~ Bocsi a sok idő kihagyásért, de rá jött a tanárainkra az, hogy minden TZ-t félév után írjunk meg. Szóval sokat kellet tanulni és igyekeztem én, de ennyi telt tőlem. Remélem azért tetszik. :)
- Martina
xx ~
/Niall szemszöge/
Fél órával az után, hogy elaludtunk telefon rezgésre ébredtem. A kijelzőn Harry neve jelent meg.
- Hol vagy pajti? - szóltam bele álmos hanggal.
- Niall Horan? - kérdezte egy idős hang a telefonban.
- Igen, én lennék és maga?
- Jó reggelt. A barátját baleset érte, majd ő elmeséli, hogy mi történt. Helikopterrel a londoni Royal Brompton kórházba szállítjuk. Ha gondolja odajöhet. Fél órán belül mi is ott leszünk Harry-vel.
- De mi...? - kérdeztem volna, de egy hosszú sípolás jelezte, hogy rám tették a telefont.
Fel kell keltenem a többieket.
- Emberek! - ordítottam el magam minden gondolkodás nélkül. - Felkelni! Hahó!
- Mi van már?? - ugrott fel dühösen Zayn. - Még alig alszunk egy órája. Te normális vagy?
- Harry kórházban van. Azonnal oda kell mennünk - kaptam fel a farmeremet, miközben a gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben. Vajon mi történhetett Hazza-val? Nem kellett volna elmennie.
- Mi van? - pattant ki Lou a paplan alól. - Mi van vele? Hallod? Niall! Szólalj már meg!
- Nem tudom! Fogalmam sincs! - ordítottam el magam kétségbe esetten. - Nem mondott semmit az ember, aki felhívott a telefonjáról. Egyáltalán azt sem tudom, hogy ki volt az az ürge. Csak a kórházat mondta és, hogy fél órán belül ott vannak mentő helikopterrel.
- Na jó. Kapjátok össze magatok srácok. Én vezetek, mert ti túl idegesek vagytok - szólalt meg Em mellettem, miközben haját oldalra simítva nagyokat pislogott, hogy ébren tudjon maradni.
Pillanatok alatt kaptuk össze magunkat. Zayn is képes volt elkészülni másodpercek alatt. Éreztem a levegőben azt a kínos feszültséget. Senki sem szólalt meg csak maga elé bámulva rohantunk le a lépcsőn és ültünk be az autókba. Az egyiket Em vezette a másikat pedig Liam. Ők ketten voltak a leghiggadtabbak.
Bekapcsoltuk az öveinket, majd Emily nagy kerék csikorgások mellett elindult. Fogalmam sincs, hogy mennyivel hajthatott, de az út melletti táj szélsebesen suhant el mellettünk. Hirtelen furcsa érzés öntött el Harry-vel kapcsolatban. Tegnap történt valami furcsa dolog. Azt mondták a srácok, hogy szinte szó nélkül ment el és azt sem mondta, hogy hová megy. Csak remélni tudom, hogy nem keveredett semmi hülyeségbe. Ahogy őt ismerem bármi megtörténhet. De ami a legfurcsább.. Miért helikopterrel viszik kórházba? Olyan súlyos? Az nem lehet. Akkor biztos nem lett volna épp a telója. Kezd egyre furcsább lenni ez az egész. Nagyon félek, hogy valami komoly baja történt ennek az őrültnek. A legjobb barátaim egyike. Nem élném túl, ha egy ostobaság miatt elveszíteném. Nem. Erre gondolni sem szabad. minden rendben lesz. Rendben kell lennie.
45 perccel később már a kórház recepciójánál álltunk, ahol Louis adta le Harry adatait.
- A barátjukat körülbelül 10 perce hozták be. Még az altató hatása alatt van - mondta a pult mögött álló nő. - Ha megadnak egy elérhetőséget, akkor felhívjuk magukat, ha már felébredt.
- Ne fáradjon - kezdte Zayn. - Megvárjuk, amíg magához tér.
- Rendben. Arra van a szobája - mutatott el mellettünk egy folyosón. - Van ott pár szék, amire leülhetnek.
- Köszönjük - mondtam és erősebbre fogtam a szorítást Emily kezén.
Útközben megálltam egy automata mellett és vettem egy csokit, majd tovább sétáltunk Harry szobájáig. Az a fura érzés még mindig bennem volt. Túl sok a megválaszolatlan kérdés ezzel a balesettel kapcsolatban.
- Nem látszanak rajta sérülések - zökkentett ki Stephanie a gondolat átmenetemből. Ott állt az ajtó előtt és befelé kémlelt.
- Alszik? - kérdeztem idegesen.
- Mint, a bunda - felelte Liam, aki szintén az ajtóhoz állt.
- Figyelj! - nézett rám hirtelen Em. - Ne idegeskedj. Biztos minden rendben lesz. Ne aggódj. Jó? Na, gyere ide.
Fejemet az ölébe hajtottam és lehunytam a szemem. Nem hiszem el, hogy ennyire komolyan tud érinteni, ha egy barátommal történik valami. Amióta elvesztettem életem egyik legnagyobb barátját, azóta mindent megtennék azért, hogy megvédjem a szeretteimet.
/Emily szemszöge/
Biztos voltam benne, hogy Harry tegnap miattam, vagyis inkább miattunk rohant el úgy. Viszont bele sem mertem gondolni abba, hogy valami hülyeséget csinált. Csak arra tudtam gondolni, hogy nehogy megtudja Steph és Niall, ami kettőnk között történt tegnap a konyhában. Én is inkább el akartam felejteni. Mintha meg sem történt volna. Ha mindenki túl teszi magát ezen, az lesz a legjobb. Soha többet nem kell majd erre emlékeznünk. Én szeretem Niall-t és remélem Harry is szereti Stephanie-t. bár a történtek után már azt sem tudom mit gondoljak. Teljesen összezavarodtam.
- Hé! Em, Niall! - rázta a vállam Lou. Azt hiszem időközben mind a ketten elaludtunk. - Ébresztő! Hazza felébredt. Be lehet menni hozzá.
- Niall! - ráztam meg a még mindig az ölemben szunyókáló barátomat. - Figyi, felkelt Harry. Menjünk be hozzá - mondtam ébredésre biztatva.
Valójában féltem a találkozástól. Nem tudtam, hogy mi lesz a köztünk történteknek a következménye, de éreztem, hogy valami nagyon rossz fog történni. Csak remélni mertem, hogy Hazz tartani tudja a száját és nem ő lesz az, aki elmond majd mindent a többieknek, mert ahogy vesszük mindent ő tett.
Niall lassan felemelte a fejét az ölemből. Mosolyogva néztem, ahogy megdörzsöli a szemeit és nyújtózik egy nagyot. Nem tehetek róla. Szeretem.
Felálltunk a székről és az ajtó felé léptünk. Fülembe hirtelen tompa sípolást hallottam. Azt hiszem fel ment a vérnyomásom. Beléptünk a szobába és ott feküdt infúzióra kötve Harry. Lassan megcsapott az a jellegzetes klóros szag, amit a kórházakban lehet érezni, de a szobákban még inkább.
- Kinyithatom az ablakot egy kicsit? - kérdeztem köszönés nélkül és a szemkontaktust is kerültem. Folyamatosan az ablak felé bámultam. - Csak.. izé, mert olyan erős a klór.. illata.. Na értitek - éreztem, hogy kezdek elvörösödni és egy pillanatra, mintha megszédültem volna.
- Jól vagy édes? - kérdezte a csípőmet tartva Niall. Akkor már tudtam, hogy biztosan megszédültem. Szuper. Mindig ez lesz ezek után, ha Harry közelébe kerülök? - Ülj le ide - mutatott az egyik fotelre mellettem - majd én kinyitom.
- Nem bírod a klórt? - kérdezte az ágyban felülve Hazza.
- Ne.. - olyan volt a hangom, mint egy kiscicáé. - Nem - ismételtem újra, miután megköszörültem a torkom. Valószínűleg még mindig piros voltam, mint egy cékla.
- Mi a francot keresel itt öreg? - törte meg a néhány percnyi kínos csendet Zayn. Láttam rajta, hogy eléggé ki van bukva.
- Nem lényeg - rázta meg a fejét Harry.
- Mi az, hogy nem lényeg? Normális vagy te? - kérdezte kissé ingerülten Steph. Talán még soha nem láttam ilyennek.
- Nem mindegy? Jól vagyok - csattant fel Harry. - Nem hogy örülnétek.
- Mégis minek örüljünk? Annak, hogy azt sem tudjuk mi lett veled, de most itt fekszel infúzióra kötve? - hallottam Liam ideges hangját. Kissé talán hangosabb is volt, mint máskor. Éreztem, hogy kezd el elfajulni a helyzet.
- Na ne áltassátok itt magatokat. Most azért jöttetek be, hogy szapuljatok vagy, hogy megkérdezzétek jól vagyok-e?
- Mi lett veled haver? - kérdezte Louis, Hazz mellé lépve. - Nem szoktál te ilyen lenni.
- Tudod az emberek változnak.
- De nem egy éjszaka alatt. Egy éjszaka alatt, amikor azt sem tudjuk mi történt veled - éreztem, ahogy Niall a hangja emelkedésével egyre jobban szorítja a kezemet. Meg kell mentenem ezt a helyzetet. Valahogy. De hogyan?
- Srácok!? - szólaltam meg kicsit halkabban. - Magunkra hagynátok egy kicsit? - mutattam az ágy felé. Eléggé furcsán néztek rám. De elindultak kifelé. - Figyu! Beszélek vele. Hátha nekem elmondja mi volt - súgtam Niall fülébe és láttam, ahogy Harry az ágyból ideges arc kifejezéssel bámul minket.
- Mi a franc bajod van? - léptem elé ingerülten. - Muszáj flegmáznod a többiekkel? Ők semmiről sem tehetnek. Itt az egyetlen hibás te vagy!
- Szóval az az én hibám, hogy nem tudlak kiverni a fejemből? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Talán jobban kellene ütni a fejedet - huppantam le az ágya mellet lévő székre. - Figyelj! Köztünk nem lehet semmi. Sajnálom, ha te ezt nem tudod megérteni. Én Niall-t..
- Tudom. Őt szereted.
- Akkor meg mi bajod van? - csattantam fel, de próbálkoztam olyan hangerőt kifejteni magamból, amit még véletlenül sem hallhatnak meg a szobánk kívülről.
- Minden! - sóhajtott egy nagyot, majd beletúrt a hajába.
- Pontosabban?
- Nem tudom elfelejteni azt a csókot.
- Nem volt az olyan jó, hogy ennyire emlékezz rá és különben is. Jobb lesz, ha elfelejtjük ami tegnap történt. Induljunk tiszta lappal. Oké? - nyújtottam oda neki a kezem játékosan egy kéz fogásra.
- És mi van, ha én nem akarok tiszta lappal indulni? - hajolt közelebb hozzám. Túl közel.
- Na jó. Akkor elmagyarázom mi a helyzet, mert azt hiszem nem fogtad fel igazán - húztam el a fejem. - Te Stpeh-el vagy én meg Niall-el. Mindenki szeret mindenkit és nincsen Harry meg Emily. Ezzel le is zártam ezt a témát. Fogadd el!
- Hát jó - nyúlt a poharáért, amit az ágya melletti asztalon tartott, majd beleivott. - Ide adnád a távirányítót?
- Ennyi? - kérdeztem meglepettem, mert nem tudtam elsiklani a tény felett, hogy így lezárta az ügyet, miközben másodpercekkel ezelőtt még majdnem szerelmet vallott nekem.
- Miért? - kérdezett vissza. - Mi lenne még? Azt mondtad lezártad a témát. Én is.
- Tessék - nyújtottam át neki az előbb kért távirányítót.
- Mondd már meg a többieknek, hogy ma már nincs kedvem beszélni velük. Vagyis, de. Hívd már be Niall-t, mert nála hagytam tegnap előtt valamimet.
- Oké. Helló.. és jobbulást! - intettem neki miközben az ajtó felé tartottam.
- Szia!
Miután beküldtem Niall-t, a többiek jobbnak találták, ha haza megyünk, mert mindenki nagyon fáradt volt. Nialler azt mondta, hogy majd taxival utánunk jön, így mind a 2 autót vittük. A haza út elég csöndesen telt a mi kocsinkban. Louis, Eleanor és Steph ült bent velem. A másik autóval Liam, Daniell, Zayn és Perrie utazott. Éppen, hogy befordultunk a kocsi feljárón hirtelen eszembe jutott valami.
- Te jézus isten! - mondtam a számhoz kapva, miközben leparkoltam a ház előtt.
- Mi a baj? - kérdezte Lou.
- Semmi, semmi - mondtam magamat is győzködve, de egészen mást gondoltam.
Ott hagytam Niall-t.. egyedül.. Harry-vel. Hogy lehetek ekkora barom?
/Harry szemszöge/
- Mit hagytál ott nálam? - kérdezte Niall a szobába lépve.
- Ja, semmi érdekeset. Sokkal inkább másról akarok veled beszélni - ültem fel az ágyban, hogy jól lássam.
- Mondjad öcsi - csapott a vállamra.
- Szerintem inkább ülj le - mutattam egy székre.
- Ilyen komoly?
- Az - mélyet sóhajtottam, amíg leült és elhelyezkedett a székben. - Hol is kezdjem?
- Az elején!? - nézett rám kérdően.
- Hát úgy gondoltam, hogy rögtön bele a közepébe, mert nem szeretném kerülgetni a forró kását - mélyen legbelül éreztem, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme, de tudnia kell róla. Nem titkolhatom el a legjobb barátom elől. Főleg nem egy ilyen fontos dolgot. Tudtam, hogy ez sok mindenkinek fog fájni, de meg kellett tennem. - Meg csókoltam Emily-t.
- He? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Tegnap... amikor a konyhában voltunk - kezeimet végig húztam az arcomon és hátra vetettem a fejem. - Kérlek ne haragudj. Tudom, hogy hülye voltam és megpróbálom helyrehozni majd a dolgokat, de nem olyan könnyű, mint az bárki is képzelné. Nem tudom elfelejteni azt a csókot. Olyan finom volt az ajka. Úr isten!
- Te tudod mit beszélsz? A barátnőmről van szó - pattant fel a székből Nialler és felém indult. Azt hittem be akar húzni egyet, de csak a homlokomra helyezte a tenyerét. - Nincs neked agyrázkódásod?
- Minden rendben van velem. A színtiszta igazat mondom. Hidd el, és tényleg nagyon sajnálom.
- Magyarul, akkor bementél a konyhába Emily után csak azért, hogy lesmárolhasd?
- Nem - ellenkeztem. - Nem így volt.
- Na jó. Ezek után ne etess a hülyeségeiddel - legyintett ellentmondóan. - Tudod mit? Mindent elszúrsz! Végre találok egy lányt, akit szeretek, te pedig rá mászol. Remélem legalább élvezted.
- Mondtam, hogy ne haragudj. Jó? - keltem ki magamból.
- Most még te vagy felháborodva? Nem te nyaltál hasra megint szerelem terén - köpte dühösen.
- Nem, ez nem igaz. Emily szeret téged és pont erről beszéltünk, amikor ti kint voltatok. Elmondta, hogy nem akar tőlem semmit, mert neki te vagy fontos és nem szándékozik egyedül hagyni téged.
- És most ettől boldognak kellene lennem?
- Nem! Ne légy boldog! Tudom, hogy mindent elszúrtam, mint mindig, de ha nem érted meg hát akkor sajnálom. Tudod mit? Talán jól tettem. Igen! Úgy érzem - mondtam kissé felemelve a hangom és inkább bekapcsoltam a TV-t.
- Ezt azért nem vártam volna tőled - mondta szomorúan és kilépett a szobából. Becsukta maga mögött az ajtót és úgy éreztem egyedül vagyok. Igen. Egyedül voltam.
Hogy lehetek ekkora állat? Soha nem történt még velem ilyen és most sem tudom, hogy mi ütött belém. A legrosszabb, hogy tudom, mindennek én vagyok az oka. Remélem Emily és Niall tud egymással beszélni és nem változnak köztük a dolgok és azt is remélem, hogy Nialler meg tud nekem bocsátani. Ez a rohadt kórház. Úgy utána mennék és elmondanám mekkora barom vagyok és remélem nem érzi magát rosszul, de...
Ebből nem húzom ki egyszerűen magam. Szívás ez az egész...
- Hé! Em, Niall! - rázta a vállam Lou. Azt hiszem időközben mind a ketten elaludtunk. - Ébresztő! Hazza felébredt. Be lehet menni hozzá.
- Niall! - ráztam meg a még mindig az ölemben szunyókáló barátomat. - Figyi, felkelt Harry. Menjünk be hozzá - mondtam ébredésre biztatva.
Valójában féltem a találkozástól. Nem tudtam, hogy mi lesz a köztünk történteknek a következménye, de éreztem, hogy valami nagyon rossz fog történni. Csak remélni mertem, hogy Hazz tartani tudja a száját és nem ő lesz az, aki elmond majd mindent a többieknek, mert ahogy vesszük mindent ő tett.
Niall lassan felemelte a fejét az ölemből. Mosolyogva néztem, ahogy megdörzsöli a szemeit és nyújtózik egy nagyot. Nem tehetek róla. Szeretem.
Felálltunk a székről és az ajtó felé léptünk. Fülembe hirtelen tompa sípolást hallottam. Azt hiszem fel ment a vérnyomásom. Beléptünk a szobába és ott feküdt infúzióra kötve Harry. Lassan megcsapott az a jellegzetes klóros szag, amit a kórházakban lehet érezni, de a szobákban még inkább.
- Kinyithatom az ablakot egy kicsit? - kérdeztem köszönés nélkül és a szemkontaktust is kerültem. Folyamatosan az ablak felé bámultam. - Csak.. izé, mert olyan erős a klór.. illata.. Na értitek - éreztem, hogy kezdek elvörösödni és egy pillanatra, mintha megszédültem volna.
- Jól vagy édes? - kérdezte a csípőmet tartva Niall. Akkor már tudtam, hogy biztosan megszédültem. Szuper. Mindig ez lesz ezek után, ha Harry közelébe kerülök? - Ülj le ide - mutatott az egyik fotelre mellettem - majd én kinyitom.
- Nem bírod a klórt? - kérdezte az ágyban felülve Hazza.
- Ne.. - olyan volt a hangom, mint egy kiscicáé. - Nem - ismételtem újra, miután megköszörültem a torkom. Valószínűleg még mindig piros voltam, mint egy cékla.
- Mi a francot keresel itt öreg? - törte meg a néhány percnyi kínos csendet Zayn. Láttam rajta, hogy eléggé ki van bukva.
- Nem lényeg - rázta meg a fejét Harry.
- Mi az, hogy nem lényeg? Normális vagy te? - kérdezte kissé ingerülten Steph. Talán még soha nem láttam ilyennek.
- Nem mindegy? Jól vagyok - csattant fel Harry. - Nem hogy örülnétek.
- Mégis minek örüljünk? Annak, hogy azt sem tudjuk mi lett veled, de most itt fekszel infúzióra kötve? - hallottam Liam ideges hangját. Kissé talán hangosabb is volt, mint máskor. Éreztem, hogy kezd el elfajulni a helyzet.
- Na ne áltassátok itt magatokat. Most azért jöttetek be, hogy szapuljatok vagy, hogy megkérdezzétek jól vagyok-e?
- Mi lett veled haver? - kérdezte Louis, Hazz mellé lépve. - Nem szoktál te ilyen lenni.
- Tudod az emberek változnak.
- De nem egy éjszaka alatt. Egy éjszaka alatt, amikor azt sem tudjuk mi történt veled - éreztem, ahogy Niall a hangja emelkedésével egyre jobban szorítja a kezemet. Meg kell mentenem ezt a helyzetet. Valahogy. De hogyan?
- Srácok!? - szólaltam meg kicsit halkabban. - Magunkra hagynátok egy kicsit? - mutattam az ágy felé. Eléggé furcsán néztek rám. De elindultak kifelé. - Figyu! Beszélek vele. Hátha nekem elmondja mi volt - súgtam Niall fülébe és láttam, ahogy Harry az ágyból ideges arc kifejezéssel bámul minket.
- Mi a franc bajod van? - léptem elé ingerülten. - Muszáj flegmáznod a többiekkel? Ők semmiről sem tehetnek. Itt az egyetlen hibás te vagy!
- Szóval az az én hibám, hogy nem tudlak kiverni a fejemből? - nézett rám felvont szemöldökkel.
- Talán jobban kellene ütni a fejedet - huppantam le az ágya mellet lévő székre. - Figyelj! Köztünk nem lehet semmi. Sajnálom, ha te ezt nem tudod megérteni. Én Niall-t..
- Tudom. Őt szereted.
- Akkor meg mi bajod van? - csattantam fel, de próbálkoztam olyan hangerőt kifejteni magamból, amit még véletlenül sem hallhatnak meg a szobánk kívülről.
- Minden! - sóhajtott egy nagyot, majd beletúrt a hajába.
- Pontosabban?
- Nem tudom elfelejteni azt a csókot.
- Nem volt az olyan jó, hogy ennyire emlékezz rá és különben is. Jobb lesz, ha elfelejtjük ami tegnap történt. Induljunk tiszta lappal. Oké? - nyújtottam oda neki a kezem játékosan egy kéz fogásra.
- És mi van, ha én nem akarok tiszta lappal indulni? - hajolt közelebb hozzám. Túl közel.
- Na jó. Akkor elmagyarázom mi a helyzet, mert azt hiszem nem fogtad fel igazán - húztam el a fejem. - Te Stpeh-el vagy én meg Niall-el. Mindenki szeret mindenkit és nincsen Harry meg Emily. Ezzel le is zártam ezt a témát. Fogadd el!
- Hát jó - nyúlt a poharáért, amit az ágya melletti asztalon tartott, majd beleivott. - Ide adnád a távirányítót?
- Ennyi? - kérdeztem meglepettem, mert nem tudtam elsiklani a tény felett, hogy így lezárta az ügyet, miközben másodpercekkel ezelőtt még majdnem szerelmet vallott nekem.
- Miért? - kérdezett vissza. - Mi lenne még? Azt mondtad lezártad a témát. Én is.
- Tessék - nyújtottam át neki az előbb kért távirányítót.
- Mondd már meg a többieknek, hogy ma már nincs kedvem beszélni velük. Vagyis, de. Hívd már be Niall-t, mert nála hagytam tegnap előtt valamimet.
- Oké. Helló.. és jobbulást! - intettem neki miközben az ajtó felé tartottam.
- Szia!
Miután beküldtem Niall-t, a többiek jobbnak találták, ha haza megyünk, mert mindenki nagyon fáradt volt. Nialler azt mondta, hogy majd taxival utánunk jön, így mind a 2 autót vittük. A haza út elég csöndesen telt a mi kocsinkban. Louis, Eleanor és Steph ült bent velem. A másik autóval Liam, Daniell, Zayn és Perrie utazott. Éppen, hogy befordultunk a kocsi feljárón hirtelen eszembe jutott valami.
- Te jézus isten! - mondtam a számhoz kapva, miközben leparkoltam a ház előtt.
- Mi a baj? - kérdezte Lou.
- Semmi, semmi - mondtam magamat is győzködve, de egészen mást gondoltam.
Ott hagytam Niall-t.. egyedül.. Harry-vel. Hogy lehetek ekkora barom?
/Harry szemszöge/
- Mit hagytál ott nálam? - kérdezte Niall a szobába lépve.
- Ja, semmi érdekeset. Sokkal inkább másról akarok veled beszélni - ültem fel az ágyban, hogy jól lássam.
- Mondjad öcsi - csapott a vállamra.
- Szerintem inkább ülj le - mutattam egy székre.
- Ilyen komoly?
- Az - mélyet sóhajtottam, amíg leült és elhelyezkedett a székben. - Hol is kezdjem?
- Az elején!? - nézett rám kérdően.
- Hát úgy gondoltam, hogy rögtön bele a közepébe, mert nem szeretném kerülgetni a forró kását - mélyen legbelül éreztem, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme, de tudnia kell róla. Nem titkolhatom el a legjobb barátom elől. Főleg nem egy ilyen fontos dolgot. Tudtam, hogy ez sok mindenkinek fog fájni, de meg kellett tennem. - Meg csókoltam Emily-t.
- He? - kérdezte tágra nyílt szemekkel.
- Tegnap... amikor a konyhában voltunk - kezeimet végig húztam az arcomon és hátra vetettem a fejem. - Kérlek ne haragudj. Tudom, hogy hülye voltam és megpróbálom helyrehozni majd a dolgokat, de nem olyan könnyű, mint az bárki is képzelné. Nem tudom elfelejteni azt a csókot. Olyan finom volt az ajka. Úr isten!
- Te tudod mit beszélsz? A barátnőmről van szó - pattant fel a székből Nialler és felém indult. Azt hittem be akar húzni egyet, de csak a homlokomra helyezte a tenyerét. - Nincs neked agyrázkódásod?
- Minden rendben van velem. A színtiszta igazat mondom. Hidd el, és tényleg nagyon sajnálom.
- Magyarul, akkor bementél a konyhába Emily után csak azért, hogy lesmárolhasd?
- Nem - ellenkeztem. - Nem így volt.
- Na jó. Ezek után ne etess a hülyeségeiddel - legyintett ellentmondóan. - Tudod mit? Mindent elszúrsz! Végre találok egy lányt, akit szeretek, te pedig rá mászol. Remélem legalább élvezted.
- Mondtam, hogy ne haragudj. Jó? - keltem ki magamból.
- Most még te vagy felháborodva? Nem te nyaltál hasra megint szerelem terén - köpte dühösen.
- Nem, ez nem igaz. Emily szeret téged és pont erről beszéltünk, amikor ti kint voltatok. Elmondta, hogy nem akar tőlem semmit, mert neki te vagy fontos és nem szándékozik egyedül hagyni téged.
- És most ettől boldognak kellene lennem?
- Nem! Ne légy boldog! Tudom, hogy mindent elszúrtam, mint mindig, de ha nem érted meg hát akkor sajnálom. Tudod mit? Talán jól tettem. Igen! Úgy érzem - mondtam kissé felemelve a hangom és inkább bekapcsoltam a TV-t.
- Ezt azért nem vártam volna tőled - mondta szomorúan és kilépett a szobából. Becsukta maga mögött az ajtót és úgy éreztem egyedül vagyok. Igen. Egyedül voltam.
Hogy lehetek ekkora állat? Soha nem történt még velem ilyen és most sem tudom, hogy mi ütött belém. A legrosszabb, hogy tudom, mindennek én vagyok az oka. Remélem Emily és Niall tud egymással beszélni és nem változnak köztük a dolgok és azt is remélem, hogy Nialler meg tud nekem bocsátani. Ez a rohadt kórház. Úgy utána mennék és elmondanám mekkora barom vagyok és remélem nem érzi magát rosszul, de...
Ebből nem húzom ki egyszerűen magam. Szívás ez az egész...
