25.10.2012

25.10.2012

/Emily szemszöge/

Örömittasan tértem haza a suli utáni munkából. Megkaptam életem első lehetőségét arra, hogy igazán jó tervező válhasson belőlem.
- Steph itthon vagy? - kiáltottam barátnőmet keresve.

- Ja, itt vagyok a konyhában - kaptam válaszul.
- Nem hiszed el mi történt velem! - majdnem kiugrottam a bőrömből, ahogyan ezt mondtam.
- Biztosan valami nagy dolog történhetett veled mert a szád a füled fölé ér. Na meséld mi van - intett fejével és elment a megmosni kezét, mert főzéshez készülődött.
- Várj én is segítek és majd közben elmesélem - mondtam gyorsan és elmentem lepakolni a cuccaim, majd gyorsan átöltöztem egy főzéseinkhez használt ruhába.
- Gyere már Em! - kiáltott be nekem a szobába Steph. Ez az Em a becenevem. Könnyű és praktikus. Csak két betű.
- Itt vagyok!
- Nézd már lyukas az oldalam! - nevetett rám. - Kifúrta a kíváncsiság!
- Szóval... - kezdtem bele lassan, hogy még jobban idegesítsem, de nem bírtam tovább és belekezdtem gyorsan. - Kapott a csoportunk egy lehetőséget a Dolce & Gabbanatól. Terveznie kell mindenkinek külön-külön egy ünnepi együttest, azaz ing, öltöny, nadrág meg tudod ilyenek, aminek minimum 5 darabból kell állnia és a három legjobb munkát kiválasztja egy szakmai zsűri, ráadásul ezeket a darabokat egy karácsonyi előadáson sztárok fogják viselni. Van rá több, mint egy hónapom, hogy a legjobbakkal rukkoljak elő, ugyanis a terveket december 1-jén kell bemutatni.
- De hiszen Em ez óriási lehetőség számodra és még, ha nem is nyersz legalább szakmabeli emberek is láthatják a terveidet! - újongott Steph és szerintem ő jobban örült ennek az egésznek, mint én.
- Igen pont erre gondoltam én is és az csak bónusz lenne, ha még a top 3-ban benne is lennék. De inkább nem álmodozom erről, majd kiderül és még a terveim sincsenek készen. Most koncentráljunk inkább a mézes-mustáros csirkére - tereltem inkább a vacsorára a figyelmünket, nehogy odaégjen valami. - Egyébként a te terveddel miujság? Nem is meséltél róla!
- Ja, ja... Hát az enyémet... izé - mondta habozva.
- Na? Mi van vele? - kíváncsiskodtam.
- Sajnos... - kezdte lebiggyesztett szájakkal.
- Annyira sajnálom! - mondtam neki szomorúan, mert tudtam, hogy nem sikerült neki és átöleltem, hogy érezze nem vesztett még semmit, de pár pillanattal később eltolt magától.
- Berendezhetem életem első házát! - mondta ugrálva és vigyorogva. - Teljesen átvágtalak! Boom-boom! - nevetett, mert tudta, hogy tényleg bevettem.
- Szemét vagy ám! Tudod? - és összekentem az orrát mézzel ő erre válaszul viszont adott egy kisebb húsos pofont. - Na jó hagyjuk abba, mert odasül a csirkénk, mint a múltkor.
Stephanieval élni nagyon jó. Barátnők vagyunk már elsős korunk óta és mindig jókat hülyülünk itthon. Örülök neki, hogy van legalább egy igazi barátom.


/Niall szemszöge/


A kanapén ültünk és miközben a többiek a TV-t nézték én, mint mindig most is a Twitteremet bújtam. Van egy lány, akin megakadt a szemem. Nem csak úgy véletlen, hanem mert amikor megsértenek a világhálón ő általában, sőt mindig ott van és elsőnek írja nekem, hogy ne foglalkozzak vele, majd elküldi melegebb éghajlatra az illetékest. Sajnos nem tudom a nevét csak annyit, hogy a bece neve Em. Ez van a twitter nevében és erre már nagyjából rájöttem. Már egyszer írtam neki DM-et és megkérdeztem, hogy mi a neve, de akkor eszméltem, hogy mivel én nem követem nem tud visszaírni csak nyilvánosan és annak az esélye, hogy észre veszem 1 az 5 millióhoz. Na ma jó napom van és ajándékba nyomok egy Follow-ot a profiljára. Remélem visszaír. Álmodozásomat Josh és Paul szakította meg, akik szinte feltépték az ajtót.
- Mit csináltok itt? - nézett ránk mérgesen Paul. - Szedjétek össze magatokat és 5 percen belül lent legyetek az autóban, mert szombaton még van egy fellépésetek!
- Óhh basszus! Ki is ment a fejemből - mondtam a homlokomra csapva és gyorsan kikapcsoltam a laptopot, majd elmentem és magamra vettem egy másik nadrágot.
- Szerintem mindenki elfelejtette, hogy próba van ma - nyugtatott Josh.
- Nincsen kedvem menni! - siránkozott Zayn. - Álmos vagyok!
- Ne rinyálj, mert Paul feljön érted, mint a múltkor - vigyorgott Liam Zaynre.
- Ahha... Biztos nem! - kiáltotta hirtelen Zayn és kirohant az ajtón.
- Ez bolond! - rázta a fejét Harry.
- Ja, mert mintha te normális lennél - mondtam neki viccelve.
- Niall fuss! - ordított Josh és ahogy voltam, úgy félcipőben kezdtem el rohanni a lent álló autóhoz azzal a céllal, hogy majd Paul megvédi.
- Ne barmuljatok már srácok! Éppen elég dolgotok van ahhoz, hogy elfoglaltnak mondhassátok magatokat. Elég legyen ebből! Irány befelé az autóba! - mondta szigorú tekintettel rám figyelve.
Nem igaz még ezt az utolsó pár napot sem tölthetem velük hülyéskedésben. Kicseszés ez az egész. Különben is felhívhatott volna minket valaki, hogy figyelmeztessen a próbára.
- Liam lehoztad a cipőm? - kérdeztem szomorúan.
- Ahaa, tessék itt van. Aztán ne hagyd el, ha lehet - utasított mosollyal arcán, de én nem voltam ennyire vidám és csak egy "Kössz"-t kapott tőlem. Paul elrontotta teljesen a kedvemet. Éppen elég szomorú voltam ahhoz, hogy csak a titokzatos Emre tudjak gondolni. Remélem visszaír. Könyörgöm írjon vissza. Már éppen tervezgettem, hogy mit írok neki vagy kérdezek tőle majd, ha felveszi velem a kapcsolat, amikor Paul benyögte, hogy kiszállás.
- Mi baj haver? - kérdezte Zayn kezeit vállamra helyezve.
Nem akartam válaszolni, így csak félre húztam a számat és megvontam a vállam.
A próbán csak Emre gondoltam. Ha visszaír lehet, hogy elhívom a szombati fellépésünkre. Ez az! Ez lesz! El fogom hívni. Hátha eljön. Végülis egy próbát megér és különben is, ha Directioner, akkor tuti ott a helye a koncerten. Most már csak abban bízom, hogy nem hiszi azt, hogy felheckelték a Twitterem. De istenem, hogy lehetek ilyen hülye? Még, ha el is jön, én haza utazok és akkor semmi értelme az egésznek. Egy barom vagyok! Nem baj. Akkor is haza fogok menni. Hiányzik az ír levegő és a családom is. Muszáj kikapcsolódnom, meg különben sem hiszem, hogy a rajongók mellett lehetne nála esélyem. Nem bírná a zaklatásokat és nem is tenném ki a gyűlöletnek. Igaz csak pár hete figyeltem fel rá, de mintha azóta minden megváltozott volna. Az nem lehet... Tuti nem vagyok szerelmes. Mondjuk már nem is tudom, hogy milyen az az érzés. Egyáltalán azt sem tudom, hogy mikor voltam utoljára szerelmes. Talán az X-Faktor előtt? Igen, akkor. Milyen rég is volt az már. Hmm.. Em, lehet hogy...
Azt hiszem ez a hmm.. hangosra sikeredett, mert gondolataimat megszakítva Liam ült le mellém a földre és kérdőre vont:
- Na mondjad! Mit sóhajtozol itt?
- Áhh semmi érdekes csak kifáradtam - mondtam, hogy leplezzem a valóságot.
- Hát nem olyan sóhajnak tűnt ez, de te tudod! Azért, ha baj van nekünk elmondhatod - nézett rám őszintén és megpaskolta a vállam.
- Tényleg nincs semmi!
- Akkor jó - mondta, de láttam rajta, hogy nem veszi be, mégis elment.
Hol is tartottam? Ja, igen. Lehet, hogy beleszerettem Embe. De őrültség, hiszen nem is ismerem! Komolyan mondom bolond vagyok...