27.10.2012 "A találkozás"

27.10.2012

/A találkozás/

/Emily szemszöge/

Beléptünk az ajtón és Paul fogadott minket.

- Sziasztok Paul vagyok! – nyújtotta a kezét. – Azt hittem már nem is jöttök.

- Jajj bocsi, hogy megvárattunk csak elmentünk a mosdóba és megvártuk, amíg az a sok ember elmegy – mondtam neki bocsánat kérően.

- Semmi baj, de most már menjünk, mert Niall tiszta ideges és folyamatosan a fejét tömi – nevetett.

- Em! – szólt hozzám halkan Steph. – Fogd meg a kezem, amíg oda érünk, mert mindjárt elájulok.

- Bolond vagy! -  súgtam oda neki és megfogtam a kezét.

Egy rövid, szűk folyosón sétáltunk végig, aminek a végén egy fehér ajtó volt. Minél közelebb értünk az ajtóhoz, annál messzibbnek éreztem a jelenlétét. Beléptünk végre a 2. ajtón is és kicsit félelembe estem. Egy csomó lány állt ott kezeikben könyvekkel, CD-kkel és DVD-kkel. Néhányan úgy viselkedtek, mint egy csomó 2-3 éves óvodás és játszották a fiúk előtt a fejüket, ezért inkább úgy, ahogy voltunk, kézen fogva elmentünk és leültünk Stephanie-val egy kanapéra, ami ott volt a tömegtől nem messze. Próbáltam a sok lány között kivenni a srácok alakjait, de csak Lou-t és Zayn-t találtam meg. Niall sehol nem láttam és még a hangját sem hallottam, pedig ha nevet azt meg lehet ismerni. Néhány perc múlva minden lány kapott aláírást és közös képet, majd elhagyták a backstage-t, de amikor mentek kifelé észre vettek minket és villámló tekintettel vizslattak, amiért nem mentünk velük.

Harry észre vett és elindult felénk.

- Helló csajok! – kacsintott ránk kacéran, majd levágódott mellém és a nyakamba tette karját. – Kire vártok?

- Hát.. izé… Niall – folytatni akartam akadozó szavaimmal, de leesett neki és kiáltott egy nagyot.

- Niall itt van az Emily! Told ki a segged a kajás pult elől, mert elkobzom tőled ezt a szépséget – a mondandója végén kaptam tőle egy kacér mosolyt. – Jajj de udvariatlan vagyok! – kapta Steph felé a fejét. – Még be sem mutatkoztam.

- Nem is nagyon kell. Tudom a neved – vigyorgott idegesen a mellettem ülő Stephanie.

- De én még nem tudom a tiéd.

- Stephanie-nak hívnak, de szólíts csak Steph-nek.

- Akkor te lennél Emily barátnője? – kérdezte még nagyobb vigyorral az arcán Harry.

- Aha, én lennék.

- Akkor mi el is vonulunk – mondta hírtelen és felhúzta mellőlem barátnőmet, majd a nyakába karolva elindultak egy csomó ajtós folyosó felé. Steph még futólag visszanézett rám ideges és kérdő fejjel, de én csak vigyorogtam. Azt sejtettem, hogy hosszú éjszakájuk lesz.

Néhány másodperc múlva Niall rohant be az egyik ajtón idegesen.

- Elnézést, hogy… - nem tudta folytatni, mert közbe vágtam.

- Semmi baj. Hátha éhes voltál, akkor muszáj enni – mosolyogtam rá.

- Emily, ugye? – kérdezte.

- Igen, te meg gondolom Niall vagy, ha nem csal a látásom.

- Nagyon jó szemed van – vigyorgott rám és hirtelen átölelt. – Nagyon vártam már, hogy találkozzunk. Ugye éhes vagy? Mondd, hogy éhes vagy!

- Hát.. igazából igen. Mert alig ebédeltem valamit és most pedig már este 10 múlt szóval eléggé beszél már a hasam – nevettem.

- És mit mond?

- Azt, hogy nagyon éhes.

- Én meg azt mondom neki, hogy akkor most elmegyünk kajálni valahova, közben pedig szeretnék rólad több mindent megtudni – mondta és elindult egy ajtó felé.

Kiléptünk az ajtón és a korom sötét éjszakában találtuk magunkat.

- Niall! Van egy kis gáz! – mondtam ideges és rémült hangon neki.

- Mi a baj? – kérdezte hirtelen.

- Nem látok semmit, mert a lámpák fényéből a korom sötétbe léptünk ki és én meg nem vagyok macska.

- Várj! Add ide a kezed! – hallottam valahonnan a hangját, de éreztem, ahogy kitapogatja a kezem és elindultunk előre.

- Niall!! – sikítottam rémülten.

- Mi az Emily?

- Nem mondtad, hogy itt lépcső is van! A fenébe, azt hiszem kiment a bokám – mondtam dühösen és elengedtem a kezét.

- A francba! Mindjárt jövök csak megkeresem az autót és beindítom a lámpáit, hogy lássalak – elment pár pillanatra és tényleg láttam, ahogy visszajön.

- Annyira sajnálom. Tiszta hülye vagyok, hogy a vaksötétbe járkálok – nézett rám félénken.

- Semmi baj viszont a lábam nagyon fáj.

- Beviszlek egy közeli kórházba, hogy megnézhessék a bokád – közelebb hajolt hozzám és a karjába vett, hogy eljussunk az autóig.

- Neked mióta van egyébként jogsid? – kérdeztem tőle, mert nem tudtam róla, hogy már tud vezetni.

- Igazából amióta levizsgáztam – nevetett rám.

- De poénos valaki. Csak közölném veled, hogy ne örülj annyira mert a te lelkeden fog száradni, ha eltört a lábam – vigyorogtam rá fájdalmasan.

- Milyen kis szemtelen vagy – ráta meg a fejét mosolyogva és beindította a kocsit.

/Niall szemszöge/

Beindítottam az autót és beletapostam a gázba dühösen. Dühös voltam magamra, amiért ilyen szerencsétlen vagyok, hogy az első benyomás alkalmával sikeresen eltöröm Em lábát. Vagyis nem tudom, hogy eltört-e, de nagyon remélem, hogy csak ficam és nem én leszek az az ember, aki miatt korlátozva lesz hetekig. Most az esti, romantikus vacsinknak is lőttek. Minden elismerésem a tiéd Niall barátom.

- Egyébként hogy vagy? – kérdeztem tőle.

- Hát.. – nyöszörgött a lábára pillantva – a bokámat félretéve extázisban. Nem hittem volna, hogy valaha egy kocsiban fogok veled ülni, sőt nem is gondoltam volna még legmerészebb álmaimban sem, hogy majd egyszer csak úgy véletlen kapok tőled egy levelet, hogy szeretnél velem megismerkedni. Ne értsd félre, nem fogom a fél világnak szétkürtölni, hogy Niall Horan találkozni akart velem, minek következtében rögtön el is törte a lábam, de ez nekem nagyon nagy élmény – mesélte lelkesen és csak egy mosolyt tudtam nyújtani neki.

- Az nem jutott eszedbe, hogy én lehet jobban örülök ennek a találkozásnak, mint te? – pillantottam rá, hogy lássam mi a reakciója.

- Jó kérdés, de nem. Egyáltalán nem gondolkodtam még el ezen, mert te naponta rajongók százaival találkozol és nem hiszem, hogy majd pont engem akarnál jobban megismerni.

- Pedig tényleg jobban szeretnélek megismerni, mint a többit, ha már mindig mellém állsz – miután ezt elmondtam néma csend uralkodott el az autón.

Emily a kocsiból bámult ki a koromfekete éjszakába mosollyal az arcán. Próbáltam az utat figyelni, de nagyon nehéz volt. Pár perc múlva megérkeztünk a kórházhoz.

- Itt lennénk – mondtam Emnek és láttam, hogy kinyitja az ajtót és megpróbál kimászni. – Meg ne mozdulj! – szóltam rá parancsolóan. Kiszálltam és odamentem érte. Karjaimba vetem, és így vittem a recepcióig.

- Nem félsz, hogy meglátnak minket együtt? – kérdezte félénken, amikor a karomba vettem.

- Nem hiszem, hogy a paparazzik és a sikítozó tinilányok a sürgősségin töltik az éjszakájukat azt várva, hogy belépjek egy lánnyal – vigyorogtam rá.

- Ja, végülis ez tényleg észszerű dolog.

A recepciónál kapott Em egy kerekesszéket, amivel egy nővér eltolta megröntgenezni a bokáját. Addig engem elküldtek, hogy üljek le. Nem tudtam percekig egy helyben ülni, ezért inkább elmentem hozni valami kaját, úgy is vacsorát ígértem, nem hagyhatom kaja nélkül Emilyt és én is éhes voltam.

Amikor visszaértem már Em ott várt a folyosón.

- Azt hittem itt hagytál, de szólt a recepciós, hogy csak elmentél valahova és nemsokára jössz – fogadott nagy mosollyal arcán.

- Ja, igen. Elmentem hozni valami vacsi szerűséget, mert ezt ígértem neked. Látom nem tört el a lábad – mutattam a bokájára.

- Csak kificamodott. 3-4 napig pihentetnem kell és helyre jön – mondta és elkezdett bicegni felém. Gyorsan hóna alá kaptam és segítettem neki kimenni az autóig.

- A kocsiban fogunk kajálni? – kérdezte nevetve, amikor beültünk.

- Más tervem volt, de ha neked itt is jó – rántottam meg a vállaimat.

- Ne-nee.. – rázta a fejét. - Inkább mutasd meg a te ötleted.

- Akkor kapcsold be az öved és indulhatunk – mutattam rá az előttem elterülő sötét éjszakára.

- Mégis hova megyünk? – kérdezte rémülten, amin egyből elmosolyodtam. Mióta vele vagyok egy társaságba azóta újra és újra mosolyogni akarok.

- Az legyen meglepetés – néztem rá titokzatosan. – Perceken belül megtudod.

Tényleg így volt. 20 perc alatt oda értünk, ahova terveztem. Egy London melletti füves pusztán találtuk magunkat. Nem sokat lehetett látni, de az autó adott egy kis fényt nekünk.

- Niall… - mondta kicsit halkan Em. – Ez gyönyörű!

- Miért suttogsz? – kérdeztem meg tőle.

- Igazából nem tudom. Legális az, hogy mi itt vagyunk. Mármint, hogy nem magán terület? – bökte ki félénken.

- Tök legális. Ez maga az angliai természet. Ne félj, nem keverlek bajba és semmidet sem fogom eltörni – mondtam és a derekánál megfogva előrébb segítettem. Remélem nem tűnt még fel neki, hogy minden alkalmat megragadok arra, hogy közelebb kerülhessek hozzá. Leterítettem egy pokrócot, amit a hátsó ülésen tartottam, a fűre és segíttettem leülni Emnek. „Vacsora” közben kikérdeztem mindenféle dologról és ő kedvesen válaszolt rá, majd ő kérdezett és én válaszoltam. Előkerült a szerelem témája is.

- Mindig az van, hogy ha egy sráccal találkozom csak a szépséget látja bennem és a lelkemig sosem jut el – mondta a lábát bámulva.

- Nálam meg a szokásos dolog. A hírnév és a pénz. Ettől már minden kedvem elment és úgy döntöttem, hogy nem keresem a szerelmet majd rám talál.

- Akkor most nincs lány az életedben? Tudom, hogy az ilyesmiről nem szeretsz beszélni, főleg nem egy rajongónak, de nem haragszom meg, ha nem válaszolsz – annyira őszinte volt a pillantása, hogy egyből kibuktak belőlem a szavak.

- Pillanatnyilag nincs barátnőm, de.. – itt egy kicsit megálltam és mély levegőt vettem – szeretnélek sokkal-sokkal jobban megismerni, mert amit eddig tudok rólad, azok alapján nagyon elkezdtél… - újra megálltam, mert megérintette a kezem. Nem tudom, hogy önszántából vagy csak véletlen keveredett-e oda, de beleborzongtam. – Szóval nagyon tetszel nekem. Ez az Niall! Pacsi! Kimerted mondani – mondtam hangosan magamnak elismerően, amin elmosolyodott Emily is.

- Erre nem számítottam – nézett rám idegesen. – Hát... én is megismernélek jobban, mert amit eddig láttam belőled így a színfalak mögött, az ugyanúgy tetszik, mint mielőtt csak a színpadon láttalak és persze te is ugyanúgy tetszel, mint a színpadon, sőt így szemtől szembe még jobb pasi vagy. Na jó én is küldök saját magamnak egy pacsit, hogy lemertelek jó pasizni a szemedbe. Nem mintha nem kapnád meg minden 2. csajtól, de jó – elnevette magát és a kezeibe temette arcát, úgy kuncogott tovább. Még idegesebbnek tűnt, mint amilyen én voltam.

- Akkor hogyha arról lenne szó, eljönnél velem egy igazi randira is? – kérdeztem tőle.

- Lehet róla szó – és kaptam tőle egy mosolyt.

- De akkor elmondom, hogy mi ugye most elutazunk haza.

- Azt tudom – bólogatott.

- De én tovább maradok, mint a többiek – tudattam vele kicsit idegesen.

- Meddig?

- Pontosan még nem tudom, de egy hónapot saccolok. Szeretnék végre több időt eltölteni a családommal és a régi barátaimmal. Rám fér azok után, amiket mostanában kapok. Köszönöm is neked, hogy mindig felvidítasz a twittjeiddel, amiket nekem küldesz. De nem sajnáltatom magam, vannak másoknak sokkal nagyobb erejű gondjai is.

- Ne hülyéskedj! Jó, hogy tudsz róla beszélni másoknak és nem nyeled el magadban és örülök, hogy hazamész – itt furcsán néztem rá. – Jajj ne ért félre igazából nem szeretném, hogy pont az első találkozásunk után menj haza, de sokkal felszabadultabb leszel, ha visszatérsz és nem állnék a családod és a barátaid közé sohasem. Ezt jó, ha már most tudod. Nálam is első a csalás és a barátok és őket egy fiúért sem dobnám el soha.

- Jó, hogy te is így gondolkodsz, mert én is. Még egy közös pont. Azt hiszem már elég késő van és korán kell kelnem szóval mennünk kellene – nyújtottam neki a kezem.

- Persze, indulhatunk. Nem akarom, hogy nagyon álmos legyél miattam. Jól elbeszéltük az időt – mondta a kocsihoz bicegve.

- Régóta nem beszéltem ilyen nyíltan senkinek sem, még a srácoknak sem – mondtam, miután beültünk az autóba. Megfogtam a kezét és mélyen egymás szemébe néztünk. – Köszönöm neked ezt az estét és azt, hogy meghallgattál.

- Én köszönöm, hogy úgy beszéltél velem, mint egy közeli ismerősöddel.

Az autóban tovább beszélgettünk. Úgy fél óráig utaztunk Emilyék lakásáig.

- Itt! Itt állj meg! – mondta az utunk végén. – Megérkeztünk. Hát akkor szia és jó utazást – mondta és nyitotta az ajtót.

- Várj! Segítek kiszállni – mondtam neki és oda futottam hozzá.

Felkísértem az ajtójukig, mert sok volt a lépcső és a lift sosem működött, ahogy ő is elmondta.

- Akkor megint szia és vigyázz magadra! – mondta, amikor oda értünk az ajtójukhoz.

- Szia! Jó éjt! – mondtam neki köszönésül, de még pár pillanatig egyikünk sem moccant. Hirtelen közelebb jött hozzám és puszit nyomott az arcomra. Tuti, hogy elpirultam, mert nagyon elvigyorodott.

- Hogy jól utazz és ne törd el senki lábát se – mondta még útra valóul és egy papír cetlit nyomott a kezembe, majd bement az ajtón.

- Álmodj szépeket! – szóltam utána és lekóvályogtam a lépcsőn. Ettől a puszitól olyan lettem, mint aki a másnapos. - Meg sem néztem még a papír darabot, amit adott – jutott eszembe, miután beültem a kocsiba. Egy csomó szám és egy szív volt rajta. Ez tuti a telószáma. Gyorsan küldtem neki egy SMS-t „Egy hónap múlva találkozunk.” szöveggel és elhajtottam…

27.10.2012

Először is köszönöm szépen nektek az egy hónap alatt a több, mint 1000 látogatót. Másodszor pedig innen szeretnék Boldog Születésnapot kívánni Biankának!

„Azt kérdezed ki az igazi, ki a valódi barát? 

Az akinek megérted minden kimondott és hang nélküli szavát. 

Kinek szemébe nézve, meglátod minden apró baját, 

kit csendesen megvigasztalsz, 

ha könny borítja arcát, ha ok nélkül bezárkózik, 

te átmászod hallgatása falát. 

Kinek nem hagyod, hogy egyedül vívja kilátástalan harcát. 

Kinek villanásnyi mosolya, apró kis öröme elűzi minden bánatod, s köztetek nincs olyan, 

hogy alul múlod őt, vagy túlszárnyalod. 

Kinek látvány szívedet és lelkedet melengeti, 

kivel jó a csend szavát hallgatni, 

s együtt merengeni. 

Kinek nem számít mit vétesz, kis-e vagy nagy hibát, 

kivel ha beszélhetsz könnyebbé válik ez a nehéz világ. 

Az az igazi barát, kit szeretsz, tisztelsz, csodálsz, 

s ha választásra kerül a sor, 

te szó nélkül mellé állsz. 

Az a barát, kinek egy kedves szava többet ér, 

a világ összes, minden kincsénél. 

Az a barát, kinek öröme az örömöd, bánata a bánatod, 

kinek barátságát minden körülmény közt vállalod!"

Az igaz barát érzi mikor a szükség hívja.”

Imádlak te bolond!! <3

xx

És akkor most jöjjön az új fejezet. ;)

27.10.2012

/Niall szemszöge/

Végre itt a szombat. Már alig vártam ezt a napot. Minden koncertünkre nagyon készültem, de erre még annál is jobban. Tökéletes produkciót akarok nyújtani Emnek. Korán reggel már be kellett mennünk még egy utolsó fő-főpróbára. Minden jól ment ahhoz képest, hogy a gyomrom görcsben volt. A koncert előtt még elmentünk a srácokkal kajálni.

- Na Niall jön Emily? – kérdezte Zayn érdeklődően.

- Emlékszel a nevére? – kérdeztem vigyorogva, ugyanis nem szokta megjegyezni egy-két hallás után a neveket. Válaszul egy mérgesebb nézést kaptam tőle, majd válaszoltam. – Azt írta vissza, hogy jönnek a barátnőjével. Nem küldtem nekik jegyet, mert már megvették régebben… - itt Harry közbe vágott.

- Akkor, hogy jönnek be VIP-be? Egyáltalán jól néz ki a barátnője?

- Csigavér haver.. – nyugtattam. – Úgy fognak bejutni Vip-be, hogy minden jegyszedőnek nyomtatott Paul egy képet és, ha meglátják Emilyt és a barátnőjét, akkor rájuk raknak egy-egy VIP kártyát, amit már előre eltettem nekik, viszont nem tudom, hogy néz ki a barátnője.

- Francba! – mondta elkeseredettséget színlelve Harry, de én csak mosolyogni tudtam rá.

- Látom nagyon boldog vagy – kaptam meg Liamtől.

- Jó megfigyelő vagy, mondták már?

- Várod már a találkozást? – kérdezte Lou.

- Áhh, dehogy – mondtam lesütött szemekkel. – Hülyék vagytok? 3 napja nem tudok aludni, mert a mai napot tervezgetem és tudom, hogy semmi sem úgy fog elsülni, ahogy azt én akarom.

- Erre jó a mély levegő és kifúj… Mély levegő és kifúj… - mutogatta nekem Zayn, hogy csináljam. Megpróbáltam, de nem ment. Csak még jobban izgultam.

- Ne izgulj már, mert akkor tuti minden rosszul fog sikerülni! Ne rágd ezen magad! Tudod én is ilyen voltam az első randim előtt Elenorral és aztán minden ment magától. Nem kell eltervezni, mert az a legjobb, ha magától jön minden és minden ösztönös. Hidd el nekem nem kell sablonosra tervezned a dolgokat, mert akkor azt hiszi Em, hogy az vagy te. Inkább add magad, hogy megismerhesse a saját éned – tök jól estek Lou szavai. Nem hittem volna, hogy ez a pár mondat billenti helyre az egész napomat. Valahogy tényleg arra jutottam, hogy nem tervezek semmit csak hagyom, hogy vigyen az ár magával és így hátha sikerülni fog.

Amikor visszaértünk a koncert helyszínére, már javába gyülekeztek a mindenre elszánt rajongók. Még jó, hogy nem vettek minket észre, mert éppen az egyik dalunkat énekelték. A srácok a közös, úgynevezett duma hely felé vették az irányt, de én inkább bementem az öltözőmbe és elkezdtem gitározni és a beénekelni, mert alig volt 2 óra a koncertig. Ránéztem az asztalomra és láttam, hogy a 2 VIP kártya eltűnt. Biztos már elvitte valaki a csapatból. Annyira belemerültem az éneklésbe és a gitározásba, hogy azt vette észre, valaki beszól az ajtómon, hogy 30 perc múlva színpadra lépés. Hírtelen összerázódtam a hangon és felpattantam, mert még fel sem öltöztem. Kiléptem az ajtón és a srácok álltak ott. Látták rajtam, hogy ideges vagyok.

- Bevette!! – kiáltotta el magát Harry.

- Nagyon nagyok vagyunk! Pacsit! – mondta Lou és a többiek felé fordult, hogy megkapja azt a pacsit.

- Ne már, hogy itt szívattok. Nincs is 30 perc kezdésig, mi? – kérdeztem a biztonság kedvéért.

- Nincs, mert 10 perc van… - pár másod perc szünet, amíg az arcomra fagyott az a kevés mosoly is.

- Ne ijedj már meg! – mondta Liam. – Még van egy óránk, csak azt akartunk, hogy ki gyere végre.

- Huhh.. Hála’ istennek! Már teljesen beparáztam.

- Na azt láttuk – mondta Harry még mindig nevetve.

- Te meg ne szóljál, mert nem is tudom, hogy a múltkori fellépésünkkor ki késett negyed órát – mondtam kedvesen, de szemrehányóan Hazzának.

- Arról nem én tehetek! Mondtam, hogy beszorultam az öltözőmbe!

- Csak el kellett volna fordítanod a kulcsot a zárba! – tölt ki nevetésbe Zayn.

- Jól van már! Nem lehet mindenki olyan észlény, mint te – bökte oldalba nevetve Liam Zaynt.

Miután mindent megbeszéltünk kimentem velük a duma helyre, meg átöltözni. Koncert előtt fél órával Paul jött be hozzánk.

- Niall már jönni akartam csak sok volt a dolgom. Annyit akartam mondani, hogy megérkezett Emily és a barátnője. Rájuk tettük a kártyát, meg egy-egy VIP-es karszalagot, de azt mondták, hogy megszeretnének titeket nézni a saját helyükről és csak koncert után akarnak bejönni.

- Oké! Kösz, hogy szóltál. Akkor most jól fog jönni az a mély levegő és kifúj technikád Zayn.

- Paul várj! – szólt Harry mielőtt még Paul elment volna. – Az Emily barátnője jól néz ki?

- Hát eléggé jó csaj, ahogy te mondanád. Stephanie a neve, de vedd úgy, hogy nem mondtam semmit – válaszolt Harry kérdésére és visszament sietősen.

- Figyeljetek srácok én mindjárt jövök csak kinézek, hogy látom-e hol ülnek vagy állnak a lányok. Nyugi vigyázni fogok, hogy ne lásson meg senki – mondtam a többieknek, akik nem válaszoltak csak bólintottak, mert akkor kötötték fel rájuk a füleseket.

Gyorsan elmentem és megnéztem hol ülnek, de a paravánok mögül nem nagyon láttam semit, ezért inkább be mentem a stúdió helyiségbe, ahol rögzítették a koncertet és megnéztem a monitoron őket. Ott már láttam belőlük mindent. Pont úgy ültek, vagyis álltak, de ülő helyük volt, hogy előttük kordonnal volt elválasztva a fenti ülőhelyek és az előttük lévő álló helyek. Tökéletesen rájuk lehetett látni, mert miután tudtam, hogy hol ülnek megnéztem őket a színpadról is. Élőben még gyönyörűbb volt Em, mint a képeken és a barátnője is meg fog felelni Harrynek. Visszasiettem a fiúkhoz mert színpadra kellet lépnünk.

Minden jól indult és a második számnál még puszit is kaptam Emtől, amit szépen zsebre tettem. A srácok látták ezt és elmosolyodtak rajta. Szegény közönség azt se tudta miről van szó. Lassan az utolsó dalhoz közeledtünk és én egyre jobban izgultam a találkozás közben. Miközben az I Want-hoz öltöztünk át Harry megköszönte nekem, hogy ilyen szép lányt hozott magával Emily, pedig nem is az én érdemem.

Vége lett az utolsó dalnak is és elhagytuk a színpadot…

/Emily szemszöge/

- Ébresztőő! – hallottam egy nagy kiáltást és valaki rám ugrott. Gondolom Steph volt az, mivel más nem hiszem, hogy itt van nálunk. – Itt a nagy nap és már így is el vagyunk késve.

- Miért? – kaptam fel hirtelen a fejem. - Hány óra van?

- Délután fél 1.

- Akkor miért lennénk elkésve?

Emily ruhája

- Mert még le kell tusolnunk és a hajunkat meg a sminkünket is meg kell csinálni – kaptam meg az egyszerű választ.

- Részben igazad van, de én nem készítek nagy sminket magamnak, mert szeretnénk természetes maradni, hogy a saját énemet lássa először Niall.

- Lehet, hogy igazad van. Én sem csinálok magamból pláza cicát – mondta nekem igazat adva Steph.

Stephanie ruhája

Órákig készülődtünk, mert a zuhanyt csak külön tudtuk használni, de 2 és fél-3 óra alatt elkészültünk és elindultunk a koncertre. Igaz csak 8-kor kezdődik a fellépés, de mi mindig szeretünk ott lenni pár órával kapunyitás előtt, mert olyankor nem kell sokat várni, hogy letépjék a jegyed és hamarabb be is juthatsz.

Mielőtt beengedtek minket, azelőtt nem sokkal láttunk Stephel begurulni egy nagy fekete autót a hátsó bejárathoz és a fiúk szálltak ki belőle. 

Szerencsére rajtunk kívül senki sem vette őket észre, mert akkor nagy roham indult volna meg. Nyugisan beszélgettünk pár lánnyal, amikor egy hang azt mondta: „ Emberek! Pénztár nyitás.” Ekkor a tömeg megindult és elkezdtünk beszállingózni. Mindenki rohanva foglalta el a saját helyét.

- Emily? – kérdezte egy jegyszedő, akinek egy kép volt a kezében. Bólintottam és a jegyszedő elkiáltotta magát, hogy : „ Paul!”. Néhány pillanat múlva a srácok testőre Paul tűnt fel az emberek között és valamit tartott a kezében. 2 darab VIP kártya és 2 darab VIP szalag volt a kezében. Félre hívott minket és ránk akasztotta őket, majd elmagyarázta, hogy hová kell mennünk a koncert végeztével. Steph teljes sokkba került a VIP felírat láttán az én szívem pedig egyre jobban vert. Csoda, hogy nem kaptam szív infarktust. Miután Paul elengedett minket, gyorsan elfoglaltuk a helyünket és örömittasan vártuk a koncertet, de a koncert végét még jobban. Alig vártam, hogy végre találkozhassak Niallel.

Az egyik dal közben dobtam egy puszit Niallnek és valószínűleg észrevette, mert viccesen zsebre tette, a fiúk pedig aranyosan elmosolyodtak a játékunkon. Esküszöm minden egyes dalt jobban élveztem, mint általában bármelyik koncertjükön. Benne lehetett az is, hogy tudtam Niall biztos figyel és az is, hogy vártam már a találkozásunkat, ezért tele voltam örömmel. Egyébként szerintem alakítottunk a koncerten, mert amikor a „műhógolyó” dobáló rész volt, Steph úgy elkapott egy gömböt, hogy nem esett szét és hülyeségből visszadobta a srácoknak a színpadra. Pechére eltalálta Lou-t, aki értetlenül nézett ránk, mert látta, hogy honnan jött a hógolyó. Válaszul Stephtől kapott egy tárt karok-os váll rántást és egy kérdően vigyori fejet, amin a fiúk elkezdtek nevetni és nem tudták abbahagyni, szóval a dal végéből nem lett semmi. Louis meg is köszönte a dal végén és közölte, hogy senki nem merte még visszadobni nekik, úgyhogy ez volt az első alkalom, ami egész jól vette ki magát, mivel nem arcon találta.

- Na azért az megnéztük volna, ahogy arcon csap a hógolyó – nevetett Harry és kapott egy haj borzolást Loutól, majd elmentek átöltözni és lehiggadva jöttek vissza.

Vége lett az utolsó dalnak, az I Want-nak és a fiúk szokásukhoz híven lerohantak a színpadról. Az emberek negyedórán belül kezdtek elfogyni és elkezdhettük keresni az ajtót, ahol be kell mennünk. Megtaláltuk, de szólt Steph, hogy menjünk el a mosdóba rendbe tenni magunkat, mert teljesen ki voltunk fulladva. Pihentünk pár percet, majd visszamentünk és beléptünk az ajtón…

26.10.2012 "este"

26.10.2012

Este

/Emily szemszöge/

Talán ez volt életem egyik leglassabban eltelt délutánja. A másodperc mutatók az órákon lassan vánszorogtak előre, én pedig alig vártam, hogy haza érvén a laptop elé zuhanhassak. Lassan vége lett a munka időmnek és gyors léptekkel indultam el. Nincs messze az munka helyem és a lakásunk egymástól, mégis mintha évek teltek volna el.

- Otthon, édes otthon! – lihegtem, miközben beléptem a lakásba.

- Mizu? – kérdezte felém lépve Steph, aki mindig fél órával előttem ért haza.

- Minden elmesélek, hamarosan, csak most a laptopom kell! – mondtam neki sietősen és a cuccaimat, a kanapéra dobtam, majd berohantam a laptopért a szobámba. Miközben visszaindultam a nappali, már be is kapcsoltam.

- Mi ilyen sietős? – kérdezte barátnőm, amikor visszamentem hozzá.

- Megnézem visszaírt-e Nialler! – válaszoltam fülig érő szájjal.

- Áháá, vágom – kacsintott rám.

Istenem milyen lassú a net… Végre...

- Van egy új üzenetem! – mondtam szinte sikítva Stephnek.

- Csigavér! Előbb bizonyosodj meg róla, hogy biztos Niall az. Különben meg nagyon fel vagy spannolva – láttam rajta, hogy gyanakszik.

- Ő az! Írt valamit! Gyere ide! Nézd mit írt…

- Azt hiszem holnap hivatalosak vagyunk egy koncerten – vigyorgott Steph. – De várj! Mi arra egyébként is mentünk volna, nem?! – bólintottam, mert igaza volt. – Ez így nem jóó!!

- Miért nem? – néztem rá felvont szemekkel.

- Mert, ha ő küldte volna a jegyeket az tuti VIP lett volna!

- Ne tehetetlenkedj már! Örülj neki, hogy találkozhatsz a srácokkal és a szexisteneddel, Harryvel.

- Ezt meg honnan vetted? Mármint, hogy talizhatok Harryvel? – kérdezte tőlem, pedig ott volt az üzenetben rá a válasz.

- Nem olvastad el végig ugye? – megrázta a fejét. – Akkor nézd meg a végét… Látod? Ott van, hogy Harrynek szüksége van egy csajra, így vigyek valakit magammal.

- Nem te viszel! Én a saját lábamon megyek, már ha ezután a sokk után még holnap talpra tudok állni. Atya ég! Nem mondod, hogy tényleg láthatom szemtől szemben a szerelmemet – láttam Stephen, hogy teljes mámorban van. Azt hiszem, ma már nem főzünk, pedig úgy volt. Mondjuk ez nem csak rajta múlik, hanem rajtam is, de én sem tudnék egyetlen egy fakanalat sem megtartani a kezemben.

- Nem főzünk, ugye?! – kérdeztem a biztonság kedvéért.

- Hülye vagy? Rendelünk pizzát, már hogyha nem esik ki a telefon a kezemből és berúgunk, mint állat – még mindig vigyorgott, mint egy vadalma. Mintha tükörbe néztem volna.

- Berúgunk? Hogy a fiúk holnap elfussanak előlünk? Ezt szerintem hanyagoljuk. Jó, egy pohár pezsgő nem fog ártani, de nem akarok másnaposan a srácok, főleg nem Niall elé állni.

- Oké, oké… Megegyeztünk. Akkor amíg én lerendezem a rendeléseket, te szépen írjál vissza Niallernek, nehogy azt higgye, hanyagolod.

Beleegyeztem és szépen visszaírtam.

„ Szia. Bocsi, hogy ilyenkor írok vissza és tudom, hogy már holnap koncert, de dolgoztam. A koncerttel kapcsolatban annyi, hogy jegyeink vannak, mert már hónapokkal ezelőtt megvettük őket, szóval ne küldj újakat. A számomat pedig még nem kapod meg, tudod, így túl könnyű lenne és az én számomért meg kell ám küzdeni. Holnap találkozunk. xx”

Úhh basszus remélem nem haragszik meg amiért nem adtam meg a számom neki, de én tényleg nem osztogatom ilyen könnyedén.

Az este hátra lévő részében filmet néztünk és a holnapi ruháinkat válogattuk. Mind a ketten egy sportos öltözetre szavaztunk, mivel végig kell állni és ugrálni a koncertet. Így is tuti fáradtak leszünk a végére. Szerencsére a divattal és a ruhákkal foglalkozom, így már nem órákig tart kiválasztani a ruháimat, hanem pár perc alatt meg van, de Stephről ez nem mondható el. Ő is szeret divatosan öltözködni, de órákig, sőt fontosabb alkalmak előtt napokig is tud a ruhái között válogatni. Most azonban segítettem neki, így ő is pillanatok alatt elkészült. Azt mondta, hogy bennem bízik, így nem választ új darabokat. Hajnalig beszélgettünk és tervezgettük a találkozót a srácokkal, de tudtuk, hogy biztos nem úgy lesz, ahogy mi akarjuk. Hajnali fél 2 volt, amikor elaludtunk. Nem is a saját ágyunkban tértünk nyugovóra, hanem a kanapén ágyaztunk meg és ketten szenderedtünk álomba. Az izgalom hamar álomba nyomott minket és csak másnap dél körül keltünk…

/Niall szemszöge/

Egésznap azt vártam, hogy megkapjam Emily számát és most látom, hogy nem küldte el. De nem is várhattam, hogy egy számára tök ismeretlen embernek elküldi. Becsülöm benne azt, hogy attól mert vagyok, aki vagyok, még nem dobálja hozzám a telefonszámát és a címét. Azt hiszem ezért a szerelemért elég keményen meg kell majd küzdenem. Végre egy csaj, aki nem adja túl könnyen magát. Csak azt nem tudom, hogyan fogjuk megtalálni egymás, ha nem lesz VIP jegye. Kitaláltam valamit. Felhívom Paul, gondoskodjon arról, hogy megtaláljam holnap Emet.

- Helló Paul! Bocsi, hogy ilyen későn zavarlak! Ne kérdezz semmit. Mindjárt küldök egy képet neked egy lányról. Intézd el, hogy minden jegyszedőnek és pénztárosnak, sőt mindenkinek, aki a koncerten holnap dolgozni fog, ki legyen egy-egy példányban nyomtatva annak a lánynak a képe. Mindenkinek adjátok oda a képeket és mondjátok meg nekik, hogyha meglátják a lányt egy barátnőjével, akkor akasszanak a nyakukba egy VIP kártyát. Én már két kártyát félre tettem. Ott vannak bent az öltözőben az én asztal részemen. Holnap minden elmondok, hogy miért kellet ez, de most csak annyi, hogy kérlek intézd el nekem, mire beérünk holnap a próbára. Előre is köszi és még egyszer bocsi, hogy felkeltettelek.

- De Ni… - ennyit hallottam a vonal túloldaláról, de már le is tettem. Ilyen későn nem volt kedvem magyarázkodni és tudtam, hogyha elmondom miben sántikálok, Paul nem intézi el nekem, ezért inkább nem kötöttem az orrára a dolgokat.

A szokásosnál jobban izgultam a holnapi fellépés előtt, pedig ugyanolyan koncertre készültünk, mint az összes többi. Egy baj volt, hogy tudtam Em is ott lesz és engem fog nézni. Teljesen rágörcsöltem, hogy nem szabad neki csalódást okoznom, közben pedig még nem is ismerjük egymást. Túl tökéletes akartam lenni, pedig mindig azt mondtam a srácoknak is, hogy ha valaki igazán szereti a másikat, azt minden egyes apró kis hibájával kell elfogadnia. Mindig olyan ember akartam lenni, aki nem figyel arra, hogy az emberek mit gondolnak róla, de ez az utóbbi időben teljesen megváltozott. Sokat látom, hogy az emberek, olyan emberek, akik nem is ismernek szavakkal és tettekkel bántanak. Egyre jobban elkezdett az érdekelni, hogy mit gondolnak rólam és folyamatosan javítani akarok azon, ami hibát találnak rajtam. A srácok sokat mondják, hogy maradjak az az ír fiú, aki 2010-ben először lépett az X-Factor színpadára, de ez egy társ, egy szerető társ nélkül nagyon nehezen megy. Biztos sokan gondolják azt, hogy mit válogat ez a szerencsétlen. Milliónyi lány hemzseg körülötte és még mindig nem talált magának senkit, aztán meg itt sajnáltatja magát. Közben ez egy cseppet sincs így. Persze ott a sok lány, de nekik a fele sem azért szeretne velem együtt lenni, mert szeret. Soknak sokkal többet jelent az a hírnév, amit velem kapna, mint a szerelmem. Voltak már próbálkozásaim rajongókkal, de hetek vagy napok alatt rájöttem, hogy nem én érdeklem őket. Olyan is megesett, hogy rajtam keresztül akarta az egyik lány megszerezni Harry szeretetét. Ezért is próbálok vigyázni minden kapcsolatom elején. Félek attól is, hogy Emily csak egy álarcot mutat a többieknek és nekem is, közben meg ugyanarra hajt, mint a többség. Próbálom elfelejteni ezt a tényt, de nagyon nehéz főleg ennyi csalódás után. Van még egy félelmem. Ha talán sikerülne a dolog Emilyvel, ami még eddig kétséges, de ha sikerülne egyszer úgy is meg kellene mondanom a rajongóinknak. Biztos lesznek, hogy rajongók, akik utálni, sőt gyűlölni fogják Emet. Félek, félni fogok attól, hogy ennek a sok gonoszságnak tegyem ki majd azt, akit szeretek és tök mindegy, hogy most Emilyről beszélek vagy másról. Mással is ugyanaz lenne. Emlékszem, amikor Zayn és Perrie összejöttek. A lányok szinte megakarták ölni szegény Perriet, pedig nem ártott nekik semmit és voltak olyanok is, akik Zaynt is meggyűlölték, amiért szerelmes lett. Mára már ez a harag csillapodott, de a sok pletyka még mindig kísérti őket. Liamnek és Loiusnak abban volt könnyebb dolguk annak idején, amikor járni kezdtek Daniellel és Elenorral, hogy akkor még nem volt ennyi lány körülöttünk. Mostanra már 3-4x többen rajonganak értünk. Dant és Elt könnyen elfogadták és már szinte nekik is van rajongó táboruk, de nem tudom mi lesz Emilyel, hogyha tényleg sikerülne köztünk valami. Na jól van elég ebből a sok gondolkodásból. Holnap korán kell kelnünk, úgyhogy inkább megpróbálok aludni. Már, ha Emily gondolata mellett ez sikerülni fog…