22.12.2012

 ~ Mielőtt mindenki azt hinné, hogy véletlenül nem írtam Niall szemszögét elmondom, hogy nem. Direkt nem írtam, mert ez a rész inkább Emily-ről szólt. jó olvasást. Új rész 5 szavazat után jön. :) 

 - Martina 

xx ~

22.12.2012

/Emily szemszöge/

Reggel csörömpölésre keltem és mert Niall-t nem találtam magam mellett, Steph kabátja pedig még mindig nem lógott a fogason erre csak egy magyarázat lehetett. Így is volt.
Niall-t a konyhában találtam és azt hiszem reggelit próbált készíteni, de alig találta a dolgokat.
- Jó reggelt kicsim - mondta a guggolásából felállva és oda jött hozzám, hogy csókkal köszöntsön. - Ugye nem én ébresztettelek fel?
- Most hazudjak? - dörzsöltem a szemem és ásítottam egyet, mintha még mindig álmos lennék. De kapott egy mosolyt is mellé.
- Bocsánat, csak amint látod nem találok semmit - mutatott a szekrényből kidobált edényekre.
- Mit keresel? - kérdeztem majd elkezdtem visszapakolni.
- Tükör tojást akarok csinálni de nem találok serpenyőt - vakarta zavartan a fejét.
- Mert rossz helyen kerested - mutattam a hűtő melletti ajtóra. - Azt az ajtót nyisd ki és ott van jobb kéz felől egy akasztón.
- Végre tudok neked sütni - mutatta fel a kezében tartott serpenyőt. - Na de most nyomás ki innen. Főzni fogok!! - kiáltotta rekedtes hangon az utolsó mondatot.
- Helyesbítek sütni - javítottam ki. Tükör tojást főzni? Az kicsit érdekes dolog lenne. Mondjuk megnézném, hogy megfőzi nekem. Na mindegy. - Jól van te harcos - nevettem ki és adtam neki egy puszit.
Hát mivel kiüldöztek a SAJÁT konyhámból, ezért felugrottam a netre. Elég nagy meglepetés fogadott a Twitter oldalamon. Körülbelül 1000 új bekövetés és vagy 400 bocsánat kérő tweet. Majd megláttam, hogy tegnap Niall tartott egy TwitCam-et, ami mindössze 5 perces volt.
- Ugye a tegnapi 5 perces TwitCam-ednek nincs semmi köze ahhoz, hogy mára legalább 1000-rel nőtt a követőim száma és egy halom bocsánat kérő üzenetet kaptam!? - kérdeztem a konyha ajtófélfáját támasztva.
- Micsoda? - kérdezte vissza felvont szemöldökkel, de láttam a szemein, hogy magában örül. - Egy isten vagyok! - üvöltötte feltartott kezekkel.
- Miért is?
- 5 perc és kész a reggelid. Addig várj - kacsintott rám én pedig leültem az asztalhoz.
- Szóval 5 perc... - vettem egy hatalmas levegőt és úgy éreztem azt a "poént" ami bennem van, el kell lőni. - Akkor ez olyan lesz, mint a tegnapi TwitCam?
- Vicces - tette le elém a reggelimet és egy puszit nyomott a homlokomra, miközben le ült mellém. - Ennem kell.
- Mondani akartál valamit - emlékeztettem az előbb mondottakra.
- Ja igen. Hát az úgy volt, hogy - kezdte lányos hangon, de megköszörülte a torkát és normálisan folytatta. - Láttam, hogy rosszul esnek a kapott levelek meg úgy kvázi minden, ezért tartottam egy rendkívüli élő chat-et, hogy tisztázzam a dolgokat. Elmondtam, hogyan érint ez a dolog téged és engem és, hogy szeretném, ha elfogadnák ezt a kapcsolatot, ha pedig nem megy akkor, se küldözgessenek neked trágár hozzászólásokat vagy éppen halálos fenyegetéseket, mert ez kiakaszt.
- Ennyi? - kérdeztem torok köszörülve, mert elcsuklott a hangom. Jó volt ilyet hallani. Éreztem, ahogy a szemem könnyel telik meg, de nem akartam sírni.
- Ugye nem fogsz sírni? - kérdezte vállamat átölelve.
- Nem szeretnék - mosolyogtam rá - csak ez az egész olyan hírtelen jött és én ilyenre egyáltalán nem számítottam, mert Eleanornál sem volt nagyon ilyen - vettem egy mély lélegzetet. - Jó, tudom, azóta duplázódott a rajongó tábor, sőt.. De attól én még nem voltam erre felkészülve. Neked meg nem akartam beszélni róla, mert gondoltam, hogy tudod mi a helyzet.
- Nem tudtam, de most már minden rendben lesz remélhetőleg - mondata végén megcsókolt és ettől kezdve elhittem neki, hogy tényleg minden rendben lesz.
Felfoghatatlan, hogy azalatt a 2 hónap alatt, amióta ismerem a srácokat, mik történtek velem. Most meg, hogy Niall a barátom. Egyszerűen hihetetlen. Egy dologban viszont még mindig bizonytalan vagyok. Tényleg szeret?
Dél körül Niall elment, mert próbájuk volt. Nem sokkal később Step is haza ért, mivel Harry is ment a próbára. Végre tudtam valakivel beszélni a kétségeimről.
- Szerinted miért pont én? - kérdeztem Steph-től miközben a vacsit csináltuk.
- Tessék? Hogy-hogy te? Milyen téren? - kérdezgette felvont szemöldökkel.
- Hát, hogy Niall... Érted.. Hogy miért pont engem választott, mikor annyi lány ugrál körülötte, hogy gátat lehetne belőlük rekeszteni. Szerinted miért pont én?
- Most ugye nem akarod azt mondani, hogy elbizonytalanodtál? - kérdezte elkerekedett szemmel és letette a kezéből a kést. - Ülj le ide - mutatott az egyik székre. - Tudom, hogy tökre hihetetlen ez az egész. Nekem is, hogy mi van Harry-vel, de hidd el, hogy Niall szeret téged. Lehet, hogy nem mutatja ki úgy, mint mások, de attól még szeret.
- Jó de ezt nekem honnan kellene tudnom? - néztem rá értetlenül.
- Mesélte nekem arról az időszakról Harry, amikor Niall csak arra várt, hogy megkapja az üzeneteidet Twitteren, sőt még Liam is beavatott néhány dologba. Niall szinte hozzá volt nőve a telefonjához és a laptopjához, amikor az üzeneteidet várta. És most figyelj! - mutatta fel az ujját jelezve, hogy várjak. - Volt, amikor nem tudott enni, mert annyira lekötötte az, hogy figyelje a Twitterét és ideges volt, mert nem kapott tőled visszajelzést. Ez azért csak jelenthet valamit. Meg az is, hogy mindenképpen be akar mutatni már most a szüleinek.
- Mit akar? - kérdeztem ledöbbenve.
- Ezt nem kellett volna elmondanom. Vedd úgy, hogy nem is mondtam semmit és lepődj meg, ha majd megemlíti előtted. Az ünnepek alatt beszeretne mutatni a szüleinek.
- De én is hazautazok - mondtam szomorúan, mert tényleg az voltam. Az ünnepeket a szüleimmel töltöm. Vagyis valószínűleg nem tudok Niall-el menni, pedig nagyon szeretném megismerni a szüleit és, hogy azt kell majd mondanom neki, hogy nem tudok vele menni még jobban elszomorít.
- Tudom, hogy haza mész, de már mindent elintézett. Hazamész Karácsonyra. Az három nap plusz egy mert, majd ad neked egy repülő jegyet, ami 28-a reggelre szól Dublinba. Oda megy eléd a reptérre és 30-án jössz haza. Azt még nem tudom, hogy ő jön-e, de a szilvesztert mindenképpen veled fogom tölteni.
- Erről én eddig miért nem tudtam? - néztem értetlenül.
- Meglepinek indult az egész, de látom rajtad, hogy nincs rendben minden. Figyu, ne aggódj. Én és a fiúk látjuk Niall-ön, hogy szerelmes. Ilyen nem mindig van, de most igen. Nyugodj meg. Minden rendben lesz. A többi idiótával, aki meg neked akar rosszat, ne foglalkozz! Nem érdemelnek annyit! - rám mosolygott és megölelt. Igazi barát.
Lehet, hogy ez egy darabig megoldható lesz így. Hogy Niall-nek is van dolga és nekem is és össze kell egyeztetnünk. De ha majd már ez sem lesz megoldható? És a rajongók is. Tudom nem kellene velük foglalkoznom, de közéjük tartoztam, még mindig közéjük tartozom és fogok is, mert attól függetlenül, hogy kicsit megváltozott az életem az utóbbi pár hétben én még mindig ugyanúgy nézek a fiúkra. Csodálom őket és rajongok értük. Persze Niall-ért máshogy is, de ez most nem lényeg. Annyira kiborít, hogy nem tettem semmit és így reagálnak rá. Nem tudom meddig bírom ezt, vagy hogy egyáltalán bírom-e. Tényleg helyes ez így?

:)

~ Szeretnék nektek Békés, Boldog Ünnepeket kívánni. Teljen örömben az ünnep!
Boldog Karácsonyt nektek és családotoknak is!
- Martina -
    xx ~

 

21.12.2012

 ~ Sziasztok! Bocsi a sok késésért, de mivel közeleg a félév irtó sokat kellett tanulni. De hát elkészült ez a rész is és mivel ma már úgy is meghaltunk akkor meg nem mindegy?! :"D Na jó olvasást. Jöhetnek a kommentek. Az új résszel igyekszem, de csak szavazatok után fog jönni és mondjuk 4-5 szavazat után. Itt a téli szünet szóval van időtök. Én addig pedig írok. :)) XX - Martina ~


21.12.2012

/Niall szemszöge/

Már majdnem három hete járunk Emily-vel és eddig semmi nyilvános helyre vagy eseményre nem akart velem eljönni. Nem értem. Beszélnem kell vele végre.
Körülbelül fél óra múlva azt ajtaja előtt álltam és szorgalmasan kopogtattam.
- Szia. Te hogy-hogy itt? - kérdezte. - Nem úgy volt, hogy este jössz? Még csak fél 4. - és egy puszit nyomott az arcomra, majd be engedett.
- Beszélnünk kell - szóltam sürgetően és megfogtam a kezét. A kanapéhoz vezettem, hogy letudjunk ülni.
- Mi volt annyira fontos, hogy nem tudtál vele várni?
- Bele kezdek. Tudod már lassan három hete járunk és hiába hívtalak magammal bárhova, nem akartál jönni. Nem tudom miért van. Szégyellsz vagy mi? Tettem valami rosszat? Nem hiszem vagy legalábbis nem tudom, de mondd meg, ha valamit rosszul csinálok - hadartam hirtelen. Szegénybe bele folytattam a szót, de el kellett végre mondanom, amit érzek.
- Nem. Nem erről van szó csak... - kezdte, de újra átvettem a szót.
- Csak? Csak mi? - kérdeztem kicsit ingerülten, de nem akartam annak tűnni.
- Figyelj - fogta meg a kezem - nincsen semmi baj veled. Igazából ezzel a helyzettel van baj, mármint nem azzal, hogy járunk, hanem, hogy így is már egy csomóan utálnak és nem is csináltam semmit. Ezért nem akarok veled mutatkozni.
- És mit érdekelnek a többiek? Engem sem érdekel nyilvánosan James, pedig elhiheted, hogy nem nézem jó szemmel, ahogy koslat utánad még mindig - törtem ki.
-Jó. Nem akarok vitázni. Ha annyira szeretnéd, akkor elmegyek veled ahova csak akarod, de tudd nem repdesem az örömtől. Ugyanis én nem a hírnévért vagyok veled, hanem mert szeretlek - láttam, hogy könny fut a szemébe az utolsó szavak alatt. Oda mentem hozzá és szorosan átöleltem.
- Jól van. Ha nem akarod, akkor nem muszáj velem mutatkoznod, amíg nem akarsz. Nem erőltetem. Látom tényleg bánt a dolog, hogy nem kedvelnek többen. Na adj egy csókot - mosolyodtam rá.
Miután megkaptam a csókot gondoltam már nem megyek haza, ezért maradtam. Emily keresett valami jó filmet neten, addig én meg csináltam kaját. Éhes voltam. Kár volt bemennem a konyhába. A konyha pulton találtam egy halom levelet szanaszét. Az egyik pont nyitva volt. Bele olvastam.
" Szállj le Niallről, te büdös... "- nem olvastam tovább. Felkaptam a leveleket és ingerülten vágtam ki a konyha ajtaját.
- Emily! - szóltam hangosan és azt hiszem hallotta a hangomon, hogy nincs minden rendben, mert félve nézett rám. - Ezekről miért nem szóltál?
- Te megtaláltad azokat? - nézett rémülten és rágni kezdte a szája szélét.
- Hogy a fenébe ne találtam volna meg, ha ott volt a pulton? Miért nem szóltál? Ezért nem akarsz velem jönni? Azt hittem mindent elmondunk egymásnak. Csalódtam benned - mondtam dühösen és eldobtam a leveket a nappali közepén. Sietve felkaptam a kabátomat és az ajtó felé vettem az irányt.
- Niall hadd magyarázzam meg! Kérlek ne menj el. Csak azért nem mo...- magamra vágtam az ajtót és lerohantam a lépcsőn. Nem hallottam a mondat folytatását, de nem is voltam rá nagyon kíváncsi. A lépcső allján még hallottam, ahogy Em utánam kiáltt egy "Ne haragudj kérlek!"-et, de ebben a lelki állapotban nem akartam visszamenni hozzá pedig úgy át akartam ölelni. Nagyon sajnálom, hogy a levelek miatt nem mert velem mutatkozni.
Hazamentem. Gyorsan felléptem Twittere és egy "Nagyon fontos! 5 perc múlva TwitCam" üzenetet ejtettem. 5 perc múlva tényleg el is kezdtem.
- Na Sziasztok! Régen jelentkeztem már és most sem maradok sokáig. Fontos dolgot szeretnék veletek közölni, vagyis inkább kérni szeretnék valamit - kezdtem és kezeimet végig húztam az arcomon. - Tudjátok Emily a barátnőm, nem is ez a lényeg. A lényeg abban van, hogy nagyon rosszul érzi magát. Szeretném, ha eltudnátok fogadni, mert én őt szeretem, de persze titeket is ugyanúgy csak őt más értelemben. Tudom nagyon nehéz elfogadni, hogy most ez a helyzet van, de legyetek egy kicsit megértőek. Azért csináltam ezt a TwitCam-et, mert megtaláltam egy csomó utálkozó levelet Em konyhájában. Kérlek titeket, hogy ne tegyétek ezt vele, mert nem csak neki rossz, hanem nekem is. Nem foglak titeket elhanyagolni attól, mert szerelmes vagyok. Higgyétek el ő is ugyanolyan lány, mint ti. Sőt nagyon is olyan, mert rajongó és azt is tudom, hogy ez a legnagyobb problémátok vele, de értsétek meg. Ismerem már egy ideje és bízom benne. Én elfogadom, ha nem kedvelitek, de ne tegyétek közzé vagy ne ennyire nyilvánosan és főleg ne úgy, hogy neki írogattok. Ehhez senkinek nincs joga. Azoknak meg köszönöm, akik támogatnak minket és szeretik Emily-t. Hát úgy összességében ennyit akartam. Látjuk egymást és bízom bennetek. Szeretlek titeket! Helló!
Na ezt elintéztem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen módszerhez kell folyamodnom, de máshogy nem tudom megakadályozni a dolgok eldurvulását. Tennem kellet valamit. Nem hagyhattam ennyiben.
Pillanatok alatt felöltöztem és visszaindultam szerelmemhez, bocsánatot kérni tőle.


/Emily szemszöge/

Könnyes szemmel nyitott ajtót, mert valaki teljes  erőből ráfeküdt a csengőre, miután 5 perc múlva sem nyitottam ajtót.
- Annyira sajnálom - rontott rám Niall és szorosan átölelt, amjd becsukta maga után az ajtót és letörölte könnyeimet arcomról. - Annyira, de annyira hülye voltam, csak teljesen kiborultam, de azt hiszem most már minden rendben lesz.
Leült a kanapéra én pedig úgy feküdtem le, hogy ölébe hajtottam fejem.
- Hogy érted, hogy minden rendben lesz? Semmi sem lesz rendben - szipogtam kissé dühösen. Nem rá, sokkal inkább magamra voltam dühös, amiért bele mentem ebbe a kockázatos kapcsolatba.
- Semmi érdekes - simította meg a hajam és puszit adott homlokomra. Felültem és megcsókoltam. Azt hiszem kissé sósra sikerült ez a csók a könnyeim miatt. - Ne sírj! Nem te vagy a hibás.
- De..
- Shh - tette a mutató ujját a szám elé és megrázta a fejét. - Na akkor megnézzük azt a filmet, amit találtál?
- Persze. Te meg menj kajáért. Tudom hogy éhes vagy - vigyorogtam rá és megsimítottam a hasát.
- Igen - mondta szomorúságot tettetve, lebiggyesztett ajkakkal. - Mindig éheztetnek. olyan izék - nyavalygott nevetve, majd kivágtatott a konyhába. Imádom azt a bolond fejét. Azt hiszem soha nem éreztem még ilyet. Mindig görcsbe rándul a gyomrom és a pillangókat érzem benne, amikor hozzám ér vagy megcsókol, de egyáltalán, amikor meglátom már teljesen elgyengülök. Kezdem megszokni, de kell még egy kis idő ahhoz, hogy feltudjam fogni, ez tényleg velem történik.
Mivel Steph nem volt otthon egész éjjel (Harry-vel volt), ezért Niall maradt és filmeztünk, illetve filmeztünk volna, de mindig beszólt valami hülyeséget az amúgy is elég vicces film mellé. Teljesen szét nevettük magunkat. Nagyon jól éreztem magam és szerintem ő is így van ezzel. Majd lassan elnyomott minket az álom és a kanapén maradtunk. Még jó, hogy Harry-ék nem állítottak be, mert ment volna a kombinálás...

26.11 - 03.12 2012

26.11 - 03.12 2012

/Niall szemszöge/

A pénteki fellépésünk után Uncasville-ben rögtön New Yorkba utaztam, mert el kellett még intéznem a háttér munkásokkal egy kis dolgot a Madison-ban. Nem tudtam, hogy hogyan fogják fogadni az ötletemet, de mindenféleképpen megakartam valósítani. Tudtam, hogy nagyon veszélyes és nem biztos, hogy össze fog jönni az egész, de bíztam magamban és a biztonsági őrökben, ja meg a kordonokban. Őrültség lesz, amit teszek, de szeretnék meglepetést okozni Emily-nek.
Emily-rők jut eszembe. Liam-et rásóztam a héten, mert nem akartam, hogy úgy tűnjön faggatom szegény lányt, ezért Liam-et kértem meg, hogy tudjon tőle meg olyan dolgokat, amiket én még nem kérdeztem és feltűnő lenne, ha egyszerre mindet én kérdezném. Írtam is neki egy listát, hogy milyen kérdéseket tegyen fel ő pedig szépen, szakosan leírt nekem mindent. Például, hogy mi a kedvenc étele, itala, virága, illata és mit néz meg egy pasin először meg ilyesmi. Szívem szerint azt is oda írtam volna a lapra, hogy faggassa ki rólam Em-et, de így is megtette. Bár nem tudtam meg sok mindent, mert mikor rólam kérdezte Liam, akkor Emily elmosolyodott és gyorsan témát váltott. Bíztam abban, hogy ez annak a jele, hogy kedvel. Miért nem lehetek egy pillanatig nő, hogy tudjam,mit jelentenek a reakciójuk?
A fiúknak meséltem a tervemről, vagyis inkább nagyjából felvázoltam nekik, de semmi biztosat nem mondtam, csak annyit, hogy ne lepődjenek meg ha...
Az elmúlt pár napban amióta visszajöttem próbáltam több időt tölteni Emily-vel, de nem akartam nagyon feltűnő lenni. Az a baj, hogy soha nem tudom, hogy mikor szeretne velem lenni és mikor nem, mert nem mutat semmi érzelmet, de ezzel én is így vagyok. Valahogy nem tudok felszabadulni, mert úgy érzem, akkor nyomulós lennék és nem szeretném elijeszteni magamtól.
Nagyon ideges vagyok és feszült a meglepetés miatt, meg itt van ez a James vagy ki, aki folyton piszkálja Em-et. Ezt nem tőle tudom, hanem Stephanie mondta, de jó, hogy megtudtam. Csak kapjam el egyszer azt a gyereket. Nem vagyok az a verekedős típus, de miért nem tud leszállni végre Emily-ről?! Nem az, hogy őt idegesíti, hanem már engem is, mert tudom hogy miatta olyan rossz hangulatú szegény.
Mindent összevetve remélem a Madison-ban rendezett koncert után mindkettőnk élete megváltozik. Pozitív irányban.

***

Annyira elszaladt az a pár nap, amióta visszajöttem, hogy azon kaptam magam, a színpad szélén állok és valaki biztatóan megütögeti a vállam.
- Jól van! Mehetsz! - üvöltötte a fülembe az egyik hangosító,a ki még éppen rám szerelte a Madison-ban a mikroportot és fülemben dobogó vérrel elindultam a színpad közepe felé.
Alig hallottam valamit, olyan ideges voltam, hogy a számok szinte ugráltak én pedig csak énekeltem vagy gitároztam. Végre elérkeztünk A dalhoz...


/Emily szemszöge/

 Soha nem gondoltam volna, hogy egy pasi valaha is olyan idegesítő lesz számomra, mint James. Legszívesebben jól pofon vágnám, de azt akarom, hogy ne higgye, rá figyelek.
A srácokkal, mármint Niall-ékkel olyan sok időt töltöttem, az utóbbi időben, hogy a tervezett ruháimat teljesen rájuk szabtam. Egyébként nem dicsekvésből mondom, de elég jól áll nekik.
 Liam azt hiszem szerdán átjött, hogy elvigyen moziba és egészen furcsa kérdéseket tett fel. Nem tudtam mire vélni, inkább nem is gondolkoztam rajta. De egyébként tök jól el lehet vele hülyülni és még a film is jó volt, amit néztünk, bár a címére már nem emlékszem de jó.
Stephanie-val már szombat délután elkezdtük csomagolni, mert másnap reggel indult a gépünk New York-ba, ami ugye nem 2 órás út. Szegény csaj teljesen be volt zsongva és én sem mondhatok magamról mást, de legalább tudtam leplezni. Ő viszont még a reptéren a biztonságiaknak is elmondta, hogy hova megyünk és miért. Azok meg csak néztek ránk, hogy na már megint 2 hisztis rajongó. De ez így még jobb volt, mintha rajongók százai vették volna őket körül. Na majd amikor a fiúk felszálltak a repülővel. Mesélték Skype-on, hogy mi volt, amikor Amerikába utaztak. Még jó, hogy magán repülőgéppel mentek, mert annyi ember volt kint a londoni repülőtéren, hogy több, mint 2 óra késés után tudtak csak felszállni.
Végre felszállt a repülőnk...

***

- Helló New York! - hallottam magam mellett Steph-et, amikor kiértünk a new york-i reptér ajtaján.

- Sziasztok lányok! - szólt ránk Paul, aki az ajtó mellett állt. - Gyertek, mert el kell vinnem titeket a hotelba, aztán meg sietek vissza a csarnokba. Sok a dolog.

- Ja, jó.. Amúgy helló - köszöntem miközben sokkot kaptam. Soha nem jártam még Amerikában, főleg nem itt. Big Apple. Hát ez tényleg nagy.

- Hogy utaztatok? - kérdezte már az autóban ülve.

- Én sem sokat tudok nyilatkozni - szóltam fél mosollyal a számon, miközben végig kifelé bámultam az ablakon.

- Hogy-hogy?

- Végig aludta az egész utat - legyintett mellettem Steph.

- Több, mint 10 órás utat végig aludtál? - kérdezte hátrafordulva és úgy nézett rám, mintha szellemet látott volna.
Ránéztem és mintha mi sem lenne természetesebb, megrántottam a vállam.
- Persze. Álmos voltam.
- Tiszta Zayn vagy - nevetett miközben újra beletaposott a gázba, mert zöld volt a jelzés.
Amíg í hotelig elértünk 3 dugóba is belekeveredtünk, szóval az amúgy 40 perces utat kicsivel több, mint 3 óra alatt tettük meg. Ez New York. Végül beértünk a hotelbe és kipakoltuk a cuccainkat (magyarul mindent feldobáltunk az ágyra). Már késő este volt amikor beértünk a szállásra, ezért minden ki volt világítva és mondanom sem kell, gyönyörű volt, ahogy az ablakon kinéztünk. Stephanie-val és a srácokkal, meg persze Paul-lal elindultunk az estében várost nézni. Vagyis inkább mi néztünk, ők meg folyamatosan azt mondták, hogy 'Nézd, nézd azt ott!' vagy 'Nem, ne azt nézd! Ez jobb!'. A végére már azt sem tudtuk, hogyan tekerjük a fejünket és merre, de nagyon élveztem, mert őrültek és igazán jó buli volt velük az este. Hajnalban végre visszaestünk a szobánkba, ami persze egy hotelben volt a fiúk szobájával, hogy Paul-nak ne kelljen két helyre, ránk is meg Niall-ékre is egyszerre figyelnie. Bár bevallom, hogy én és Steph nem sok vizet zavartunk, de a fiúk.. Nagyobb hanggal voltak, mint két gyerek focicsapat..

***

Ma nem sokkal délután 1 óra után keltünk. A fiúkhoz bekopogtunk, de már nem voltak ott. Utólag megtaláltunk egy ajtó alatt bedugott levelet, amin az áll, hogy este talizunk a Madison Square Garden-ben. Körülbelül másfél - 2 óra alatt elkészültünk és felhívtuk Paul-t, hogy ne jöjjön értünk, mert hívtunk taxit. Nem akartuk zavarni. Délután 6-ra értünk a stadionhoz, ahol már rajongók ezrei sorakoztak, így mi is beálltunk melléjük. Sok lánnyal összeismerkedtünk és a hideg ellenére jó hangulat kerekedett. Majd megnyitották a kapukat és a tömeg úgy indult meg, mint amikor a Coca-Cola-ba Mentos-t teszünk és kirobban az üveg nyakán keresztül az üdítő. 

Fura volt, mert még soha nem jártak ekkora stadionban és majdnem eltévedtünk, amikor a helyünket kerestük. Végül megtaláltuk. Az első szektor 14. sorának 1. székébe szólt az én jegyem a Stephanié pedig a mellettem lévő székbe. Furcsa volt mert mellettem és a sorok első széke mellet egy hosszú kordon sor állt ahová benyúlt a színpad eleje és nem sokkal előttem ért véget a színpad. 

Lassan elcsendesült körülöttem minden és kezdetét vette a koncert.

- Helóó New York! - üvöltött a mikrofonba Harry és újra felbojdúlt a csarnok.

- Mindenkit nagy szeretettel üdvözlünk és egy nagy sikítást a Golden Ticket nyerteseknek! - ragadta meg a szót Louis, aki szintén üvöltött a mikrofonba. Egy hatalmas sikítás következett, majd Zayn vette át a szót.

- Nyújtsák fel a kezüket és a zászlókat a nyertesek és tapsolják meg magukat! Ügyesek voltatok!

- Gratulálunk nektek! Most pedig kezdődjön a koncert - mondta Liam és Niall szinte egyszerre majd elhalkultak az emberek és a fények tompává váltak. Josh dob pergetésével kezdetét vette a koncert. Minden dalt önfeledten és extázisban énekelt a közönség.

Elérkeztünk a koncert azon részre, ahol az új album dalaiból énekeltek párat és köztük volt a kedvencem is. Felcsendült a 'Last First Kiss' első hangja és torkom szakadtából kezdtem énekelni. Egyik pillanatban Niall még a hátsó színpad jobb sarkánál állt, a másikban pedig már egy csokor rózsával a kezében jött a színpad elejére.

Lemászott a színpadról, mire a közönség fülsiketítő sikításba kezdett, de fél szemmel láttam, ahogy Zayn csendre csitítja őket (a másik szememmel Niall tetteit figyeltem). Felém jött. A szívem egyre hevesebben vert, mire ő letette a virágot és a mikrofonját a kordon elé, majd megfogta derekamat és kikapott a kordon mögül. Fogalmam sincs, hogy volt benne annyi erő, de simán letett maga elé. Felvette a mikrofonját és a virágot. A szólója következett. A virágot remegő kézzel átnyújtotta nekem és a szabadon maradt kezével megfogott a derekamnál. A testem égett az érintésétől és úgy éreztem bármelyik pillanatban beleájulhatok a karjaiba. Végül összeszedtem magam és mélyen a szemébe nézve küszködtem a könnyeimmel. Folyamatosan angyali mosolyát figyeltem. A dalt ő fejezte be.
- "...You're last first kiss..." - énekelte szinte suttogva és közelebb jött hozzám. Mikrofonját lentebb engedte és mindkét karját derekam köré fonta. Szája lassan fülem mellé ért és a stadion meglepetéstől lett néma csendjében súgva kérdezte meg tőlem. - Emily... - éreztem, ahogy hangja megremeg. - Leszel a barátnőm? - ebben a pillanatban fülemet tompa sípolás öntötte el és szívem a torkomban dobolt. Elöntött az eufória és hatalmas vigyorral a számon bólogatni kezdtem, mint egy őrült.
- Igen! Igen! - mondtam boldogan és ajkamat az övéire helyeztem. Tompán hallottam, ahogy mögöttünk néhányan felzúgnak, néhányan pedig taps viharban törtek ki.
- Megérte rád várnom - mondta apró öröm könnycseppel szeme sarkában és gyengéden megcsókolt újra...

25.11.2012

25.11.2012

/Niall szemszöge/

Pont egy hónapja utaztam haza és most újra London utcáit nézem az ablakból. Kipakolom a bőröndjeim és átugrok Emily-hez, hogy köszönjek neki és meglepjem egy kis ajándékkal. Rég nem beszéltem vele. Talán úgy egy hete. A tweet-jeiből nagyjából tudom, hogy mi történik vele, de az nem sok. Tudom, hogy meggyógyult a lába és volt a szüleinél, de látni akarom végre. Fogalmam sincs hogy mondjam el neki, hogy szeretem. Rájöttem ez alatt a 4 hét alatt, hogy megkedveltem. Tök normális lány és tudok vele viccelődni anélkül, hogy sikítozni kezdene és világgá kürtölné. Mégis úgy érzem, hogy nem szeretném a gondolataimat rázúdítani, mert csak most értem haza és hogy venné az ki magát, ha beállítanék egy 'Szeretlek. Járnál velem?' kijelentéssel.
Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok, de hiányzott London. Vagyis inkább az a nyüzsgés, ami itt van. Mullingar-től már elszoktam. Nem lehet hallani az autók suhanását és minden csendes. Jó nem azt mondom, hogy nem jó a nyugalom és a csend, de egy olyan embernek, aki már egy ideje a hangzavarban él furcsának tűnik ennyi idő csendben.
Volt azért otthon is zsivaj, de az is az unokatesóm lánya miatt a családi ebéden. Mint, ahogy gondoltam folyton a srácokról kérdezett és levegőt sem tudtam venni anélkül, hogy ne lett volna ott mellettem. Kicsit frusztrált a dolog, hogy egy rokon így rám van akaszkodva, de mégsem küldhettem haza. Végül kibírtam és megkönnyebbültem, ahogy hazamentek. Persze szólnom kellene a srácoknak, hogy kövessék be, de inkább nem kínzom őket is a jelenlétével. Rokon meg minden, de azért visszavehetne egy kicsit magából. Na mind egy.
Beszéltem pár szót a srácokkal és közölték velem, hogy nem lazsálhatok most már, mert rá kell gyakorolni a fellépésekre. tudomásul vettem és megígértem nekik, hogy amint visszajövök Emily-től azonnal elkezdem a szólóimat gyakorolni, amiből szerencsére nincs kevés. Ennek nagyon örülök.
Beültem az autóba és a gázra lépve elindultam Emily-hez. Nem tudja, hogy megyek szóval ez ilyen meglepetés lesz. Remélem azért nem fog megharagudni, amiért váratlanul megyek. Imádom, ha valakinek meglepetést okozhatok. Azt pedig főleg imádom, ha olyan embernek okozhatok meglepetést, aki fontos számomra. És Ő az...


/Emily szemszöge/

Pont ma van 4 hete, hogy Niall hazament Mullingar-be. Nem sokat beszéltünk azóta, mivel ráparancsoltam, hogy legyen a családjával. Végülis ez nekem is sok időt adott, mert nem ültem folyton a gép előtt. Eltudtam készíteni az 5 férfi zakót és nadrágot. Én meg vagyok vele elégedve, de nem tudom, hogy bent a a fősulin hogy fog tetszeni.
A lábam is helyre jött másfél-2 hét után, így betudtam járni az óráimra. Sajnos James-t soha nem tudtam elkerülni. Folyamatosan belebotlottam és a szurkáló megjegyzéseit hallgattam.
- "Hol van a pasid? Miért nem láttalak még titeket együtt? Talán bujkál a kis huncut?" - hallgattam a pofátlan beszólásait. Annyira elegem volt belőle, bár tényleg igaza volt. De neki ezt nem kell tudni. Hagy eméssze csak a féltékenység.
Abban a 2 hétben, amíg nem voltam suliban, hazalátogattam én is, vagyis hát anyuék ideiglenes címére. Elég rossz, hogy folyton költöznek apu állása miatt és általában mindig nagyon messze Londontól. Tehát most is repülhettem hozzájuk. Egész szép helyen laknak most. Skóciától nem messze. Sokat beszélgettem anyával Niall-ről és James-ről. Ő is ugyanazokat mondta, mit Stephanie. James-t felejtsem el, mert nem érdemel meg, Niall, pedig ha többet szeretne tőlem, mint barát akkor úgy is kezdeményez. Csak ne legyek túl rámenős és ne siessünk el semmit sem. Ez tényleg így lesz a legjobb.
Mivel a fiúk - Liam, Harry, Zayn és Louis - hamarabb visszajött Londonban és mivel Harry és Steph között kialakult valami, ezért sok közös programunk volt az elmúlt időben. Elvittek minket egy díjátadóra, aminek fogalmam sincs, hogy mi volt a neve és körülbelül minden létező hülyeségbe belerángattak minket. Persze azért úgy csináltuk, hogy senkinek se essen baja. Azért azt nem mondom, hogy mindent szabályok szerint tettünk, de senki nem jött rá semmire. Viszont mivel minden "jóban" benne voltunk a fiúk csapatának az agyára mentünk mi is. Szegény Josh-t sajnálom a legjobban. A fiúk megint alkottak és persze minket sem tudtak kihagyni a rosszaságaikból. A tipikus tejszínhabos trükköt vetették be. Annyira gyerekes volt, de Josh simán szét kente magán. Teljesen szét voltunk esve, ahogy megláttuk Josh-t a tejszínhabos hajával. Elég vicces volt, de legalább nem haragudott érte. Utólag persze visszakaptuk. Sajnos...
Csöngettek. Mivel nincs volt rajtam kívül senki sem itthon, ezért kénytelen voltam kivánszorogni kócosan és pizsamában az ajtóhoz. Kinéztem az ajtó kukucskálóján és ott áll az az ember, akire álmaimban sem számítottam. Niall az.
- Úr Isten!! Nem jöhetsz be! - mondtam hangosan ijedt hangon, mert tényleg megijedtem. Atya ég. Itt állok pizsamában, kócosan, még fogat sem mostam erre Niall a semmiből beállít. Ilyen az én szerencsém. Eskü nem engedem be.
- Ne viccelj már! - nevetett és kopogni kezdett szorgosan az ajtón.
- De tényleg nem. El sem tudod képzelni milyen fejem van.
- Nem érdekel. Csak engedj be. Nagyon fázok. Odakint szakad az eső és mire beengedett a szomszéd néni, szétáztam. Na légyszi. Tényleg fázok. Nagyon. - mosolygott egy nagyon és nem tudtam megállni, hogy be ne engedjem. Olyan aranyos volt, ahogy vacogást imitált és nem akarom, hogy miattam "fázzon meg".
- Na jó, de nem nézhetsz rám. Kinyitom az ajtót, vársz 3 másodpercet az ajtó előtt, addig én bemegyek a fürdőbe. 3 másodperc után bejöhetsz és megvárod még rendbe hozom magam - utasítottam mire ő szavát adta, hogy nem jön be és kinyitottam neki az ajtót, de pechemre nem várt. Ki gondolta volna.
-Ez nem ér! Azt mondtad, hogy megvárod még bemegyek - duzzogtam játékosan, de tényleg utáltam, hogy ilyen hülye fejjel lát.
- Ne butáskodj már! Nincs semmi szégyellni való a kinézeteden. Kivéve azt a  lábadon - mutatott a birkás mamuszomra, amit még Stephtől kaptam születésnapomra.
- Szemét vagy - nevettem és játékosan felé ütöttem. Éppen, hogy hozzáértem a hasához, mire ő feljajdult. - Kislány vagy - nevettem újra rá.
- Azt majd meglátjuk - és elindult felép, de gyorsabb voltam és végre bejutottam így a fürdőbe. - Na csak ki jössz egyszer. Éhes vagyok! - kiáltott be nekem besszebről és tudtam, hogy a hűtő felé tart. Jól gondoltam. Hallottam, ahogy valami csörren az asztalon. Gondolom megtalálta a tegnap esti mexikói csirkénkből maradt adagot és villát vett elő hozzá. Tipikus Niall.
Gyorsan rendbe tettem magam és visszamentem, nehogy kifosszon az ételből minket.
- Itt vagyok - szóltam neki, mert láttam, hogy nagyon bele van merülve a hűtőn található képekbe.
- Ezek mi vagyunk - mutatott felhúzott szemöldökkel a képekre.
- Ja igen. - bólintottam. - Steph-el csináltuk őket a koncerteken.
- De ez tök régi - mutatott egy 2010-es képre.
- Ja. Az volt az első koncertetek és ott készült.
- Milyen albínó fejem van - röhögött magára mutatva.
- Hülye! - nevettem rá és összeborzoltam a haját.
- Nem tudtam, hogy már a kezdetek óta rajongók vagytok - fordult hozzám.
- Nem találtam lényegesnek a dolgot - válaszoltam majd öntöttem magamnak egy pohár nestea-t. - Miért is jöttél? ÉS egyébként a címet honnan tudtad?
- Ja igen.. A címet Harry adta meg és amiért jöttem az az , hogy.. - elővett valamit a hátsó zsebéből - elhívjalak téged és Stephanie-t a december 3-ai koncertünkre - villantott rám egy mosolyt.
- De az New York-ban lesz nem? - néztem rá kérdően.
- De, éppen ezért fogtok valószínűleg velünk jönni.
- Ezt mikor terveltétek ki? - vettem el a két jegyet tőle.
- Nem az én ötletem volt - emelte fel védekezően a kezét és szelíden nézett rám.
- Azért köszönöm - mondtam és megöleltem.
Az egész délutánt együtt töltöttük és beszélgettünk, filmet néztünk meg persze ettünk. Nagyon élveztem a társaságát, de folyton pillangók repdestek a gyomromban és a szívem a torkomba ugrott, amikor fél méternél közelebb került hozzám. Ez sokszor megtörtént szóval folyton remegtem, mint a kocsonya. Azért örülök, hogy nem felejtett el és kíváncsi még rám...

28.10.2012 este

28.10.2012
este

/Niall szemszöge/

Fogalmam sincs, hogy mennyit aludhattam, de már javában elmúlt dél. Jó régen aludtam már ilyen jól, főleg a saját ágyamban. Kipakoltam a bőröndjeimet és beraktam a ruháimat a szekrényembe. Miután végeztem kopogást hallottam az ajtómon és egy férfi hangot. Nem apa volt, mert neki mélyebb van. Pár pillanat múlva Greg, a bátyám lépett be az ajtómon. Úgy borultunk a nyakába, mintha már évek óta nem láttuk volna egymást.
- Naa! Szállj már le rólam! - mondta miközben lekaparta magáról.
- Te hogy-hogy itthon? - kérdeztem értetlen arccal.
- Azt hitted, hogy nem jövök meglátogatni az én drága öcsikémet, amikor hazatér. Anyáék szóltak, hogy hazajössz pár hétre így én is eljöttem. Végre tudunk normálisan beszélni és tudsz mesélni, hogy mi történik mostanában veled, mert a telefon nem mindig segít. Nos mizu? Csajok, ilyesmi? De főleg csajok! Semmit nem lehet rólad és a lányokról hallani.
- Mivel nincs barátnőm - mondtam váll rántva és lesütöttem szemeimet.
- Na ne szívass! Mi az, hogy nincs? Az nem létezik - rázta a fejét. Tök úgy mondta, mintha nagy nőcsábásznak ismerne.
- Nem jut idő az ismerkedésre. Nagyon pörgős az életünk és így hát nincs.
- De nem is érdekel senki? - kérdezte újra.
- Dehogy nem érdekel - néztem föl az ágyamról.
- Akkor meg mi van?
- Van egy lány - kezdtem bele félvén. - Egy rajongónk. Szeretnék a sztár és rajongója kapcsolaton felül többet is, de még csak tegnap találkoztunk. Túl hamar van még a szerelemhez. Igazából már pár hete szerettem volna vele találkozni, de ön hibámból ez nem történt meg. És akkor tegnap... eltörtem a lábát.
- Mit csináltál? -nevetett z arcomba.
- Ne röhögj már! Nem vicces! Sötét volt az utcán és utunkba került egy lépcső én meg nem szóltam neki így egy nyugodt vacsora helyett a kórházban töltöttük az este felét - azt hiszem látta rajtam a bűntudatot mert kedvesem megpacskolta a vállam és ennyit mondott:
- Ne izgulj! Tuti nem haragszik. A lányra visszatérvén... Rajongó?
- Igen - bólintottam.
- Komolyan meggondoltad te ezt? - kérdezte ráncolt homlokkal. Azt hiszem félt, hogy Emily csak a hírnevet szeretné.
- Persze. Már hetek óta figyelem, ahogy mások előtt megvéd és még azt is elviseli, hogy őt szidják helyettem. Annyira kedves és persze csinos is - mondtam huncut mosollyal arcomon.
- És tudsz róla bővebb infókat is azon kívül, hogy directioner? - kérdezte még mindig kíváncsian Greg.
- Most tényleg Emilyről fogunk beszélni? Hát jó. Egy 19 éves egyetemista lány. Divat tervezőnek tanul. Egy barátnőjével él Londonban egyedül, mert a szülei sokat utaznak az apja állása miatt és ő pedig Londonban szeretne tanulni. Szereti Justin-t, ami nálam előny - vigyorogtam - és szeret enni. Plusz pont!
- Bolond vagy! Nem ilyenekre gondoltam, de ezek is jók lesznek. - meglökte a vállam és felállt. - Én most elmegyek és kipakolom a táskáimat, majd még ütközünk. Na cső! - köszönt és kiment az ajtómon.
Most, hogy Emilyről beszéltünk eszembe jutott valami nagyon fontos. Még nem beszéltem Em-mel, pedig nem tudom, hogy van a lába és igazából tudni, akarom ő maga hogy van.
Bekapcsoltam a laptopom és Twitteren elkértem a Skype címét. Szerencsémre gyorsan visszaírt és elküldte. Pár percen belül már mind a ketten a kamera előtt ültünk.
- Szia - integetett a kamerába. - Láttam, hogy egy csomószor kerestél telefonon és bocsi, hogy nem vettem fel, de aludtam. Hosszú és fájdalmas éjszakám volt.
- Áh semmi baj. Miért volt fájdalmas az éjszakád - értetlenkedtem.
- A lábam. Iszonyatosan fájt és még most is fáj.
- Tényleg. De barom vagyok. Nagyon fáj? Még egyszer bocsi.
- Ha még egyszer bocsánatot kérsz esküszöm nem beszélek veled, amíg meg nem gyógyul a lábam. Egyébként elviselhető, csak nem vagyok hozzászokva, hogy olyan, mintha valaki rugdosná a bokám - mutatott a lábára és elnevette magát.
- Pedig tök jó érzés, ha rugdosnak - kacsintottam rá.
- Mazochista vagy? - kérdezte nevetve.
- Ja. Nem tudtad? Nem is vagy igazi rajongó! - tettem karba a kezeimet.
Még fél órát beszéltünk, amikor anya hangját hallottam a földszintről, ahogy engem hív.
- Ajhh, tényleg. Nem is azért mentél haza, hogy velem beszélj! Arról volt szó, hogy a családoddal leszel. Velem meg majd beszélsz, ha lesz időd rám.
- Mindig van rád időm.. - böktem ki hirtelen. Nem is gondolkoztam mit mondok. De hülye vagyok. Fogadjunk most tiszta vörös a fejem. Inkább tényleg elköszönök, mert nem akarok emiatt a mondat miatt magyarázkodni.
- Nem! Niall azért mentél haza, hogy velük legyél, majd ha már elég időt töltöttetek együtt, akkor jövök én. különben is egy hónap múlva visszajössz ide Londonba és ha még akkor is akarsz velem találkozni, hát ott lesz a lehetőség. Tehát erről nem nyitok vitát úgyhogy szia - mondta és kikapcsolta a beszélgetésünket. Na ez szép. Lekoptat egy csaj. Ez tetszik. Mióta híres vagyok még soha nem történt velem ilyen. Normális embernek érzem magam.
Elraktam a laptopom és leindultam vacsorázni, mert azért hívott anya. Kiléptem az ajtómon és a bátyámba ütköztem szó szerint.
- Mióta szokás hallgatózni? - kérdeztem enyhén dühösen.
- Nem hallottam mindent csak azt, hogy elküldött a fenébe. Pacsi tesó - emelte a kezét a magasba gúnyosan.
- Hagyjál már. Ő legalább nem sikítozik a fülembe minden ok nélkül - löktem el magamtól és alindultam kajálni, mert már eléggé éhes voltam.
Javában vacsoráztunk, amikor apa feltett egy tőle szokatlan kérdést.
- Mi újság a lányokkal?
- Semmi - mondtam egy csirkecombbal a kezembe és újabb falatot tömtem a számba.
- Éppen vacsi előtt koptatta le a lány, aki tetszik neki - vágott közbe Greg. Na neki is meg kellet szólalnia. Most magyarázkodhatom megint.
- Nem koptatott le, csak azt akarja, hogy veletek legyek.
- Ez aranyos tőle. De akkor miért mondtad azt az előbb? - érdeklődött anya.
- Mert tegnap találkoztunk először, de megbeszélt találkozó volt..
- Amin eltörte Emily lábát - vágott közbe Greg.
- Mi? - úgy nézett rám apa, mintha szellemet látott volna. Most jött az a rész, hogy újból elmesélhetem a lépcsős afférunkat.
- A lényeg, hogy légy boldog - mondta a sztori után anya.
Vacsora után átvonultunk a nappaliba és folytattuk a beszélgetést. Anya közölte velem, hogy egy hét múlva szinte minden rokonomat láthatom, mert családi ebéd lesz nálunk. Na ettől féltem. Az egyik unokabátyám lánya őrült rajongónk és tuti le sem fog szállni rólam egész nap. Folyamatosan majd Louis-ról kérdezget (mert ő a kedvence) én meg csak ugyanazt tudom ismételni. Azt hiszem igénybe fogom venni az ajtómon a zárat. :))


/Emily szemszöge/

Azért azt nem hittem volna még egy hete, hogy majd egyszer Niall-el beszélgetek Skype-on és el fogom küldeni a gép elől. Az elmúlt egy hétben minden megváltozott. Levelet kaptam Niall-től, találkoztam a fiúkkal, eltörtem a lábam Niall miatt, amikor egy estét töltöttünk el együtt és most azt mondom neki, hogy ne beszélgessen velem webkamerán, hanem menjen a családjához. Ez őrület!!
Már vagy egy órája ülök a terveim felett és semmi sem jut eszembe. Azt sem tudom hogy kezdjek neki, pedig máskor pillanatok alatt kész van az egész. Szörnyen fáj a lábam és folyton Niall jár az eszemben. Nem akarom, hogy azt gondolja rólam, egy kis tini lány vagyok, aki a pénzére hajt, ezért még nem akarom neki elmondani, hogy talán többnek szeretném, mint barátot, ha egyáltalán barátok leszünk. Annyira fura minden, mert mindenki rájuk, rá vágyik én meg itt sajnáltatom magam miközben én pár órája beszéltem vele privátban.
Stephanie megkért, hogy menjünk el egy bárba, mert unja itthon magát, ezért nagy nehezen  magamra aggattam valamit és a mankómmal együtt elindultunk az éjszakába. Bárcsak ne tettük volna.
- Em! - szólt halkan Steph ijedt arccal. Velem ellentétben ő szembe ült az ajtóval és éreztem, hogy azt figyeli. Hátra fordultam és tudtam, hogy miért vágott ennyire baljós képet. James állt ott pár haverjával.
- Kérem csak ne vegyen észre és ne jöjjön ide - imádkoztam halkan, de úgy hogy barátnőm is hallotta. - Hidd el semmi kedvem sincs hozzá. Nem akarom, hogy elrontsa ezt a szép estét. Meg lettem volna nélküle is.
- Ezt már nem úszod meg - mutatott mögém Steph és megfordulván láttam, hogy James felém tart haverjai társaságában.
- Nagyszerű! - csaptam az asztalra. - Ide aztán biztos nem ül le.
- Helló - köszönt James és oda dúródott a mellettem üresen lévő helyre. - Mizu? - kérdezte túlságosan is kedvesen.
- Mi lenne?  - vágtam vissza közönyösen. - Nem hiányoztál!
- Hogy mondhatsz ilyet? - kérdezte, majd átakart ölelni, de nem hagytam neki és a járó gipszemmel jól lábon rúgtam, mire felkiáltott.
- Ez meg mi a szar volt? - nézett le a lábamra és észrevette, hogy az gipszben van.
- Mi történt? - kérdezte aggódva. Bár nem hiszem, hogy érdekelte mi történt velem.
- Közöd? - kérdeztem gúnyosan és ez a tekintetemen is látszott.
- Tudod drágám - kezdte Steph, aki James 2 haverja mellé kényszerült - túl heves volt az új barátja az ágyban - komolyan szerette volna mondani, de a végére elmosolyogta ezen az oltári nagy hazugságon magát.
- Barátod? - nézett idegesen James.
- "Na erre most mit mondjak?" - Bajod? Azt hitted te vagy az egyetlen, akinek tetszem? Nagyot tévedtél! - mondtam dühösen és felkaptam a mellettem heverő kabátot jelezvén ezzel, hogy indulunk.
- Nagyon megszívattuk!! - tört ki Steph-ből a röhögés miután kiértünk.
- Kit érdekel?! - rántottam meg a vállam.
- Ja amúgy beszéltél Niall-el?
- Aham. Nem sokkal azelőtt, hogy eljöttünk volna otthonról - mondtam mosolyra görbült szájjal.
- Bírod mi?! - kacsintott rám vigyorral arcán.
- Hát.. - mosolyodtam él és kicsit behúztam a nyakam.
- Valld be, hogy már azelőtt is bele voltál zúgva! - ütött óvatosan a vállamba.
- Lehet.. Nem tudom. Tök jó, hogy egy korosztály vagyunk és már több, mint 2 óta rajongok érte, de olyan lehetetlennek tűnik ez a szerelem dolog úgyhogy nem ringatom magam reményekbe.
- Ne mondj már ilyet! Elenor is csak egy rajongó volt, most meg ő Louis Tomlinson barátnője! - mondta lelkesen.
- Igazából a tiéd és Harry viszonyából többet nézek ki, mint a Niall-éből és az enyémből. Nem tudom miért, de nekem szinte soha nem jöttek össze ilyen dolgok. Minden ment a suliban is meg a családomban és barátok terén is, de a szerelem meg én az két külön téma.
- Na jól van. Azt hiszem jövőhét szombaton, amikor a fiúk visszajönnek te is eljössz velünk kikapcsolódni, mert Harry-vel már beszéltük, hogy Én és ők elmegyünk valami kalandpark szerűbe, de rád is rád fér egy kis őrület. Niall meg hamar visszajön te kis hős szerelmes - mondta lebiggyesztett szájjal és átölelt.
- Ja! Az király lesz! - mondtam vidáman és tovább sétáltunk London esti utcáin...

28.10.2012

Nem szeretnék szentbeszédet írni, csak annyi, hogy bocsi a 2 hetes késésért. Sok a tanulni való és most kerültem annyira "hangulatba", hogy elkészült az új rész. Azért remélem tetszik és véleményeket is kapok. Ha kommentet nem is írtok legalább szavazzatok, hogy milyen lett, de a komikat is elfogadom. Ja és, ha olvasod a blogot légy szíves iratkozz fel. Köszii :)) xx

2012. 10. 28.


/Niall szemszöge/

A bőröndjeim már bepakolva álltak a nappaliban, a többiek csomagjai mellet. Az én gépem fog a leghamarabb indulni. El kell kezdenem a búcsúzkodást. Nem örökre fogok hazamenni, mégis olyan érzésem van, mintha nem jöhetnék vissza soha többet. Az Emily-vel eltöltött tegnap este után pedig még nehezebb itt hagynom Londont. Mégsincs senki és semmi, amiért jelen pillanatban itt maradnék, vagy úgy döntenék, hogy hamarabb visszajövök a városba. Talán Em, de őt sem ismerem még igazán. Nagyon nehéz ez az egész és nem érzem, hogy bárki is meg tudna érteni a családomon kívül. Nagyon szeretem a srácokat és tudom, hogy biztos együtt éreznek velem, de nem akarok a terhükre lenni, és azt sem akarom, hogy a kiborulásaimat nézegessék, ha éppen nem jött valami úgy össze, ahogy azt én akartam.
Kimentem a nappaliba és elkezdtem elköszönni a fiúktól. Hosszasan megöleltem és pár jó szóval hagytam ott őket. Lesétáltam a csomagjaimmal a taxihoz és a megszokott pörgős és vidám életem ellenére halkan beültem az autóba. A motor felzúgott és elindultunk. A visszapillantóból láttam, ahogy a srácok a taxim után néznek az ablakból, de nem akartam visszanézni rájuk. Ahogy a reptér felé tartottunk szinte utcánként jöttek az emlékek, melyek ehhez a helyhez kötnek. Már több, mint két éve élek itt. Jó és rossz emlékek egyaránt kötnek ide és a rosszakat nem tudom elfelejteni, akármennyire is szeretném. Az ablakból bámultam a várost és képek ezrei szaladtak át a fejem. Ekkor jöttem rá, hogy van miért, de inkább van kikért visszajönnöm. Az igaz rajongóimért, értük kell visszajönnöm. Ők és a fiúk tartották bennem a lelket a legszomorúbb pillanataimban és mindig ott voltak mellettem. Nélkülük most nem tartanék ott, ahol tartok.
Magán repülőgép helyett most inkább csak első osztályon utaztam és hagytam, hogy odajöjjenek hozzám az emberek, ha úgy gondolják.
Miután felszálltunk lenéztem a városra és egy halk „Viszlát London!” után lehúztam a sötétellőt az ablakon. Hirtelen eszembe jutott Emily és az, hogy még indulás előtt meg akartam tőle kérdezni telefonon, hogy van a lába. Azt hiszem ez már landolás utánra marad.
Pár órán belül megérkeztünk Dublinba. Mielőtt beültem volna a taxiba, kiosztottam néhány autogramot és készítettem pár képen az ott álló rajongókkal, azt hiszem ennyit megérdemeltek, ha már a hidegben csak rám vártak. A másfél órás kocsiút kicsit soknak tűnt egy szótlan taxisofőr és egy fiatal srác számára, aki sok idő után most láthatja a családját és barátait hosszabb időre. Még jó, hogy van nálam headset és tudok a telómon zenét hallgatni. Majdnem elfelejtettem, hogy fel kell hívnom Em-et, még jó, hogy zenét szerettem volna hallgatni.
Fél óra hosszas próbálkozás után sem vette fel Emily a telefont, valószínűleg még alszik vagy… egyszerűen nem akar velem beszélni. Bedugtam a fülhallgatót a telóba és bekapcsoltam Justin Bieber – Fall című dalát. Ez az egyik kedvencem tőle.
Zene hallgatás közben jó volt újra látni Írországot. Sokszor tettem már meg ezt a hosszú utat, de akkor általában nem taxival és nem egyedül. Újra vissza kell ahhoz szoknom, hogy most egy darabig nem lesz az a pörgés körülöttem, mint eddig volt. Imádom az ír tájat. Mindig mosolyogni van kedvem, amikor egy-egy állatot meglátok átszaladni az úton, vagy csak láthatom az itteni ritka naplementéket, ugyanis nem sokat süt a Nap de, ha látható, akkor gyönyörű. Nem is vettem észre mennyire belemerültem a tájba, csak amikor befordultunk Mullingar-ben az utcánkba.
- Csá haver! – üdvözöltek a taxiból kiszállva a barátaim. A barátok után egyből a szüleimhez rohantam és jó szorosan megöleltem őket.
- Kisfiam milyen rég láttunk – kezdte anya. Most jön a mennyit fogytál szöveg. – Mi van veled? Nem eszel? Milyen sovány vagy – nézett rám mérgesen. Na mondtam én, hogy az evést fogja felhozni.
- Jajj anyaa!! Ne már! Ennél többet képtelen vagyok kajálni. Minden utamba kerülő ételt felfalok, de tudod a koncerteken sokat ugrálunk és nagy a rohanás szóval.. Tényleg mi a kaja? – kérdeztem nevetve miközben a haverok kivették a bőröndjeimet a taxiból és elindultunk befelé.
- Sajnos itt nincs Nando’s, úgyhogy csak házilag készült kajával tudok szolgálni neked – válaszolta kérdésemre anya tettetett szomorúsággal arcán.
- Jajj én olyan nem eszek.. – mondtam komolyan, de nem bírtam és elnevettem magam. – Mindegy csak kaja legyen és a te főztödet szeretem a legjobban – öleltem át anyát és puszit nyomtam homlokára, majd odafordultam a barátaimhoz. – Bocsi skacok, de ma nagyon fáradt vagyok és pihenni szeretnék, de lesz egy csomó időnk az elkövetkező 1 vagy akár 2 hónapban a piálásra, szóval majd hívlak titeket úgy is rengeteg dolgot elszeretnék nektek mesélni – elköszöntem tőlük, majd újra szüleimhez szóltam. – Szokatlan lesz, amit most hallani fogtok tőlem, de most nem fogok enni, mert fel kell vinnem a cuccaim és nagyon fáradt vagyok. Alszom pár órát és majd utána minden egyes falatot bepótolok.
- Hát jó.. Akkor berakunk mindent a hűtőbe, az úgy sem megy el sehová – szólt apa és odajött hozzám. – Jó, hogy itthon vagy. Nagyon hiányoztál már – mondta könnyekkel teli szemekkel és átölelt. Nem bírtam ki. Nekem is könnybe lábadt szemem.
- Ti is nekem – megöleltem a szüleimet, majd felkaptam a bőröndjeim és felsiettem a szobámba, mert nem akartam sírni. Milyen szokatlan itt minden hazatértem alkalmával. Odamentem az ablakhoz, kinyitottam és egy mélyet szippantottam a levegőből. – Szervusz Mullingar! – szóltam a városnak, majd bezártam az ablakot és lefeküdtem végre a SAJÁT ágyamba pihenni.


/Emily szemszöge/

Egész éjszaka Niall és az a puszi járt a fejembe, amit búcsúzásnál adtam neki. Nem tudom, hogy most ezt tolakodásnak vette-e. Bár, ha annak vette volna akkor tuti nem lenne 7 nem fogadott hívásom tőle. Annyira vissza akarom hívni, de nem tudom, hogy megérkezett-e már haza vagy még a repülőn ül. De ha a repülőn ül, akkor azért nem akarom hívni, mert úgy sem érném el, ha pedig már otthon van akkor pedig azért, mert nem szeretném zavarni. Legyen csak a családjával és az ismerőseivel, ha szeretne velem beszélni, akkor úgy is keresni fog még.
A lábam irtózatosan fáj még mindig. Holnap és egész jövő héten tuti nem fogok menni suliba így. Mára már fel sem tudok állni, annyira fáj, de állítólag pár nap alatt elmúlik a fájdalom és tudok „járni”. Igaz most is tudok, de az nagy sikolyokkal jár és a szomszédokat kímélni akarom a kappan hangomtól. Legalább, ha itthon leszek végre elkezdhetek gondolkodni a ruha együtteseken. Fel kellene vázolnom a koncepciókat és lenne végre honnan kiindulnom.
- Jó regge… - köszöntött hangosan berontva a szobámba Steph. – Te Jézus Isten! Mi történt a lábaddal? Ugye jól vagy? De mégis mi történt? Megtámadtak Niall rajongói vagy mi? Ugye nem tört el? – kérdezgetett miközben rémület ült arcára.
- Ennyi kérdést még életemben nem hallottam egyszerre – mondtam neki nevetve. – Nyugi nem történt semmi különös velem csak kiment a bokám és néhány napig pihentetnem kell – folytattam, de tudtam, hogy a körülményekre is kíváncsi így kénytelen voltam neki elmesélni azt a kis éjszakai lépcsős kalandomat Niall-el.
- Hát ez elég vicces – röhögött ki miután elmondtam neki. – Még hogy nem vagy macska. Ez jó.
- Na és veled meg Harry-vel mi újság? – kérdeztem végre én is kíváncsian.
- Hát elvitt egy moziba, igaz a film közepénél értünk be, de azt már úgy is megnéztem veled ezerszer, mert a kedvencedet adták.
- Az „A bőr, amelyben élek”-et? – kérdeztem nagyra nyitott szemekkel, mert az nem egy romantikus film.
- Igen, tudom, hogy nem egy randi film, de más helyre nem akartunk menni és csak ezt adták a legközelebbi moziban. De nem néztük sokat a filmet, mert kevesen voltak és úgy ültünk, hogy nem hallottak minket, így elég sokat beszélgettünk és eddig is gondoltam, hogy Harry irtó jó fej lehet, de hogy ennyire azt, nem hittem volna. Szinte minden témához, amit felhoztam volt valami hozzáfűzni valója és tök okosakat mondott. Nem is olyan éretlen, mint amilyennek azt sokan hiszik.
- És fogtok még találkozni ez után vagy ez volt az első és az utolsó úgy nevezett randitok, mert ezt végül is lehet annak hívni – érdeklődtem Stephtől.
- Jaa, persze fogunk még találkozni. Egy hét múlva ezen a napon, vagyis vasárnap el visz egy igazi randira. Megígérte – vigyorgott elpirulva.
- Ez aranyos tőle – mondtam kedvesen és örülve barátnőm sikerének, de közben arra gondoltam, hogy nekem milyen sokat kell várnom a következő Niall-el való találkozásunkra. Már, ha akar velem egyáltalán találkozni.
- Na de te meg Niall is találkoztok még ugye?
- Hát azt még nem tudom…
- Hogy-hogy nem tudod? Nem beszéltétek meg? Ez de egy pöcs! – mutatta ki felháborodását.
- Igazából arról van szó, hogy Niall nem jön vissza egy hét múlva, de ez olyan titok marad, mint hogy téged elhívott randizni Harry. El akarod mondani mindenkinek, de még sem lehet – mondtam szigorú tekintettel és úgy, hogy megértse, nem szabad elárulnia senkinek sem, amit mondani fogok neki.
- Mi? Miért nem jön vissza? – kezdte újra a kérdezést. – Ha egy hét múlva nem jön vissza akkor mégis mikor fog? Ne ülj már úgy ott, hanem mondd el gyorsan mi folyik itt.
- Jól van, jól van. Higgadj már le. Nagyon fel vagy pörögve – nyugtattam vállát simogatva. – Arról van szó, hogy mivel nagyon sokat bántották Niall-t, már nem bírta tovább és úgy döntött, hogy hosszabb időre utazik haza. Ne aggódj, nem marad otthon végleg és ki sem fog lépni a bandából, mindössze annyiról van szó, hogy néhány hétig nélkülözni fogják a fiúk, de hidd el nélküle is boldogulni fognak.
- Huhh.. Megnyugodtam – sóhajtott egy nagyot. – De ugye nincs harag az 5 srác között, mert én nem láttam rajtuk, de úgy látom, hogy téged tegnap beavatott Niall, szóval ha lenne ilyenről szó, akkor te tudnál róla. De ugye tényleg nincs?
- Nem, nem – ellenkeztem mosolyogva és rázni kezdtem a fejem. – Semmi ilyenről nincs szó. Mind a négyen megértették, hogy szüksége van Niall-nek egy kis magányra.
- Na, de most mesélj inkább arról, hogy mi történt még a kórházi látogatásotokon kívül az éjjel. Annyira furdal a kíváncsiság – kérlelt Steph és bebújt mellém a takaró alá. Elég hideg volt szóval nem csodáltam, hogy nem akart az ágyam sarkánál ülni és így kényelmesebb is volt neki. Láttam rajta, hogy mennyire éhezik az infókra, így nem várattam tovább és belekezdtem a mesélésbe.
Sok mindent nem tudtam elmondani, mert csak a sötétben ültünk egész éjjel a pusztában, de a csillagok, amiket néha látni lehetett, azok gyönyörűek voltak. Nem szerettem volna igazából mindenbe beavatni Stephanie-t, mert Niall megkért, hogy senkinek se beszéljek azokról, amiket nekem elmond, így csak a beszélgetésünk felét árultam el. Nagyon tetszett neki, hogy a szabad ég alatt vacsoráztunk és, hogy így el tudtunk beszélgetni egymással úgy, hogy még nem is ismerjük nagyon a másikat. A sztorizásom közben nagy mosoly ült az arcán és csillogó szemekkel hallgatta, ahogy áradozom az éjszaka történéseiről.
- Remélem az egy hónap alatt nem fog elfeledni és találkoztok még – mondta őszinte mosollyal arcán Steph, miután mindent elmeséltem neki. – Annyira jó boldognak látni. Újra megtelt élettel a szemed. Nem hittem volna, hogy James után még egyszer láthatlak így.
- Hát ezt én sem hittem volna – mondtam kicsit halkabban és lesütöttem a szemeimet. A mosoly arcomról eltűnt és a takarómat kezdtem nézni. Stephanie hirtelen felállt és kirohant a szobámból.
Ahogy James nevét meghallottam, kicsit elkeseredtem. Arra gondoltam mi lesz akkor, ha megint átvernek. Nem kellene ilyenen törnöm a fejem, mert nincs semmi sem köztem és Niall között, de én nagyon szeretném, hogy legyen. De viszont, ha kialakulna valami, akkor nem tudom, hogy meg tudnék-e bízni Niall-ben. Nem vele van bajom, ő nem tehet semmiről, hanem úgy meg tudnék-e bízni újra egy srácban. James nagyon elvette a kedvem a szerelemtől. Azért is meg fogom neki mutatni, hogy boldog leszek nélküle is…

Közvélemény kutatás

Kaptam egy kritikát, amiben azt írták, hogy nagyon sok a helyesírási hiba. Ezt azért is nem értem, mert mielőtt felteszem a fejezeteket 2-szer minimum elolvasom és Word-be írom meg majd utána még itt Bloggeren is kijavítom a hibákat.. Tényleg sok hibám van, "j" - "ly"-t sokszor tévesztek? Egyáltalán mi tetszik a blogban? Most nagyon el kéne pár jó szó, mert azt írták, hogy a történet jó lenne, csak nem jó, hogy 2 szempontból írom, jobb lenne egy ember szemszögéből nézve az egész. Nektek jó így? De tényleg kellene a segítségetek. Design is a kritika miatt változott. Tetszik így? Látható és olvasható a szöveg? Kérlek titeket egy pár szavas választ adjatok!! x

27.10.2012 "A találkozás"

27.10.2012

/A találkozás/

/Emily szemszöge/

Beléptünk az ajtón és Paul fogadott minket.

- Sziasztok Paul vagyok! – nyújtotta a kezét. – Azt hittem már nem is jöttök.

- Jajj bocsi, hogy megvárattunk csak elmentünk a mosdóba és megvártuk, amíg az a sok ember elmegy – mondtam neki bocsánat kérően.

- Semmi baj, de most már menjünk, mert Niall tiszta ideges és folyamatosan a fejét tömi – nevetett.

- Em! – szólt hozzám halkan Steph. – Fogd meg a kezem, amíg oda érünk, mert mindjárt elájulok.

- Bolond vagy! -  súgtam oda neki és megfogtam a kezét.

Egy rövid, szűk folyosón sétáltunk végig, aminek a végén egy fehér ajtó volt. Minél közelebb értünk az ajtóhoz, annál messzibbnek éreztem a jelenlétét. Beléptünk végre a 2. ajtón is és kicsit félelembe estem. Egy csomó lány állt ott kezeikben könyvekkel, CD-kkel és DVD-kkel. Néhányan úgy viselkedtek, mint egy csomó 2-3 éves óvodás és játszották a fiúk előtt a fejüket, ezért inkább úgy, ahogy voltunk, kézen fogva elmentünk és leültünk Stephanie-val egy kanapéra, ami ott volt a tömegtől nem messze. Próbáltam a sok lány között kivenni a srácok alakjait, de csak Lou-t és Zayn-t találtam meg. Niall sehol nem láttam és még a hangját sem hallottam, pedig ha nevet azt meg lehet ismerni. Néhány perc múlva minden lány kapott aláírást és közös képet, majd elhagyták a backstage-t, de amikor mentek kifelé észre vettek minket és villámló tekintettel vizslattak, amiért nem mentünk velük.

Harry észre vett és elindult felénk.

- Helló csajok! – kacsintott ránk kacéran, majd levágódott mellém és a nyakamba tette karját. – Kire vártok?

- Hát.. izé… Niall – folytatni akartam akadozó szavaimmal, de leesett neki és kiáltott egy nagyot.

- Niall itt van az Emily! Told ki a segged a kajás pult elől, mert elkobzom tőled ezt a szépséget – a mondandója végén kaptam tőle egy kacér mosolyt. – Jajj de udvariatlan vagyok! – kapta Steph felé a fejét. – Még be sem mutatkoztam.

- Nem is nagyon kell. Tudom a neved – vigyorgott idegesen a mellettem ülő Stephanie.

- De én még nem tudom a tiéd.

- Stephanie-nak hívnak, de szólíts csak Steph-nek.

- Akkor te lennél Emily barátnője? – kérdezte még nagyobb vigyorral az arcán Harry.

- Aha, én lennék.

- Akkor mi el is vonulunk – mondta hírtelen és felhúzta mellőlem barátnőmet, majd a nyakába karolva elindultak egy csomó ajtós folyosó felé. Steph még futólag visszanézett rám ideges és kérdő fejjel, de én csak vigyorogtam. Azt sejtettem, hogy hosszú éjszakájuk lesz.

Néhány másodperc múlva Niall rohant be az egyik ajtón idegesen.

- Elnézést, hogy… - nem tudta folytatni, mert közbe vágtam.

- Semmi baj. Hátha éhes voltál, akkor muszáj enni – mosolyogtam rá.

- Emily, ugye? – kérdezte.

- Igen, te meg gondolom Niall vagy, ha nem csal a látásom.

- Nagyon jó szemed van – vigyorgott rám és hirtelen átölelt. – Nagyon vártam már, hogy találkozzunk. Ugye éhes vagy? Mondd, hogy éhes vagy!

- Hát.. igazából igen. Mert alig ebédeltem valamit és most pedig már este 10 múlt szóval eléggé beszél már a hasam – nevettem.

- És mit mond?

- Azt, hogy nagyon éhes.

- Én meg azt mondom neki, hogy akkor most elmegyünk kajálni valahova, közben pedig szeretnék rólad több mindent megtudni – mondta és elindult egy ajtó felé.

Kiléptünk az ajtón és a korom sötét éjszakában találtuk magunkat.

- Niall! Van egy kis gáz! – mondtam ideges és rémült hangon neki.

- Mi a baj? – kérdezte hirtelen.

- Nem látok semmit, mert a lámpák fényéből a korom sötétbe léptünk ki és én meg nem vagyok macska.

- Várj! Add ide a kezed! – hallottam valahonnan a hangját, de éreztem, ahogy kitapogatja a kezem és elindultunk előre.

- Niall!! – sikítottam rémülten.

- Mi az Emily?

- Nem mondtad, hogy itt lépcső is van! A fenébe, azt hiszem kiment a bokám – mondtam dühösen és elengedtem a kezét.

- A francba! Mindjárt jövök csak megkeresem az autót és beindítom a lámpáit, hogy lássalak – elment pár pillanatra és tényleg láttam, ahogy visszajön.

- Annyira sajnálom. Tiszta hülye vagyok, hogy a vaksötétbe járkálok – nézett rám félénken.

- Semmi baj viszont a lábam nagyon fáj.

- Beviszlek egy közeli kórházba, hogy megnézhessék a bokád – közelebb hajolt hozzám és a karjába vett, hogy eljussunk az autóig.

- Neked mióta van egyébként jogsid? – kérdeztem tőle, mert nem tudtam róla, hogy már tud vezetni.

- Igazából amióta levizsgáztam – nevetett rám.

- De poénos valaki. Csak közölném veled, hogy ne örülj annyira mert a te lelkeden fog száradni, ha eltört a lábam – vigyorogtam rá fájdalmasan.

- Milyen kis szemtelen vagy – ráta meg a fejét mosolyogva és beindította a kocsit.

/Niall szemszöge/

Beindítottam az autót és beletapostam a gázba dühösen. Dühös voltam magamra, amiért ilyen szerencsétlen vagyok, hogy az első benyomás alkalmával sikeresen eltöröm Em lábát. Vagyis nem tudom, hogy eltört-e, de nagyon remélem, hogy csak ficam és nem én leszek az az ember, aki miatt korlátozva lesz hetekig. Most az esti, romantikus vacsinknak is lőttek. Minden elismerésem a tiéd Niall barátom.

- Egyébként hogy vagy? – kérdeztem tőle.

- Hát.. – nyöszörgött a lábára pillantva – a bokámat félretéve extázisban. Nem hittem volna, hogy valaha egy kocsiban fogok veled ülni, sőt nem is gondoltam volna még legmerészebb álmaimban sem, hogy majd egyszer csak úgy véletlen kapok tőled egy levelet, hogy szeretnél velem megismerkedni. Ne értsd félre, nem fogom a fél világnak szétkürtölni, hogy Niall Horan találkozni akart velem, minek következtében rögtön el is törte a lábam, de ez nekem nagyon nagy élmény – mesélte lelkesen és csak egy mosolyt tudtam nyújtani neki.

- Az nem jutott eszedbe, hogy én lehet jobban örülök ennek a találkozásnak, mint te? – pillantottam rá, hogy lássam mi a reakciója.

- Jó kérdés, de nem. Egyáltalán nem gondolkodtam még el ezen, mert te naponta rajongók százaival találkozol és nem hiszem, hogy majd pont engem akarnál jobban megismerni.

- Pedig tényleg jobban szeretnélek megismerni, mint a többit, ha már mindig mellém állsz – miután ezt elmondtam néma csend uralkodott el az autón.

Emily a kocsiból bámult ki a koromfekete éjszakába mosollyal az arcán. Próbáltam az utat figyelni, de nagyon nehéz volt. Pár perc múlva megérkeztünk a kórházhoz.

- Itt lennénk – mondtam Emnek és láttam, hogy kinyitja az ajtót és megpróbál kimászni. – Meg ne mozdulj! – szóltam rá parancsolóan. Kiszálltam és odamentem érte. Karjaimba vetem, és így vittem a recepcióig.

- Nem félsz, hogy meglátnak minket együtt? – kérdezte félénken, amikor a karomba vettem.

- Nem hiszem, hogy a paparazzik és a sikítozó tinilányok a sürgősségin töltik az éjszakájukat azt várva, hogy belépjek egy lánnyal – vigyorogtam rá.

- Ja, végülis ez tényleg észszerű dolog.

A recepciónál kapott Em egy kerekesszéket, amivel egy nővér eltolta megröntgenezni a bokáját. Addig engem elküldtek, hogy üljek le. Nem tudtam percekig egy helyben ülni, ezért inkább elmentem hozni valami kaját, úgy is vacsorát ígértem, nem hagyhatom kaja nélkül Emilyt és én is éhes voltam.

Amikor visszaértem már Em ott várt a folyosón.

- Azt hittem itt hagytál, de szólt a recepciós, hogy csak elmentél valahova és nemsokára jössz – fogadott nagy mosollyal arcán.

- Ja, igen. Elmentem hozni valami vacsi szerűséget, mert ezt ígértem neked. Látom nem tört el a lábad – mutattam a bokájára.

- Csak kificamodott. 3-4 napig pihentetnem kell és helyre jön – mondta és elkezdett bicegni felém. Gyorsan hóna alá kaptam és segítettem neki kimenni az autóig.

- A kocsiban fogunk kajálni? – kérdezte nevetve, amikor beültünk.

- Más tervem volt, de ha neked itt is jó – rántottam meg a vállaimat.

- Ne-nee.. – rázta a fejét. - Inkább mutasd meg a te ötleted.

- Akkor kapcsold be az öved és indulhatunk – mutattam rá az előttem elterülő sötét éjszakára.

- Mégis hova megyünk? – kérdezte rémülten, amin egyből elmosolyodtam. Mióta vele vagyok egy társaságba azóta újra és újra mosolyogni akarok.

- Az legyen meglepetés – néztem rá titokzatosan. – Perceken belül megtudod.

Tényleg így volt. 20 perc alatt oda értünk, ahova terveztem. Egy London melletti füves pusztán találtuk magunkat. Nem sokat lehetett látni, de az autó adott egy kis fényt nekünk.

- Niall… - mondta kicsit halkan Em. – Ez gyönyörű!

- Miért suttogsz? – kérdeztem meg tőle.

- Igazából nem tudom. Legális az, hogy mi itt vagyunk. Mármint, hogy nem magán terület? – bökte ki félénken.

- Tök legális. Ez maga az angliai természet. Ne félj, nem keverlek bajba és semmidet sem fogom eltörni – mondtam és a derekánál megfogva előrébb segítettem. Remélem nem tűnt még fel neki, hogy minden alkalmat megragadok arra, hogy közelebb kerülhessek hozzá. Leterítettem egy pokrócot, amit a hátsó ülésen tartottam, a fűre és segíttettem leülni Emnek. „Vacsora” közben kikérdeztem mindenféle dologról és ő kedvesen válaszolt rá, majd ő kérdezett és én válaszoltam. Előkerült a szerelem témája is.

- Mindig az van, hogy ha egy sráccal találkozom csak a szépséget látja bennem és a lelkemig sosem jut el – mondta a lábát bámulva.

- Nálam meg a szokásos dolog. A hírnév és a pénz. Ettől már minden kedvem elment és úgy döntöttem, hogy nem keresem a szerelmet majd rám talál.

- Akkor most nincs lány az életedben? Tudom, hogy az ilyesmiről nem szeretsz beszélni, főleg nem egy rajongónak, de nem haragszom meg, ha nem válaszolsz – annyira őszinte volt a pillantása, hogy egyből kibuktak belőlem a szavak.

- Pillanatnyilag nincs barátnőm, de.. – itt egy kicsit megálltam és mély levegőt vettem – szeretnélek sokkal-sokkal jobban megismerni, mert amit eddig tudok rólad, azok alapján nagyon elkezdtél… - újra megálltam, mert megérintette a kezem. Nem tudom, hogy önszántából vagy csak véletlen keveredett-e oda, de beleborzongtam. – Szóval nagyon tetszel nekem. Ez az Niall! Pacsi! Kimerted mondani – mondtam hangosan magamnak elismerően, amin elmosolyodott Emily is.

- Erre nem számítottam – nézett rám idegesen. – Hát... én is megismernélek jobban, mert amit eddig láttam belőled így a színfalak mögött, az ugyanúgy tetszik, mint mielőtt csak a színpadon láttalak és persze te is ugyanúgy tetszel, mint a színpadon, sőt így szemtől szembe még jobb pasi vagy. Na jó én is küldök saját magamnak egy pacsit, hogy lemertelek jó pasizni a szemedbe. Nem mintha nem kapnád meg minden 2. csajtól, de jó – elnevette magát és a kezeibe temette arcát, úgy kuncogott tovább. Még idegesebbnek tűnt, mint amilyen én voltam.

- Akkor hogyha arról lenne szó, eljönnél velem egy igazi randira is? – kérdeztem tőle.

- Lehet róla szó – és kaptam tőle egy mosolyt.

- De akkor elmondom, hogy mi ugye most elutazunk haza.

- Azt tudom – bólogatott.

- De én tovább maradok, mint a többiek – tudattam vele kicsit idegesen.

- Meddig?

- Pontosan még nem tudom, de egy hónapot saccolok. Szeretnék végre több időt eltölteni a családommal és a régi barátaimmal. Rám fér azok után, amiket mostanában kapok. Köszönöm is neked, hogy mindig felvidítasz a twittjeiddel, amiket nekem küldesz. De nem sajnáltatom magam, vannak másoknak sokkal nagyobb erejű gondjai is.

- Ne hülyéskedj! Jó, hogy tudsz róla beszélni másoknak és nem nyeled el magadban és örülök, hogy hazamész – itt furcsán néztem rá. – Jajj ne ért félre igazából nem szeretném, hogy pont az első találkozásunk után menj haza, de sokkal felszabadultabb leszel, ha visszatérsz és nem állnék a családod és a barátaid közé sohasem. Ezt jó, ha már most tudod. Nálam is első a csalás és a barátok és őket egy fiúért sem dobnám el soha.

- Jó, hogy te is így gondolkodsz, mert én is. Még egy közös pont. Azt hiszem már elég késő van és korán kell kelnem szóval mennünk kellene – nyújtottam neki a kezem.

- Persze, indulhatunk. Nem akarom, hogy nagyon álmos legyél miattam. Jól elbeszéltük az időt – mondta a kocsihoz bicegve.

- Régóta nem beszéltem ilyen nyíltan senkinek sem, még a srácoknak sem – mondtam, miután beültünk az autóba. Megfogtam a kezét és mélyen egymás szemébe néztünk. – Köszönöm neked ezt az estét és azt, hogy meghallgattál.

- Én köszönöm, hogy úgy beszéltél velem, mint egy közeli ismerősöddel.

Az autóban tovább beszélgettünk. Úgy fél óráig utaztunk Emilyék lakásáig.

- Itt! Itt állj meg! – mondta az utunk végén. – Megérkeztünk. Hát akkor szia és jó utazást – mondta és nyitotta az ajtót.

- Várj! Segítek kiszállni – mondtam neki és oda futottam hozzá.

Felkísértem az ajtójukig, mert sok volt a lépcső és a lift sosem működött, ahogy ő is elmondta.

- Akkor megint szia és vigyázz magadra! – mondta, amikor oda értünk az ajtójukhoz.

- Szia! Jó éjt! – mondtam neki köszönésül, de még pár pillanatig egyikünk sem moccant. Hirtelen közelebb jött hozzám és puszit nyomott az arcomra. Tuti, hogy elpirultam, mert nagyon elvigyorodott.

- Hogy jól utazz és ne törd el senki lábát se – mondta még útra valóul és egy papír cetlit nyomott a kezembe, majd bement az ajtón.

- Álmodj szépeket! – szóltam utána és lekóvályogtam a lépcsőn. Ettől a puszitól olyan lettem, mint aki a másnapos. - Meg sem néztem még a papír darabot, amit adott – jutott eszembe, miután beültem a kocsiba. Egy csomó szám és egy szív volt rajta. Ez tuti a telószáma. Gyorsan küldtem neki egy SMS-t „Egy hónap múlva találkozunk.” szöveggel és elhajtottam…

27.10.2012

Először is köszönöm szépen nektek az egy hónap alatt a több, mint 1000 látogatót. Másodszor pedig innen szeretnék Boldog Születésnapot kívánni Biankának!

„Azt kérdezed ki az igazi, ki a valódi barát? 

Az akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát. 

Kinek szemébe nézve, meglátod minden apró baját, 

kit csendesen megvigasztalsz, 

ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik, 

te átmászod hallgatása falát. 

Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát. 

Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan, 

hogy alul múlod őt, vagy túlszárnyalod. 

Kinek látvány szívedet és lelkedet melengeti, 

kivel jó a csend szavát hallgatni, 

s együtt merengeni. 

Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát, 

kivel ha beszélhetsz könnyebbé válik ez a nehéz világ. 

Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz, 

s ha választásra kerül a sor, 

te szó nélkül mellé állsz. 

Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér, 

a világ összes, minden kincsénél. 

Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod, 

kinek barátságát minden körülmény közt vállalod!"

Az igaz barát érzi mikor a szükség hívja.”

Imádlak te bolond!! <3

xx

És akkor most jöjjön az új fejezet. ;)

27.10.2012

/Niall szemszöge/

Végre itt a szombat. Már alig vártam ezt a napot. Minden koncertünkre nagyon készültem, de erre még annál is jobban. Tökéletes produkciót akarok nyújtani Emnek. Korán reggel már be kellett mennünk még egy utolsó fő-főpróbára. Minden jól ment ahhoz képest, hogy a gyomrom görcsben volt. A koncert előtt még elmentünk a srácokkal kajálni.

- Na Niall jön Emily? – kérdezte Zayn érdeklődően.

- Emlékszel a nevére? – kérdeztem vigyorogva, ugyanis nem szokta megjegyezni egy-két hallás után a neveket. Válaszul egy mérgesebb nézést kaptam tőle, majd válaszoltam. – Azt írta vissza, hogy jönnek a barátnőjével. Nem küldtem nekik jegyet, mert már megvették régebben… - itt Harry közbe vágott.

- Akkor, hogy jönnek be VIP-be? Egyáltalán jól néz ki a barátnője?

- Csigavér haver.. – nyugtattam. – Úgy fognak bejutni Vip-be, hogy minden jegyszedőnek nyomtatott Paul egy képet és, ha meglátják Emilyt és a barátnőjét, akkor rájuk raknak egy-egy VIP kártyát, amit már előre eltettem nekik, viszont nem tudom, hogy néz ki a barátnője.

- Francba! – mondta elkeseredettséget színlelve Harry, de én csak mosolyogni tudtam rá.

- Látom nagyon boldog vagy – kaptam meg Liamtől.

- Jó megfigyelő vagy, mondták már?

- Várod már a találkozást? – kérdezte Lou.

- Áhh, dehogy – mondtam lesütött szemekkel. – Hülyék vagytok? 3 napja nem tudok aludni, mert a mai napot tervezgetem és tudom, hogy semmi sem úgy fog elsülni, ahogy azt én akarom.

- Erre jó a mély levegő és kifúj… Mély levegő és kifúj… - mutogatta nekem Zayn, hogy csináljam. Megpróbáltam, de nem ment. Csak még jobban izgultam.

- Ne izgulj már, mert akkor tuti minden rosszul fog sikerülni! Ne rágd ezen magad! Tudod én is ilyen voltam az első randim előtt Elenorral és aztán minden ment magától. Nem kell eltervezni, mert az a legjobb, ha magától jön minden és minden ösztönös. Hidd el nekem nem kell sablonosra tervezned a dolgokat, mert akkor azt hiszi Em, hogy az vagy te. Inkább add magad, hogy megismerhesse a saját éned – tök jól estek Lou szavai. Nem hittem volna, hogy ez a pár mondat billenti helyre az egész napomat. Valahogy tényleg arra jutottam, hogy nem tervezek semmit csak hagyom, hogy vigyen az ár magával és így hátha sikerülni fog.

Amikor visszaértünk a koncert helyszínére, már javába gyülekeztek a mindenre elszánt rajongók. Még jó, hogy nem vettek minket észre, mert éppen az egyik dalunkat énekelték. A srácok a közös, úgynevezett duma hely felé vették az irányt, de én inkább bementem az öltözőmbe és elkezdtem gitározni és a beénekelni, mert alig volt 2 óra a koncertig. Ránéztem az asztalomra és láttam, hogy a 2 VIP kártya eltűnt. Biztos már elvitte valaki a csapatból. Annyira belemerültem az éneklésbe és a gitározásba, hogy azt vette észre, valaki beszól az ajtómon, hogy 30 perc múlva színpadra lépés. Hírtelen összerázódtam a hangon és felpattantam, mert még fel sem öltöztem. Kiléptem az ajtón és a srácok álltak ott. Látták rajtam, hogy ideges vagyok.

- Bevette!! – kiáltotta el magát Harry.

- Nagyon nagyok vagyunk! Pacsit! – mondta Lou és a többiek felé fordult, hogy megkapja azt a pacsit.

- Ne már, hogy itt szívattok. Nincs is 30 perc kezdésig, mi? – kérdeztem a biztonság kedvéért.

- Nincs, mert 10 perc van… - pár másod perc szünet, amíg az arcomra fagyott az a kevés mosoly is.

- Ne ijedj már meg! – mondta Liam. – Még van egy óránk, csak azt akartunk, hogy ki gyere végre.

- Huhh.. Hála’ istennek! Már teljesen beparáztam.

- Na azt láttuk – mondta Harry még mindig nevetve.

- Te meg ne szóljál, mert nem is tudom, hogy a múltkori fellépésünkkor ki késett negyed órát – mondtam kedvesen, de szemrehányóan Hazzának.

- Arról nem én tehetek! Mondtam, hogy beszorultam az öltözőmbe!

- Csak el kellett volna fordítanod a kulcsot a zárba! – tölt ki nevetésbe Zayn.

- Jól van már! Nem lehet mindenki olyan észlény, mint te – bökte oldalba nevetve Liam Zaynt.

Miután mindent megbeszéltünk kimentem velük a duma helyre, meg átöltözni. Koncert előtt fél órával Paul jött be hozzánk.

- Niall már jönni akartam csak sok volt a dolgom. Annyit akartam mondani, hogy megérkezett Emily és a barátnője. Rájuk tettük a kártyát, meg egy-egy VIP-es karszalagot, de azt mondták, hogy megszeretnének titeket nézni a saját helyükről és csak koncert után akarnak bejönni.

- Oké! Kösz, hogy szóltál. Akkor most jól fog jönni az a mély levegő és kifúj technikád Zayn.

- Paul várj! – szólt Harry mielőtt még Paul elment volna. – Az Emily barátnője jól néz ki?

- Hát eléggé jó csaj, ahogy te mondanád. Stephanie a neve, de vedd úgy, hogy nem mondtam semmit – válaszolt Harry kérdésére és visszament sietősen.

- Figyeljetek srácok én mindjárt jövök csak kinézek, hogy látom-e hol ülnek vagy állnak a lányok. Nyugi vigyázni fogok, hogy ne lásson meg senki – mondtam a többieknek, akik nem válaszoltak csak bólintottak, mert akkor kötötték fel rájuk a füleseket.

Gyorsan elmentem és megnéztem hol ülnek, de a paravánok mögül nem nagyon láttam semit, ezért inkább be mentem a stúdió helyiségbe, ahol rögzítették a koncertet és megnéztem a monitoron őket. Ott már láttam belőlük mindent. Pont úgy ültek, vagyis álltak, de ülő helyük volt, hogy előttük kordonnal volt elválasztva a fenti ülőhelyek és az előttük lévő álló helyek. Tökéletesen rájuk lehetett látni, mert miután tudtam, hogy hol ülnek megnéztem őket a színpadról is. Élőben még gyönyörűbb volt Em, mint a képeken és a barátnője is meg fog felelni Harrynek. Visszasiettem a fiúkhoz mert színpadra kellet lépnünk.

Minden jól indult és a második számnál még puszit is kaptam Emtől, amit szépen zsebre tettem. A srácok látták ezt és elmosolyodtak rajta. Szegény közönség azt se tudta miről van szó. Lassan az utolsó dalhoz közeledtünk és én egyre jobban izgultam a találkozás közben. Miközben az I Want-hoz öltöztünk át Harry megköszönte nekem, hogy ilyen szép lányt hozott magával Emily, pedig nem is az én érdemem.

Vége lett az utolsó dalnak is és elhagytuk a színpadot…

/Emily szemszöge/

- Ébresztőő! – hallottam egy nagy kiáltást és valaki rám ugrott. Gondolom Steph volt az, mivel más nem hiszem, hogy itt van nálunk. – Itt a nagy nap és már így is el vagyunk késve.

- Miért? – kaptam fel hirtelen a fejem. - Hány óra van?

- Délután fél 1.

- Akkor miért lennénk elkésve?

Emily ruhája

- Mert még le kell tusolnunk és a hajunkat meg a sminkünket is meg kell csinálni – kaptam meg az egyszerű választ.

- Részben igazad van, de én nem készítek nagy sminket magamnak, mert szeretnénk természetes maradni, hogy a saját énemet lássa először Niall.

- Lehet, hogy igazad van. Én sem csinálok magamból pláza cicát – mondta nekem igazat adva Steph.

Stephanie ruhája

Órákig készülődtünk, mert a zuhanyt csak külön tudtuk használni, de 2 és fél-3 óra alatt elkészültünk és elindultunk a koncertre. Igaz csak 8-kor kezdődik a fellépés, de mi mindig szeretünk ott lenni pár órával kapunyitás előtt, mert olyankor nem kell sokat várni, hogy letépjék a jegyed és hamarabb be is juthatsz.

Mielőtt beengedtek minket, azelőtt nem sokkal láttunk Stephel begurulni egy nagy fekete autót a hátsó bejárathoz és a fiúk szálltak ki belőle. 

Szerencsére rajtunk kívül senki sem vette őket észre, mert akkor nagy roham indult volna meg. Nyugisan beszélgettünk pár lánnyal, amikor egy hang azt mondta: „ Emberek! Pénztár nyitás.” Ekkor a tömeg megindult és elkezdtünk beszállingózni. Mindenki rohanva foglalta el a saját helyét.

- Emily? – kérdezte egy jegyszedő, akinek egy kép volt a kezében. Bólintottam és a jegyszedő elkiáltotta magát, hogy : „ Paul!”. Néhány pillanat múlva a srácok testőre Paul tűnt fel az emberek között és valamit tartott a kezében. 2 darab VIP kártya és 2 darab VIP szalag volt a kezében. Félre hívott minket és ránk akasztotta őket, majd elmagyarázta, hogy hová kell mennünk a koncert végeztével. Steph teljes sokkba került a VIP felírat láttán az én szívem pedig egyre jobban vert. Csoda, hogy nem kaptam szív infarktust. Miután Paul elengedett minket, gyorsan elfoglaltuk a helyünket és örömittasan vártuk a koncertet, de a koncert végét még jobban. Alig vártam, hogy végre találkozhassak Niallel.

Az egyik dal közben dobtam egy puszit Niallnek és valószínűleg észrevette, mert viccesen zsebre tette, a fiúk pedig aranyosan elmosolyodtak a játékunkon. Esküszöm minden egyes dalt jobban élveztem, mint általában bármelyik koncertjükön. Benne lehetett az is, hogy tudtam Niall biztos figyel és az is, hogy vártam már a találkozásunkat, ezért tele voltam örömmel. Egyébként szerintem alakítottunk a koncerten, mert amikor a „műhógolyó” dobáló rész volt, Steph úgy elkapott egy gömböt, hogy nem esett szét és hülyeségből visszadobta a srácoknak a színpadra. Pechére eltalálta Lou-t, aki értetlenül nézett ránk, mert látta, hogy honnan jött a hógolyó. Válaszul Stephtől kapott egy tárt karok-os váll rántást és egy kérdően vigyori fejet, amin a fiúk elkezdtek nevetni és nem tudták abbahagyni, szóval a dal végéből nem lett semmi. Louis meg is köszönte a dal végén és közölte, hogy senki nem merte még visszadobni nekik, úgyhogy ez volt az első alkalom, ami egész jól vette ki magát, mivel nem arcon találta.

- Na azért az megnéztük volna, ahogy arcon csap a hógolyó – nevetett Harry és kapott egy haj borzolást Loutól, majd elmentek átöltözni és lehiggadva jöttek vissza.

Vége lett az utolsó dalnak, az I Want-nak és a fiúk szokásukhoz híven lerohantak a színpadról. Az emberek negyedórán belül kezdtek elfogyni és elkezdhettük keresni az ajtót, ahol be kell mennünk. Megtaláltuk, de szólt Steph, hogy menjünk el a mosdóba rendbe tenni magunkat, mert teljesen ki voltunk fulladva. Pihentünk pár percet, majd visszamentünk és beléptünk az ajtón…