26.11 - 03.12 2012

26.11 - 03.12 2012

/Niall szemszöge/

A pénteki fellépésünk után Uncasville-ben rögtön New Yorkba utaztam, mert el kellett még intéznem a háttér munkásokkal egy kis dolgot a Madison-ban. Nem tudtam, hogy hogyan fogják fogadni az ötletemet, de mindenféleképpen megakartam valósítani. Tudtam, hogy nagyon veszélyes és nem biztos, hogy össze fog jönni az egész, de bíztam magamban és a biztonsági őrökben, ja meg a kordonokban. Őrültség lesz, amit teszek, de szeretnék meglepetést okozni Emily-nek.
Emily-rők jut eszembe. Liam-et rásóztam a héten, mert nem akartam, hogy úgy tűnjön faggatom szegény lányt, ezért Liam-et kértem meg, hogy tudjon tőle meg olyan dolgokat, amiket én még nem kérdeztem és feltűnő lenne, ha egyszerre mindet én kérdezném. Írtam is neki egy listát, hogy milyen kérdéseket tegyen fel ő pedig szépen, szakosan leírt nekem mindent. Például, hogy mi a kedvenc étele, itala, virága, illata és mit néz meg egy pasin először meg ilyesmi. Szívem szerint azt is oda írtam volna a lapra, hogy faggassa ki rólam Em-et, de így is megtette. Bár nem tudtam meg sok mindent, mert mikor rólam kérdezte Liam, akkor Emily elmosolyodott és gyorsan témát váltott. Bíztam abban, hogy ez annak a jele, hogy kedvel. Miért nem lehetek egy pillanatig nő, hogy tudjam,mit jelentenek a reakciójuk?
A fiúknak meséltem a tervemről, vagyis inkább nagyjából felvázoltam nekik, de semmi biztosat nem mondtam, csak annyit, hogy ne lepődjenek meg ha...
Az elmúlt pár napban amióta visszajöttem próbáltam több időt tölteni Emily-vel, de nem akartam nagyon feltűnő lenni. Az a baj, hogy soha nem tudom, hogy mikor szeretne velem lenni és mikor nem, mert nem mutat semmi érzelmet, de ezzel én is így vagyok. Valahogy nem tudok felszabadulni, mert úgy érzem, akkor nyomulós lennék és nem szeretném elijeszteni magamtól.
Nagyon ideges vagyok és feszült a meglepetés miatt, meg itt van ez a James vagy ki, aki folyton piszkálja Em-et. Ezt nem tőle tudom, hanem Stephanie mondta, de jó, hogy megtudtam. Csak kapjam el egyszer azt a gyereket. Nem vagyok az a verekedős típus, de miért nem tud leszállni végre Emily-ről?! Nem az, hogy őt idegesíti, hanem már engem is, mert tudom hogy miatta olyan rossz hangulatú szegény.
Mindent összevetve remélem a Madison-ban rendezett koncert után mindkettőnk élete megváltozik. Pozitív irányban.

***

Annyira elszaladt az a pár nap, amióta visszajöttem, hogy azon kaptam magam, a színpad szélén állok és valaki biztatóan megütögeti a vállam.
- Jól van! Mehetsz! - üvöltötte a fülembe az egyik hangosító,a ki még éppen rám szerelte a Madison-ban a mikroportot és fülemben dobogó vérrel elindultam a színpad közepe felé.
Alig hallottam valamit, olyan ideges voltam, hogy a számok szinte ugráltak én pedig csak énekeltem vagy gitároztam. Végre elérkeztünk A dalhoz...


/Emily szemszöge/

 Soha nem gondoltam volna, hogy egy pasi valaha is olyan idegesítő lesz számomra, mint James. Legszívesebben jól pofon vágnám, de azt akarom, hogy ne higgye, rá figyelek.
A srácokkal, mármint Niall-ékkel olyan sok időt töltöttem, az utóbbi időben, hogy a tervezett ruháimat teljesen rájuk szabtam. Egyébként nem dicsekvésből mondom, de elég jól áll nekik.
 Liam azt hiszem szerdán átjött, hogy elvigyen moziba és egészen furcsa kérdéseket tett fel. Nem tudtam mire vélni, inkább nem is gondolkoztam rajta. De egyébként tök jól el lehet vele hülyülni és még a film is jó volt, amit néztünk, bár a címére már nem emlékszem de jó.
Stephanie-val már szombat délután elkezdtük csomagolni, mert másnap reggel indult a gépünk New York-ba, ami ugye nem 2 órás út. Szegény csaj teljesen be volt zsongva és én sem mondhatok magamról mást, de legalább tudtam leplezni. Ő viszont még a reptéren a biztonságiaknak is elmondta, hogy hova megyünk és miért. Azok meg csak néztek ránk, hogy na már megint 2 hisztis rajongó. De ez így még jobb volt, mintha rajongók százai vették volna őket körül. Na majd amikor a fiúk felszálltak a repülővel. Mesélték Skype-on, hogy mi volt, amikor Amerikába utaztak. Még jó, hogy magán repülőgéppel mentek, mert annyi ember volt kint a londoni repülőtéren, hogy több, mint 2 óra késés után tudtak csak felszállni.
Végre felszállt a repülőnk...

***

- Helló New York! - hallottam magam mellett Steph-et, amikor kiértünk a new york-i reptér ajtaján.

- Sziasztok lányok! - szólt ránk Paul, aki az ajtó mellett állt. - Gyertek, mert el kell vinnem titeket a hotelba, aztán meg sietek vissza a csarnokba. Sok a dolog.

- Ja, jó.. Amúgy helló - köszöntem miközben sokkot kaptam. Soha nem jártam még Amerikában, főleg nem itt. Big Apple. Hát ez tényleg nagy.

- Hogy utaztatok? - kérdezte már az autóban ülve.

- Én sem sokat tudok nyilatkozni - szóltam fél mosollyal a számon, miközben végig kifelé bámultam az ablakon.

- Hogy-hogy?

- Végig aludta az egész utat - legyintett mellettem Steph.

- Több, mint 10 órás utat végig aludtál? - kérdezte hátrafordulva és úgy nézett rám, mintha szellemet látott volna.
Ránéztem és mintha mi sem lenne természetesebb, megrántottam a vállam.
- Persze. Álmos voltam.
- Tiszta Zayn vagy - nevetett miközben újra beletaposott a gázba, mert zöld volt a jelzés.
Amíg í hotelig elértünk 3 dugóba is belekeveredtünk, szóval az amúgy 40 perces utat kicsivel több, mint 3 óra alatt tettük meg. Ez New York. Végül beértünk a hotelbe és kipakoltuk a cuccainkat (magyarul mindent feldobáltunk az ágyra). Már késő este volt amikor beértünk a szállásra, ezért minden ki volt világítva és mondanom sem kell, gyönyörű volt, ahogy az ablakon kinéztünk. Stephanie-val és a srácokkal, meg persze Paul-lal elindultunk az estében várost nézni. Vagyis inkább mi néztünk, ők meg folyamatosan azt mondták, hogy 'Nézd, nézd azt ott!' vagy 'Nem, ne azt nézd! Ez jobb!'. A végére már azt sem tudtuk, hogyan tekerjük a fejünket és merre, de nagyon élveztem, mert őrültek és igazán jó buli volt velük az este. Hajnalban végre visszaestünk a szobánkba, ami persze egy hotelben volt a fiúk szobájával, hogy Paul-nak ne kelljen két helyre, ránk is meg Niall-ékre is egyszerre figyelnie. Bár bevallom, hogy én és Steph nem sok vizet zavartunk, de a fiúk.. Nagyobb hanggal voltak, mint két gyerek focicsapat..

***

Ma nem sokkal délután 1 óra után keltünk. A fiúkhoz bekopogtunk, de már nem voltak ott. Utólag megtaláltunk egy ajtó alatt bedugott levelet, amin az áll, hogy este talizunk a Madison Square Garden-ben. Körülbelül másfél - 2 óra alatt elkészültünk és felhívtuk Paul-t, hogy ne jöjjön értünk, mert hívtunk taxit. Nem akartuk zavarni. Délután 6-ra értünk a stadionhoz, ahol már rajongók ezrei sorakoztak, így mi is beálltunk melléjük. Sok lánnyal összeismerkedtünk és a hideg ellenére jó hangulat kerekedett. Majd megnyitották a kapukat és a tömeg úgy indult meg, mint amikor a Coca-Cola-ba Mentos-t teszünk és kirobban az üveg nyakán keresztül az üdítő. 

Fura volt, mert még soha nem jártak ekkora stadionban és majdnem eltévedtünk, amikor a helyünket kerestük. Végül megtaláltuk. Az első szektor 14. sorának 1. székébe szólt az én jegyem a Stephanié pedig a mellettem lévő székbe. Furcsa volt mert mellettem és a sorok első széke mellet egy hosszú kordon sor állt ahová benyúlt a színpad eleje és nem sokkal előttem ért véget a színpad. 

Lassan elcsendesült körülöttem minden és kezdetét vette a koncert.

- Helóó New York! - üvöltött a mikrofonba Harry és újra felbojdúlt a csarnok.

- Mindenkit nagy szeretettel üdvözlünk és egy nagy sikítást a Golden Ticket nyerteseknek! - ragadta meg a szót Louis, aki szintén üvöltött a mikrofonba. Egy hatalmas sikítás következett, majd Zayn vette át a szót.

- Nyújtsák fel a kezüket és a zászlókat a nyertesek és tapsolják meg magukat! Ügyesek voltatok!

- Gratulálunk nektek! Most pedig kezdődjön a koncert - mondta Liam és Niall szinte egyszerre majd elhalkultak az emberek és a fények tompává váltak. Josh dob pergetésével kezdetét vette a koncert. Minden dalt önfeledten és extázisban énekelt a közönség.

Elérkeztünk a koncert azon részre, ahol az új album dalaiból énekeltek párat és köztük volt a kedvencem is. Felcsendült a 'Last First Kiss' első hangja és torkom szakadtából kezdtem énekelni. Egyik pillanatban Niall még a hátsó színpad jobb sarkánál állt, a másikban pedig már egy csokor rózsával a kezében jött a színpad elejére.

Lemászott a színpadról, mire a közönség fülsiketítő sikításba kezdett, de fél szemmel láttam, ahogy Zayn csendre csitítja őket (a másik szememmel Niall tetteit figyeltem). Felém jött. A szívem egyre hevesebben vert, mire ő letette a virágot és a mikrofonját a kordon elé, majd megfogta derekamat és kikapott a kordon mögül. Fogalmam sincs, hogy volt benne annyi erő, de simán letett maga elé. Felvette a mikrofonját és a virágot. A szólója következett. A virágot remegő kézzel átnyújtotta nekem és a szabadon maradt kezével megfogott a derekamnál. A testem égett az érintésétől és úgy éreztem bármelyik pillanatban beleájulhatok a karjaiba. Végül összeszedtem magam és mélyen a szemébe nézve küszködtem a könnyeimmel. Folyamatosan angyali mosolyát figyeltem. A dalt ő fejezte be.
- "...You're last first kiss..." - énekelte szinte suttogva és közelebb jött hozzám. Mikrofonját lentebb engedte és mindkét karját derekam köré fonta. Szája lassan fülem mellé ért és a stadion meglepetéstől lett néma csendjében súgva kérdezte meg tőlem. - Emily... - éreztem, ahogy hangja megremeg. - Leszel a barátnőm? - ebben a pillanatban fülemet tompa sípolás öntötte el és szívem a torkomban dobolt. Elöntött az eufória és hatalmas vigyorral a számon bólogatni kezdtem, mint egy őrült.
- Igen! Igen! - mondtam boldogan és ajkamat az övéire helyeztem. Tompán hallottam, ahogy mögöttünk néhányan felzúgnak, néhányan pedig taps viharban törtek ki.
- Megérte rád várnom - mondta apró öröm könnycseppel szeme sarkában és gyengéden megcsókolt újra...