27.10.2012 "A találkozás"

27.10.2012

/A találkozás/

/Emily szemszöge/

Beléptünk az ajtón és Paul fogadott minket.

- Sziasztok Paul vagyok! – nyújtotta a kezét. – Azt hittem már nem is jöttök.

- Jajj bocsi, hogy megvárattunk csak elmentünk a mosdóba és megvártuk, amíg az a sok ember elmegy – mondtam neki bocsánat kérően.

- Semmi baj, de most már menjünk, mert Niall tiszta ideges és folyamatosan a fejét tömi – nevetett.

- Em! – szólt hozzám halkan Steph. – Fogd meg a kezem, amíg oda érünk, mert mindjárt elájulok.

- Bolond vagy! -  súgtam oda neki és megfogtam a kezét.

Egy rövid, szűk folyosón sétáltunk végig, aminek a végén egy fehér ajtó volt. Minél közelebb értünk az ajtóhoz, annál messzibbnek éreztem a jelenlétét. Beléptünk végre a 2. ajtón is és kicsit félelembe estem. Egy csomó lány állt ott kezeikben könyvekkel, CD-kkel és DVD-kkel. Néhányan úgy viselkedtek, mint egy csomó 2-3 éves óvodás és játszották a fiúk előtt a fejüket, ezért inkább úgy, ahogy voltunk, kézen fogva elmentünk és leültünk Stephanie-val egy kanapéra, ami ott volt a tömegtől nem messze. Próbáltam a sok lány között kivenni a srácok alakjait, de csak Lou-t és Zayn-t találtam meg. Niall sehol nem láttam és még a hangját sem hallottam, pedig ha nevet azt meg lehet ismerni. Néhány perc múlva minden lány kapott aláírást és közös képet, majd elhagyták a backstage-t, de amikor mentek kifelé észre vettek minket és villámló tekintettel vizslattak, amiért nem mentünk velük.

Harry észre vett és elindult felénk.

- Helló csajok! – kacsintott ránk kacéran, majd levágódott mellém és a nyakamba tette karját. – Kire vártok?

- Hát.. izé… Niall – folytatni akartam akadozó szavaimmal, de leesett neki és kiáltott egy nagyot.

- Niall itt van az Emily! Told ki a segged a kajás pult elől, mert elkobzom tőled ezt a szépséget – a mondandója végén kaptam tőle egy kacér mosolyt. – Jajj de udvariatlan vagyok! – kapta Steph felé a fejét. – Még be sem mutatkoztam.

- Nem is nagyon kell. Tudom a neved – vigyorgott idegesen a mellettem ülő Stephanie.

- De én még nem tudom a tiéd.

- Stephanie-nak hívnak, de szólíts csak Steph-nek.

- Akkor te lennél Emily barátnője? – kérdezte még nagyobb vigyorral az arcán Harry.

- Aha, én lennék.

- Akkor mi el is vonulunk – mondta hírtelen és felhúzta mellőlem barátnőmet, majd a nyakába karolva elindultak egy csomó ajtós folyosó felé. Steph még futólag visszanézett rám ideges és kérdő fejjel, de én csak vigyorogtam. Azt sejtettem, hogy hosszú éjszakájuk lesz.

Néhány másodperc múlva Niall rohant be az egyik ajtón idegesen.

- Elnézést, hogy… - nem tudta folytatni, mert közbe vágtam.

- Semmi baj. Hátha éhes voltál, akkor muszáj enni – mosolyogtam rá.

- Emily, ugye? – kérdezte.

- Igen, te meg gondolom Niall vagy, ha nem csal a látásom.

- Nagyon jó szemed van – vigyorgott rám és hirtelen átölelt. – Nagyon vártam már, hogy találkozzunk. Ugye éhes vagy? Mondd, hogy éhes vagy!

- Hát.. igazából igen. Mert alig ebédeltem valamit és most pedig már este 10 múlt szóval eléggé beszél már a hasam – nevettem.

- És mit mond?

- Azt, hogy nagyon éhes.

- Én meg azt mondom neki, hogy akkor most elmegyünk kajálni valahova, közben pedig szeretnék rólad több mindent megtudni – mondta és elindult egy ajtó felé.

Kiléptünk az ajtón és a korom sötét éjszakában találtuk magunkat.

- Niall! Van egy kis gáz! – mondtam ideges és rémült hangon neki.

- Mi a baj? – kérdezte hirtelen.

- Nem látok semmit, mert a lámpák fényéből a korom sötétbe léptünk ki és én meg nem vagyok macska.

- Várj! Add ide a kezed! – hallottam valahonnan a hangját, de éreztem, ahogy kitapogatja a kezem és elindultunk előre.

- Niall!! – sikítottam rémülten.

- Mi az Emily?

- Nem mondtad, hogy itt lépcső is van! A fenébe, azt hiszem kiment a bokám – mondtam dühösen és elengedtem a kezét.

- A francba! Mindjárt jövök csak megkeresem az autót és beindítom a lámpáit, hogy lássalak – elment pár pillanatra és tényleg láttam, ahogy visszajön.

- Annyira sajnálom. Tiszta hülye vagyok, hogy a vaksötétbe járkálok – nézett rám félénken.

- Semmi baj viszont a lábam nagyon fáj.

- Beviszlek egy közeli kórházba, hogy megnézhessék a bokád – közelebb hajolt hozzám és a karjába vett, hogy eljussunk az autóig.

- Neked mióta van egyébként jogsid? – kérdeztem tőle, mert nem tudtam róla, hogy már tud vezetni.

- Igazából amióta levizsgáztam – nevetett rám.

- De poénos valaki. Csak közölném veled, hogy ne örülj annyira mert a te lelkeden fog száradni, ha eltört a lábam – vigyorogtam rá fájdalmasan.

- Milyen kis szemtelen vagy – ráta meg a fejét mosolyogva és beindította a kocsit.

/Niall szemszöge/

Beindítottam az autót és beletapostam a gázba dühösen. Dühös voltam magamra, amiért ilyen szerencsétlen vagyok, hogy az első benyomás alkalmával sikeresen eltöröm Em lábát. Vagyis nem tudom, hogy eltört-e, de nagyon remélem, hogy csak ficam és nem én leszek az az ember, aki miatt korlátozva lesz hetekig. Most az esti, romantikus vacsinknak is lőttek. Minden elismerésem a tiéd Niall barátom.

- Egyébként hogy vagy? – kérdeztem tőle.

- Hát.. – nyöszörgött a lábára pillantva – a bokámat félretéve extázisban. Nem hittem volna, hogy valaha egy kocsiban fogok veled ülni, sőt nem is gondoltam volna még legmerészebb álmaimban sem, hogy majd egyszer csak úgy véletlen kapok tőled egy levelet, hogy szeretnél velem megismerkedni. Ne értsd félre, nem fogom a fél világnak szétkürtölni, hogy Niall Horan találkozni akart velem, minek következtében rögtön el is törte a lábam, de ez nekem nagyon nagy élmény – mesélte lelkesen és csak egy mosolyt tudtam nyújtani neki.

- Az nem jutott eszedbe, hogy én lehet jobban örülök ennek a találkozásnak, mint te? – pillantottam rá, hogy lássam mi a reakciója.

- Jó kérdés, de nem. Egyáltalán nem gondolkodtam még el ezen, mert te naponta rajongók százaival találkozol és nem hiszem, hogy majd pont engem akarnál jobban megismerni.

- Pedig tényleg jobban szeretnélek megismerni, mint a többit, ha már mindig mellém állsz – miután ezt elmondtam néma csend uralkodott el az autón.

Emily a kocsiból bámult ki a koromfekete éjszakába mosollyal az arcán. Próbáltam az utat figyelni, de nagyon nehéz volt. Pár perc múlva megérkeztünk a kórházhoz.

- Itt lennénk – mondtam Emnek és láttam, hogy kinyitja az ajtót és megpróbál kimászni. – Meg ne mozdulj! – szóltam rá parancsolóan. Kiszálltam és odamentem érte. Karjaimba vetem, és így vittem a recepcióig.

- Nem félsz, hogy meglátnak minket együtt? – kérdezte félénken, amikor a karomba vettem.

- Nem hiszem, hogy a paparazzik és a sikítozó tinilányok a sürgősségin töltik az éjszakájukat azt várva, hogy belépjek egy lánnyal – vigyorogtam rá.

- Ja, végülis ez tényleg észszerű dolog.

A recepciónál kapott Em egy kerekesszéket, amivel egy nővér eltolta megröntgenezni a bokáját. Addig engem elküldtek, hogy üljek le. Nem tudtam percekig egy helyben ülni, ezért inkább elmentem hozni valami kaját, úgy is vacsorát ígértem, nem hagyhatom kaja nélkül Emilyt és én is éhes voltam.

Amikor visszaértem már Em ott várt a folyosón.

- Azt hittem itt hagytál, de szólt a recepciós, hogy csak elmentél valahova és nemsokára jössz – fogadott nagy mosollyal arcán.

- Ja, igen. Elmentem hozni valami vacsi szerűséget, mert ezt ígértem neked. Látom nem tört el a lábad – mutattam a bokájára.

- Csak kificamodott. 3-4 napig pihentetnem kell és helyre jön – mondta és elkezdett bicegni felém. Gyorsan hóna alá kaptam és segítettem neki kimenni az autóig.

- A kocsiban fogunk kajálni? – kérdezte nevetve, amikor beültünk.

- Más tervem volt, de ha neked itt is jó – rántottam meg a vállaimat.

- Ne-nee.. – rázta a fejét. - Inkább mutasd meg a te ötleted.

- Akkor kapcsold be az öved és indulhatunk – mutattam rá az előttem elterülő sötét éjszakára.

- Mégis hova megyünk? – kérdezte rémülten, amin egyből elmosolyodtam. Mióta vele vagyok egy társaságba azóta újra és újra mosolyogni akarok.

- Az legyen meglepetés – néztem rá titokzatosan. – Perceken belül megtudod.

Tényleg így volt. 20 perc alatt oda értünk, ahova terveztem. Egy London melletti füves pusztán találtuk magunkat. Nem sokat lehetett látni, de az autó adott egy kis fényt nekünk.

- Niall… - mondta kicsit halkan Em. – Ez gyönyörű!

- Miért suttogsz? – kérdeztem meg tőle.

- Igazából nem tudom. Legális az, hogy mi itt vagyunk. Mármint, hogy nem magán terület? – bökte ki félénken.

- Tök legális. Ez maga az angliai természet. Ne félj, nem keverlek bajba és semmidet sem fogom eltörni – mondtam és a derekánál megfogva előrébb segítettem. Remélem nem tűnt még fel neki, hogy minden alkalmat megragadok arra, hogy közelebb kerülhessek hozzá. Leterítettem egy pokrócot, amit a hátsó ülésen tartottam, a fűre és segíttettem leülni Emnek. „Vacsora” közben kikérdeztem mindenféle dologról és ő kedvesen válaszolt rá, majd ő kérdezett és én válaszoltam. Előkerült a szerelem témája is.

- Mindig az van, hogy ha egy sráccal találkozom csak a szépséget látja bennem és a lelkemig sosem jut el – mondta a lábát bámulva.

- Nálam meg a szokásos dolog. A hírnév és a pénz. Ettől már minden kedvem elment és úgy döntöttem, hogy nem keresem a szerelmet majd rám talál.

- Akkor most nincs lány az életedben? Tudom, hogy az ilyesmiről nem szeretsz beszélni, főleg nem egy rajongónak, de nem haragszom meg, ha nem válaszolsz – annyira őszinte volt a pillantása, hogy egyből kibuktak belőlem a szavak.

- Pillanatnyilag nincs barátnőm, de.. – itt egy kicsit megálltam és mély levegőt vettem – szeretnélek sokkal-sokkal jobban megismerni, mert amit eddig tudok rólad, azok alapján nagyon elkezdtél… - újra megálltam, mert megérintette a kezem. Nem tudom, hogy önszántából vagy csak véletlen keveredett-e oda, de beleborzongtam. – Szóval nagyon tetszel nekem. Ez az Niall! Pacsi! Kimerted mondani – mondtam hangosan magamnak elismerően, amin elmosolyodott Emily is.

- Erre nem számítottam – nézett rám idegesen. – Hát... én is megismernélek jobban, mert amit eddig láttam belőled így a színfalak mögött, az ugyanúgy tetszik, mint mielőtt csak a színpadon láttalak és persze te is ugyanúgy tetszel, mint a színpadon, sőt így szemtől szembe még jobb pasi vagy. Na jó én is küldök saját magamnak egy pacsit, hogy lemertelek jó pasizni a szemedbe. Nem mintha nem kapnád meg minden 2. csajtól, de jó – elnevette magát és a kezeibe temette arcát, úgy kuncogott tovább. Még idegesebbnek tűnt, mint amilyen én voltam.

- Akkor hogyha arról lenne szó, eljönnél velem egy igazi randira is? – kérdeztem tőle.

- Lehet róla szó – és kaptam tőle egy mosolyt.

- De akkor elmondom, hogy mi ugye most elutazunk haza.

- Azt tudom – bólogatott.

- De én tovább maradok, mint a többiek – tudattam vele kicsit idegesen.

- Meddig?

- Pontosan még nem tudom, de egy hónapot saccolok. Szeretnék végre több időt eltölteni a családommal és a régi barátaimmal. Rám fér azok után, amiket mostanában kapok. Köszönöm is neked, hogy mindig felvidítasz a twittjeiddel, amiket nekem küldesz. De nem sajnáltatom magam, vannak másoknak sokkal nagyobb erejű gondjai is.

- Ne hülyéskedj! Jó, hogy tudsz róla beszélni másoknak és nem nyeled el magadban és örülök, hogy hazamész – itt furcsán néztem rá. – Jajj ne ért félre igazából nem szeretném, hogy pont az első találkozásunk után menj haza, de sokkal felszabadultabb leszel, ha visszatérsz és nem állnék a családod és a barátaid közé sohasem. Ezt jó, ha már most tudod. Nálam is első a csalás és a barátok és őket egy fiúért sem dobnám el soha.

- Jó, hogy te is így gondolkodsz, mert én is. Még egy közös pont. Azt hiszem már elég késő van és korán kell kelnem szóval mennünk kellene – nyújtottam neki a kezem.

- Persze, indulhatunk. Nem akarom, hogy nagyon álmos legyél miattam. Jól elbeszéltük az időt – mondta a kocsihoz bicegve.

- Régóta nem beszéltem ilyen nyíltan senkinek sem, még a srácoknak sem – mondtam, miután beültünk az autóba. Megfogtam a kezét és mélyen egymás szemébe néztünk. – Köszönöm neked ezt az estét és azt, hogy meghallgattál.

- Én köszönöm, hogy úgy beszéltél velem, mint egy közeli ismerősöddel.

Az autóban tovább beszélgettünk. Úgy fél óráig utaztunk Emilyék lakásáig.

- Itt! Itt állj meg! – mondta az utunk végén. – Megérkeztünk. Hát akkor szia és jó utazást – mondta és nyitotta az ajtót.

- Várj! Segítek kiszállni – mondtam neki és oda futottam hozzá.

Felkísértem az ajtójukig, mert sok volt a lépcső és a lift sosem működött, ahogy ő is elmondta.

- Akkor megint szia és vigyázz magadra! – mondta, amikor oda értünk az ajtójukhoz.

- Szia! Jó éjt! – mondtam neki köszönésül, de még pár pillanatig egyikünk sem moccant. Hirtelen közelebb jött hozzám és puszit nyomott az arcomra. Tuti, hogy elpirultam, mert nagyon elvigyorodott.

- Hogy jól utazz és ne törd el senki lábát se – mondta még útra valóul és egy papír cetlit nyomott a kezembe, majd bement az ajtón.

- Álmodj szépeket! – szóltam utána és lekóvályogtam a lépcsőn. Ettől a puszitól olyan lettem, mint aki a másnapos. - Meg sem néztem még a papír darabot, amit adott – jutott eszembe, miután beültem a kocsiba. Egy csomó szám és egy szív volt rajta. Ez tuti a telószáma. Gyorsan küldtem neki egy SMS-t „Egy hónap múlva találkozunk.” szöveggel és elhajtottam…