03.12.2014

 ~ Hát akkor itt az utolsó rész. Igazából nem lett olyan jó a blog, amilyenre vártam, de most van két másik történetem, amik sokkal jobban meg vannak álmodva és a történetük is jobb és többet mondóak. 

Ez az egyik: http://whygonnahurtsme.blogspot.hu/

A másikat pedig ma nyitottam:http://jb-savemysoul.blogspot.hu/ ~

03.12.2014

/Niall szemszöge/

-          Nialler! – ordította be valaki sietősen az öltözőm ajtaján. – 5 perc van kezdésig. Igyekezz!

Utoljára pont ma 2 éve álltam ezen a színpadon és akkor volt eddigi életem egyik legjobb napja. Két legjobb nap volt eddig az életemben. A nap, amikor csapatot alkottunk a fiúkkal és a nap, amikor Emily igent mondott arra, hogy a barátnőm lesz. Most egy újabb igent akarok tőle.

Kifújtam a levegőt, majd térdemre csaptam és felálltam a székről. Kinyitottam az ajtót és távoztam rajta.

-          Mi van öcskös? Izgulsz? – csapott a hátamra biztatás képen Louis, ahogyan kiértem az öltözőből.

-          Az nem kifejezés – forgattam a szemem.

-          Minden rendben lesz. Gyere! – intett maga után és ugrándozva, rohanva ment tovább a színpad hátuljáig.

Beléptem a színpad alá a helyemre és vártam, amíg fel nem csendültek az első akkordok. A lábunk alatt elkezdett emelkedni a színpad és lassan megláttuk a tömeget. Mindenki önkívületi állapotba került. A rajongók, azért mert minket láttak, mi pedig mert újra ezen a színpadon állhattunk.

Több okból is örültünk ennek a koncertnek. Hónapok után most álltunk újra színpadon. Igen. Miután Harry-vel megromlott a viszonyom nem igazán mentek a próbák és mindenki úgy találta, hogy jobb lesz a kipihenjük magunkat és egyszer majd lesz egy NAGY visszatérés. Ez pedig itt volt a nyakunkon.

A tömegben Emily-t kezdtem keresni. Sehol sem láttam és féltem, hogy nem ott van, ahová mondtam neki, hogy álljon. Végre a negyedik dal végén megpillantottam és önelégült, de ideges mosoly ült ki arcomra, ahogy rápillantottam. Mosolyomat viszonozta egy levegőbe dobott csókkal, amit a közönség szórakoztatására zsebre tettem. Felzúgott a tömeg és nagy nevetésben törtek ki. Ekkor Liam mögém lépett és fülemhez hajolt.

- Most jó lesz! – kiáltotta fülembe, hogy hallhassam a tömeg hangzavara mellett. – Meg tudod csinálni.

Idegességembe rászorítottam a mikrofonomra, majd izzadt tenyerem beletöröltem nadrágom szárába. A mikrofont számhoz emeltem és úgy, hogy mindenki hallja, megköszörültem a torkom.

-          Kezdhetitek – intettem hátra a fiúknak. Felidéztem magamban a pillanatot, amikor ugyanez a dalt szólt és lesétáltam Em-hez. Talán soha nem éreztem még olyan gyomorgörcsöt, mint ami akkor futott át rajtam. Próbáltam kiverni fejemből azt az érzést és nem figyelni rá. A színpad eleje felé indultam, majd leugrottam róla. Két road állt mellettem, akik kíséretében Emily-ig sétáltam.

Megpillantottam szemében egy furcsa, talán izgalomra emlékeztető szikrát. Kiemeltem a tömegből és magam elé vontam, ahogy csókot leheltem ajkaira.

-          Mit művelsz? – kérdezte nevetve, ahogy eltolt magától.

-          Abbahagyhatjátok! – intettem a színpad felé a fiúknak, miközben a mikrofonba beszéltem. Nagy levegőt vettem, majd visszanéztem Em-re, aki nagyra nyitott szemekkel állt velem szembe. – Lehet, hogy ki fogsz borulni, – figyelmeztettem elő, mire ő összefonta szemöldökeit – de lenne egy kérdésem.

-          Niall.. – láttam rajta, hogy kicsit frusztráltan érzi magát.

-          Huhh – fújtam ki a levegőt. Ki kell mondanom mielőtt még az idegességtől mind a ketten elájulunk. – Lennél a feleségem? – nyújtottam elé egy apró dobozt.

Semmi reakció Emily-től. A tömeg üdvrivalgásban tört ki és mindenki tapsolt, de Emily-től semmi visszajelzés. Biztos megijesztettem ezzel a hirtelen elhatározásommal.

-          Em! – integettem szemei előtt, mert szerintem már pislogni is elfelejtett a kérdésem óta. – Jól vagy?

-          Persze csak… - megrázta a fejét, majd elmosolyodott.

/Emily szemszöge/

-          Mi az?

-          Csak.. nem számítottam rá – nyögtem ki elcsukló hangon.

-          Halljátok? – kérdezte mosolyogva Niall a tömeget. – Nem számított rá. Ez vicces, mert pont így terveztem.

-          Ne viccelődj már – böktem oldalba. Szívem a torkomban dobogott és éreztem, ahogy minden egyes érből a fejembe fut a vér. Lángolt a fejem és könnyeimmel küszködtem. Nem hittem volna két évvel ezelőtt, ahogy ez a nap ilyen hamar eljön.

-          Mi a válasz? – húzott közelebb magához és fülembe mormolt.

A tömeg némacsendben állt és feszülten várta a válaszom. Igazából még én sem tudtam mit fogok mondani. Egyszerűen nem jöttek a szavak, de mondanom kellett valamit.

Elvettem Niall-től a mikrofont és számhoz emeltem.

-          Mivel úgy is mondanom kell valamit, ezért gondoltam úgy mondom, hogy mindenki hallja. – Láttam, ahogy a kamera rám közelít és egy kevésbé ideges mosolyt vettem magamra. Niall felé fordultam, aki idegesen álldogált egyik lábáról a másikra. – Megtisztelnél.

A tömeg még mindig síri csendben állt és várta Niall reakcióját, aki köpni-nyelni nem tudott hirtelen.

- Ez..? – akarta kérdezni, de közbe vágtam.

Szorosan átöleltem és újra kimondtam, csak kicsit másképp.

-          Ez egy igen, te őrült! – nevettem fülébe és mivel visszahallottam beszédem a hangfalakból így tudtam, hogy mindenki jól hallotta. – Még szép, hogy hozzád megyek! Annyira szeretlek – öleltem szorosabban, majd eltoltam magamtól és megcsókoltam.

-          Nem hiszem el! – fogta meg mosolyogva az arcom.

-          Pedig jobb lesz, ha elhiszed – döntöttem homlokomat az övéjének. – De figyelmeztetlek, – toltam el magamtól és mutatóujjamat felemelve kezdtem magyarázni – ki foglak készíteni a ruhaterveimmel az évek során, ja és az idegesítő dúdolásommal, amikor majd takarítom a házunkat.

-          Én pedig ki fogom enni magunkat a vagyonunkból – nevette el magát.

-          Az megnézném.

-          Láthatod is majd, ugyanis már az enyém vagy. Örökre – mondta, majd újra megcsókolt és ujjamra húzta a gyűrűt.

-          Örökké – suttogtam oda neki, miközben gyűrűmet néztem. – De most már menj vissza a színpadra, mert nem azért jöttek az emberek itt körülöttem, hogy egy lánykérésnek legyenek tanújai.

-          Egyet fizet, kettő kap – kacsintott rám, miközben visszanézett, ahogy a színpad felé indult.

A tömeg körülöttünk még mindig hangos volt. Nagy nehezen összeszedtem magam, majd a mögöttem álló Stephanie-ra pillantottam. Mosolyogva vállára borultam és egy örömkönny csordult le arcomon. Szavak nélkül is megértette milyen boldog vagyok.

Bementünk a backstage-be, mert nem akartam, hogy lássák az emberek a könnyes arcom. Tudom, hogy ezek örömkönnyek voltak, de az emberek szeretnek kombinálni.

Soha, de soha nem éreztem még ilyen boldogságot. Lelkemet elöntötte az izgalom. Nem hittem volna, hogy a Harry-s affér után megtörténhet egy ilyen köztem és Niall között, de biztos vagyok benne, hogy ennek így kellett történnie. Minden akadályt és nehézséget átvészeltünk együtt és még többet kell majd túlélnünk, de ketten együtt megtudjuk tenni. Mert ketten együtt egy lélek leszünk…