23.10.2012

23.10.2012

/Emily szemszöge/

Korán reggel a telefonom keltett. Azt jelezte, hogy indulnom kell. Steph akkor már javában a kávéját szürcsölgette az ebédlő asztalnál. Nem tűnt valami frissnek.
- Te meg hogy nézel ki? - kérdeztem elszörnyedve.
- Jajhh... - sóhajtott - ne is mondd! Egész éjszaka azon az új projecten dolgoztam, amit mára kell leadnom. Tudod annak a hatalmas háznak a berendezési tervei.
Válaszul bólintottam, mert tudtam miről beszélt. Mostanában sok munkája van és egyre csak több lesz neki, ahogy új lakberendezési tárgyak jönnek divatba, ugyanis lakberendezőnek tanul és eléggé tehetséges a csaj benne. Elindultam a fürdő felé és rendbe tettem magam, majd miután végeztem visszamentem a szobámba, felöltöztem és készen álltam a napra. Mindig együtt indultunk el Stephel, majd az utca végén elváltak útjaink.
Ahogy beértem a suliba, James már megint megtalált. (James az egyik volt barátom, akivel még gimiben jártam és úgy hozta a sors, hogy egy fősulira kell járnunk. Még szerencse, hogy nem egy szakra.)
- Szia cica! - köszönt macsósan és átkarolta vállam. Nagy menőnek számít a suliban. A csajok csak úgy dőlnek utánna, engem viszont egy cseppet sem érdekel a nagyképű feje.
- Csáá - köszöntem vissza neki lekezelően és lelöktem kezeit vállamról.
- Látom még mindig nem adtad be a derekad - és rácsapott a hátsófelemre.
- Mondtam már, hogy nem vagyok a játékszered - kaptam fel hirtelen a vizet és, ahogy megfordultam, azzal a lendülettel csaptam arcon teljes erőmből, majd még mielőtt elmentem volna a pofonhoz hozzá fűztem még valamit. - Velem te biztos nem fogsz játszadozni! - megfordultam és elmentem.
- Húú, gyerek ez jól megkaptad! - röhögtek a haverjai a hátam mögött.
- Hülye kurva! - hallottam még miközben tovább sétáltam. - Úgy is az enyém leszel újra. Nem ha... - ennyi volt, amit hallottam. A többit a suli zaja elnyomta, de valahogy nem is voltam rá kíváncsi. Nem fog megkapni még egyszer, azért, hogy megcsaljon újra, valami "iskola bombázójával". Elegem volt az ilyen nyápicokból. Folyton csak a p***ra mennek és nem ebből lett elegem. Olyan fiúra van szükségem, aki nem csak kívülről szeret. Szeresse a bennem rejlő értékeket és minden egyes rigolyámmal fogadjon el. Kell egy srác, aki végre igazán SZERET...

/Niall szemszöge/

- Elegem van! - dobtam le a táskám a kanapéra, miközben belerúgtam a mellette lévő fotelbe. - Hülye tini ribancok! Itt sikítoznak, aztán meg még elküldenek a jó büdös p****ba! Hagyjon engem az összes békén! Elegem van belőlük és ebből az egészből is!
- Higgadj le haver! Megfogod még bánni ezeket a szavakat! - figyelmeztetett Harry.
- Kétlem - válaszoltam rá dühösen.
- Tényleg le kellene nyugodnod - okoskodott majd Liam is. - Ha dühös vagy annak sosincs jó vége. Hagyd a fenébe az össze utálódat! Vannak még millió lányok ezeken kívül és különben sem érdemlik meg, hogy miattuk legyél magad alatt - majd megpaskolta a vállamat és lehuppant mellém a kanapéra.
Néhány perc néma csend után Zayn és Lou rohant fel lihegve a szobánkba.
- Ez őrület! - lihegett Zayn. - Teljesen szétszedtek minket... - igazgatta a ruháját és folytatta volna, de a mellettem ülő Liam leintette egy kézmozdulattal. Azt hitte nem látom.
- Nyugodtan beszélgessetek! - pattantam fel még mindig dühösen a kanapéról és a konyhába indultam. - Én addig leiszom magam. Nem kell értem messzire mennetek. Itt leszek a konyhában - és magamra vágtam az ajtót.
Nem volt elég vastag az ajtó és minden egyes szavukat hallottam. Rólam beszéltek.
- Ez meg mégis mi volt?- kérdezte Lou.
- Egyre rosszabb neki, hogy kirekesztik a bandából a rajongók... - válaszolt halkan, de nem elég halkan Harry - meg hát az is közbe játszik szerintem, hogy nem engedik énekelni.
Éreztem, hogy Harry mondata közben könny csordul le arcomon.
- Az a baj, hogy nem tudunk neki segíteni, pedig úgy kikapnám a kezéből a gitárt és oda nyomnám neki a mikrofont - szólt közbe Liam is és ez volt az a pillanat, amikor a wiskys üveget magamhoz vettem és bementem az alkalmi szobámba.
A rohadt életbe. Miért szívózik velem mindenki? Esküszöm, ha nem lennének a fiúk már rég haza mentem volna, de nem tehetem mert ők négyen a családommá váltak. Nem tehetem mivel ebben az egészben mindent szeretek A színpadot, a lányokat, akik még szeretnek engem is és főleg a srácokat. Látom rajtuk, hogy segíteni akarnak, de nem tudnak, mert nem tehetik. Úgy elrohannék ez elől az őrület elől bárhová, akárhová... A világvégére mennék csak, hogy ne gondoljak arra, hogy van akinek nem vagyok elég jó. Szeretnék szerelmes lenni és akarom, hogy legyen végre egy lány, aki szeret és nem csak azért, mert pénzem van és sztár vagyok. Kell valaki, aki magamért SZERET...