/Niall szemszöge/
Pont egy hónapja utaztam haza és most újra London utcáit nézem az ablakból. Kipakolom a bőröndjeim és átugrok Emily-hez, hogy köszönjek neki és meglepjem egy kis ajándékkal. Rég nem beszéltem vele. Talán úgy egy hete. A tweet-jeiből nagyjából tudom, hogy mi történik vele, de az nem sok. Tudom, hogy meggyógyult a lába és volt a szüleinél, de látni akarom végre. Fogalmam sincs hogy mondjam el neki, hogy szeretem. Rájöttem ez alatt a 4 hét alatt, hogy megkedveltem. Tök normális lány és tudok vele viccelődni anélkül, hogy sikítozni kezdene és világgá kürtölné. Mégis úgy érzem, hogy nem szeretném a gondolataimat rázúdítani, mert csak most értem haza és hogy venné az ki magát, ha beállítanék egy 'Szeretlek. Járnál velem?' kijelentéssel.
Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyet mondok, de hiányzott London. Vagyis inkább az a nyüzsgés, ami itt van. Mullingar-től már elszoktam. Nem lehet hallani az autók suhanását és minden csendes. Jó nem azt mondom, hogy nem jó a nyugalom és a csend, de egy olyan embernek, aki már egy ideje a hangzavarban él furcsának tűnik ennyi idő csendben.
Volt azért otthon is zsivaj, de az is az unokatesóm lánya miatt a családi ebéden. Mint, ahogy gondoltam folyton a srácokról kérdezett és levegőt sem tudtam venni anélkül, hogy ne lett volna ott mellettem. Kicsit frusztrált a dolog, hogy egy rokon így rám van akaszkodva, de mégsem küldhettem haza. Végül kibírtam és megkönnyebbültem, ahogy hazamentek. Persze szólnom kellene a srácoknak, hogy kövessék be, de inkább nem kínzom őket is a jelenlétével. Rokon meg minden, de azért visszavehetne egy kicsit magából. Na mind egy.
Beszéltem pár szót a srácokkal és közölték velem, hogy nem lazsálhatok most már, mert rá kell gyakorolni a fellépésekre. tudomásul vettem és megígértem nekik, hogy amint visszajövök Emily-től azonnal elkezdem a szólóimat gyakorolni, amiből szerencsére nincs kevés. Ennek nagyon örülök.
Beültem az autóba és a gázra lépve elindultam Emily-hez. Nem tudja, hogy megyek szóval ez ilyen meglepetés lesz. Remélem azért nem fog megharagudni, amiért váratlanul megyek. Imádom, ha valakinek meglepetést okozhatok. Azt pedig főleg imádom, ha olyan embernek okozhatok meglepetést, aki fontos számomra. És Ő az...
/Emily szemszöge/
Pont ma van 4 hete, hogy Niall hazament Mullingar-be. Nem sokat beszéltünk azóta, mivel ráparancsoltam, hogy legyen a családjával. Végülis ez nekem is sok időt adott, mert nem ültem folyton a gép előtt. Eltudtam készíteni az 5 férfi zakót és nadrágot. Én meg vagyok vele elégedve, de nem tudom, hogy bent a a fősulin hogy fog tetszeni.
A lábam is helyre jött másfél-2 hét után, így betudtam járni az óráimra. Sajnos James-t soha nem tudtam elkerülni. Folyamatosan belebotlottam és a szurkáló megjegyzéseit hallgattam.
- "Hol van a pasid? Miért nem láttalak még titeket együtt? Talán bujkál a kis huncut?" - hallgattam a pofátlan beszólásait. Annyira elegem volt belőle, bár tényleg igaza volt. De neki ezt nem kell tudni. Hagy eméssze csak a féltékenység.
Abban a 2 hétben, amíg nem voltam suliban, hazalátogattam én is, vagyis hát anyuék ideiglenes címére. Elég rossz, hogy folyton költöznek apu állása miatt és általában mindig nagyon messze Londontól. Tehát most is repülhettem hozzájuk. Egész szép helyen laknak most. Skóciától nem messze. Sokat beszélgettem anyával Niall-ről és James-ről. Ő is ugyanazokat mondta, mit Stephanie. James-t felejtsem el, mert nem érdemel meg, Niall, pedig ha többet szeretne tőlem, mint barát akkor úgy is kezdeményez. Csak ne legyek túl rámenős és ne siessünk el semmit sem. Ez tényleg így lesz a legjobb.
Mivel a fiúk - Liam, Harry, Zayn és Louis - hamarabb visszajött Londonban és mivel Harry és Steph között kialakult valami, ezért sok közös programunk volt az elmúlt időben. Elvittek minket egy díjátadóra, aminek fogalmam sincs, hogy mi volt a neve és körülbelül minden létező hülyeségbe belerángattak minket. Persze azért úgy csináltuk, hogy senkinek se essen baja. Azért azt nem mondom, hogy mindent szabályok szerint tettünk, de senki nem jött rá semmire. Viszont mivel minden "jóban" benne voltunk a fiúk csapatának az agyára mentünk mi is. Szegény Josh-t sajnálom a legjobban. A fiúk megint alkottak és persze minket sem tudtak kihagyni a rosszaságaikból. A tipikus tejszínhabos trükköt vetették be. Annyira gyerekes volt, de Josh simán szét kente magán. Teljesen szét voltunk esve, ahogy megláttuk Josh-t a tejszínhabos hajával. Elég vicces volt, de legalább nem haragudott érte. Utólag persze visszakaptuk. Sajnos...
Csöngettek. Mivel nincs volt rajtam kívül senki sem itthon, ezért kénytelen voltam kivánszorogni kócosan és pizsamában az ajtóhoz. Kinéztem az ajtó kukucskálóján és ott áll az az ember, akire álmaimban sem számítottam. Niall az.
- Úr Isten!! Nem jöhetsz be! - mondtam hangosan ijedt hangon, mert tényleg megijedtem. Atya ég. Itt állok pizsamában, kócosan, még fogat sem mostam erre Niall a semmiből beállít. Ilyen az én szerencsém. Eskü nem engedem be.
- Ne viccelj már! - nevetett és kopogni kezdett szorgosan az ajtón.
- De tényleg nem. El sem tudod képzelni milyen fejem van.
- Nem érdekel. Csak engedj be. Nagyon fázok. Odakint szakad az eső és mire beengedett a szomszéd néni, szétáztam. Na légyszi. Tényleg fázok. Nagyon. - mosolygott egy nagyon és nem tudtam megállni, hogy be ne engedjem. Olyan aranyos volt, ahogy vacogást imitált és nem akarom, hogy miattam "fázzon meg".
- Na jó, de nem nézhetsz rám. Kinyitom az ajtót, vársz 3 másodpercet az ajtó előtt, addig én bemegyek a fürdőbe. 3 másodperc után bejöhetsz és megvárod még rendbe hozom magam - utasítottam mire ő szavát adta, hogy nem jön be és kinyitottam neki az ajtót, de pechemre nem várt. Ki gondolta volna.
-Ez nem ér! Azt mondtad, hogy megvárod még bemegyek - duzzogtam játékosan, de tényleg utáltam, hogy ilyen hülye fejjel lát.
- Ne butáskodj már! Nincs semmi szégyellni való a kinézeteden. Kivéve azt a lábadon - mutatott a birkás mamuszomra, amit még Stephtől kaptam születésnapomra.
- Szemét vagy - nevettem és játékosan felé ütöttem. Éppen, hogy hozzáértem a hasához, mire ő feljajdult. - Kislány vagy - nevettem újra rá.
- Azt majd meglátjuk - és elindult felép, de gyorsabb voltam és végre bejutottam így a fürdőbe. - Na csak ki jössz egyszer. Éhes vagyok! - kiáltott be nekem besszebről és tudtam, hogy a hűtő felé tart. Jól gondoltam. Hallottam, ahogy valami csörren az asztalon. Gondolom megtalálta a tegnap esti mexikói csirkénkből maradt adagot és villát vett elő hozzá. Tipikus Niall.
Gyorsan rendbe tettem magam és visszamentem, nehogy kifosszon az ételből minket.
- Itt vagyok - szóltam neki, mert láttam, hogy nagyon bele van merülve a hűtőn található képekbe.
- Ezek mi vagyunk - mutatott felhúzott szemöldökkel a képekre.
- Ja igen. - bólintottam. - Steph-el csináltuk őket a koncerteken.
- De ez tök régi - mutatott egy 2010-es képre.
- Ja. Az volt az első koncertetek és ott készült.
- Milyen albínó fejem van - röhögött magára mutatva.
- Hülye! - nevettem rá és összeborzoltam a haját.
- Nem tudtam, hogy már a kezdetek óta rajongók vagytok - fordult hozzám.
- Nem találtam lényegesnek a dolgot - válaszoltam majd öntöttem magamnak egy pohár nestea-t. - Miért is jöttél? ÉS egyébként a címet honnan tudtad?
- Ja igen.. A címet Harry adta meg és amiért jöttem az az , hogy.. - elővett valamit a hátsó zsebéből - elhívjalak téged és Stephanie-t a december 3-ai koncertünkre - villantott rám egy mosolyt.
- De az New York-ban lesz nem? - néztem rá kérdően.
- De, éppen ezért fogtok valószínűleg velünk jönni.
- Ezt mikor terveltétek ki? - vettem el a két jegyet tőle.
- Nem az én ötletem volt - emelte fel védekezően a kezét és szelíden nézett rám.
- Azért köszönöm - mondtam és megöleltem.
Az egész délutánt együtt töltöttük és beszélgettünk, filmet néztünk meg persze ettünk. Nagyon élveztem a társaságát, de folyton pillangók repdestek a gyomromban és a szívem a torkomba ugrott, amikor fél méternél közelebb került hozzám. Ez sokszor megtörtént szóval folyton remegtem, mint a kocsonya. Azért örülök, hogy nem felejtett el és kíváncsi még rám...
